Fancsalszky Gábor (szerk.): Pest megye monográfiája 1/1. A kezdetektől a honfoglalásig. Pest megye régészeti emlékei (Budapest, 2007)
ÉLET A TÖRTÉNELEM ELŐTTI KOROKBAN 121 A kelta vallás elemeiről, a mitológiai lényekről és történetekről ókori szerzők tudósítanak. Eszerint a kelták sokféle istenben hittek, akiknek különböző módon áldoztak is. A későbbi rómaikori feliratokon 400 kelta isten nevét olvashatták a kutatók. A sajátos keveréklények (ember és valamilyen állat), a maszkos emberek, a vadkan tisztelete, a nyelvemlékekben fellelhető névanyag bonyolult és rendkívül elvontan ábrázolt hitvilágot sejtetnek. Mitikus hősök, kegyetlen harcosok, sok-sok istenség megannyi attribútummal jellemzi a kelta mitológiát.974 Az állatokat teljesen valósághűen ábrázolták, a kecses kis szobrocskák szinte életre kelnek. Ezzel szemben az emberábrázolás elnagyolt, szinte a naív művészekre jellemző kivitelű,975 amely valószínűleg az emberi arc szándékos eltorzításával, elrejtésével, maszkok viselésével függ össze. Kegyetlen szokás volt a legyőzőitek fejének összegyűjtése, az ellenség lefejezése, amely ősi kannibalisztikus hagyományokra utal (a legyőzött képességeinek, erejének megszerzésére irányult). E barbár szokást kardok hüvelyének díszítésén is megörökítettek. A kelta vallásról, áldozatokról és túlvilághitről a leletanyag alapján csak nagyon mozaikos képet rakhatunk össze, ha nem lennének írott források, csak annyit tudnánk, mint az őskor bármely korábbi korszakánál tudunk e témakörről! A kelta pénzeken, majd - a későbbi romanizáció idején - a sírköveken lévő ábrázolások, a fegyverek és ékszerek díszei és a temetkezési szokások vallanak a szellemi szféráról. A mitológiában gyökerező, sajátos művészi ábrázolásmód, a görög, etruszk és keleti hatásokra a kora vaskori hagyományokból kibontakozó La Тёпе stílus, művészi kivitelű mesterműveken tanulmányozható. E kelta művészeti alkotásokat különböző stílusokba sorolja a tudomány. A korai kelta időkre (Kr. e. 450 - kb. 350) a szigorú stílus a jellemző, az alkalmazott díszítőmotívum a mértani formák szimmetrikus elrendezéséből jön létre. A Kr. e. 4. század legvégén a Rajna-vidékén az ún. szabad stílust említhetjük, amely bonyolult és elegáns görbevonalú díszítésmód. Legszebb emlékei a vésett díszű kardhüvelyek. Ezt az irányzatot „szép kard stílusként” is említi a kutatás, amelynek legszebb emlékei Magyarország területén kerültek elő. Emellett a Kr. e. 3. században jelenik meg a főként ékszereken alkalmazott barokkos formákban tobzódó díszítésmód, az ún. „plasztikus stílus”. A leletanyagban természetesen megtalálhatók a meghódított és a szomszédos népek kultúrájából létrejött „ötvözetek” is, amelynek következtében pl. szkíta motívumok tűnnek fel kardhüvelyeken, vagy éppen az állatstílus jeleneteit láthatjuk egy urnán. Felfedezhetők a balkáni illír hatás nyomai az edényművességben (állatfejben végződő fülű vázák, kan- tharosok), s az ötvösmunkákban is kimutathatók korábbi elemek. A kelta kor végén a La Тёпе művészet kifejező erejét a realisztikus ábrázolások jellemzik (pl. a Tolna megyei Bátán előkerült vadkan976 szobor). A kelták anyagi kultúráját a névadó Neucháteli tó partján feltárt svájci lelőhely után La Тёпе kultúrának nevezi a szakirodalom, és LT A-D-ig jelölt periódusokra osztja. A magyarországi kelta leletanyagban jól tükröződik a fentiekben röviden felvázolt történelem. A különböző kelta törzsek (pl. boiok, scordisusok, tauriscusok, eraviscusok, ossusok stb.) felosztották egymás között a Kárpát-medence területét. A boiok (boiusok) uralma alá tartozott az Eszak-Dunántúl, EK-Magyarország és Dél-Szlovákia, amely a leletanyagban is jól követhető. Központjuk a mai Pozsony környékén lehetett A boiusok legalábbis részben Eszak-Itáliából vándoroltak ide, magukkal hozva az etruszk-itáliai eredetű, ember alakkal díszített edényfülek használatának szokását. A Kárpát-medencében a kelták virágkora a Kr. e. 3. sz. végétől a Kr. e. 1. sz elejéig tartott. Jól szervezett társadalmuk egységbe foglalta a különböző nyelvű törzseket, oly módon, hogy nagy területen meg tudta őrizni a közös kelta hagyományokat. 974 Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kelták értették az elvont szimbólumok jelentését, ezek csak a későbbi korok embere és a régészet számára tűnnek szinte megfejthetetlennek, ha csak önmagában a tárgyat nézzük. 975 Százhalombattáról ismert egy eléggé torz emberi arcot mutató szoborfej (SZABÓ 2001. Cat. 241). 976 A disznó a kelta mitológiában a halál állata is volt egyben. A disznó megformálása, és a sírba tett disznómaradványok a halott istenítésével függhetnek össze.
