Tóth Judit: Padlássöprések kora. A beszolgáltatás Pest megyében - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 9. (Budapest, 2011)
A magyar agrárium és a begyűjtési rendszer 1945-1956 - Közellátás és beszolgáltatás a háborút követő években
fordulóján főleg a városokban alakult ki válságos helyzet, ahol a lakosság kénytelen volt értékeit, ingóságait élelmiszerre cserélni. Fellendült a feketekereskedelem, a csere, a „batyuzás”. A hatalom a közellátás biztosítása érdekében szankciók alkalmazását helyezte kilátásba, és elszámoltató bizottságok felállítását rendelték el. Az 1946- os évre érvényes beszolgáltatást szabályozó rendelet a stabilizáció előkészítésével összefüggésben már az év elején elkészült. Eszerint már nem a bevetett terület, hanem a tulajdonos birtokában lévő szántóterület alapján kellett - a progresszivitást figyelembe véve - a beadást teljesíteni. Ekkor elvben még senki nem vitatta, hogy a termésből elsőként a fejadagot, a háztartási és vetőmag szükségletet kell elkülöníteni, de a már 1946 januárjában felállított elszámoltató bizottságok által megkezdett rekvirálá- sok ezt felülírták.37 A magyar mezőgazdaságot nemcsak a háború alatt, hanem az azt követő években is milliárdos veszteségek érték. Csupán a Vörös Hadsereg ellátására igénybe vett eszközök (állatok, termények, gyümölcs, bor stb.) értéke több milliárd forintra rúgott. Fokozta a gondokat, hogy a rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyok következtében az 1945 és 1947 közötti három évben, a több mint fél évszázada példa nélkül álló rendkívüli szárazság mintegy 5 milliárd forinttal károsította meg az agrárszektort, és vele együtt az egész országot.38 * Aligha volt kétségbe vonható, hogy a súlyos háborús pusztítás, a részben ennek nyomán elszabaduló infláció, majd a stabilizáció védelme, a rendkívül nagy terhet jelentő szovjet jóvátétel, kiegészítve a fegyverszüneti megállapodás egyéb követelményeivel, illetve a közellátás biztosítása rendkívüli megoldásokat igényelnek. Épp ezért a beszolgáltatási rendszert - mint a gazdaság egyéb területein is megjelenő állami kényszerintézkedéseket - tulajdonképpen mind-mind konkrét racionális elv legitimálta. Megalapozottnak tűnt ugyanakkor sokak reménye, miszerint e megoldások a kényszerhelyzet megszűnte után felszámolhatók.34 A háborús helyzet elmúltával egy romokban heverő gazdaság újjászervezése önmagában is erőt próbáló feladat lett volna, amit a fent ismertetett tényezők tovább nehezítettek. Mindennek tudatában a gazdák a hatalom által rajuk rótt intézkedéseket, ha nem is örömmel, de az országban kialakult körülményeket ismerve elfogadták. Élt azonban az a feltételezés, hogy erre csupán a szorult helyzet miatt van szükség, és hitték, az akkor még rövid hatályúnak vélt beavatkozások, a gazdasági helyzet javulását követően majd megszűnnek.40 Ezt látszottak alátámasztani a koalíciós pártok elképzelései is, hiszen azok mindegyike csak ,, világháborús maradványnak, ideiglenes, szükséges rossznak tartotta” a beszolgáltatást.41 Kezdetben úgy vélték, hogy a kényszerintézkedések csak átmenetiek lesznek addig, amíg a gazdasági helyzet nem stabilizálódik, illetve amíg a lakosság ellátása nem válik biztosítottá. Még 1946 őszén az 37 Varga, 2008. 274-275. o. l!< Szakács Sándor: A földreformtól a kollektivizálásig 1945-1956. In: Gunst Péter (szerk.): A magyar agrártársadalom a jobbágyság felszabadításától napjainkig. Napvilág Kiadó. Budapest, 1998. 307—309. o. 30 Pető Iván: A gazdaság „átpolitizálása", a politika hatalma. In: Standeisky Éva - Kozák Gyula - Pataki Gábor - Rainer M. János (szerk.): A fordulat évei 1947-1949. 1956-os Intézet. Budapest. 1998. 103. o. 40 Nagy. 2002. 347. o. 41 Erdiíiann. 1992. 31. o. 17
