Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - A hazai polgári kórházügy megszervezése (1711-1790)
PEST-ľlLIS-SOLT VARMEGYE EGESZSEGUGYE A ÍR. SZAZADBAN ami a népvédelem egyik fontos területét alkotta. Az egészségüggyel, az orvosellátással, az orvosképzéssel kapcsolatos rendeletek csak bizonyos mértékig függtek össze a szegénygondozással, viszont a gondozási intézmények kiépítése központi irányítás alá került, sőt 1751-től az orvosi (sebészi) felügyelet alá helyezés már egységes szemléletet, teljes összhangot képezett. Az ispotályok számának gyors növelése érdekében jelent meg 1744. augusztus 28-án az a királyi pátens, amely szerint a plébánosok és egyházi javadalmazok örökségéből egyharmad erejéig szegényeket, gondozó alapítványokat kell alkotni. Ebből, ahol nincs, ispotályt kell létesíteni, és ha az összeg nem elég, azt a vármegye vagy a község köteles kiegészíteni. Ekkor rendelték el, hogy a szegények támogatására a büntetőpénzek, különböző jogokkal összefüggő bevételek egy részét is a szegényalapba kell befizetni. Ugyanekkor történt intézkedés arról is, hogy a szegényélelmezéssel foglalkozó helyek lássák el élelemmel az ispotályokat is. A Helytartótanács pedig jelentést kért minden vármegyétől, hogy hol vannak ispotályok és lazarétumok, a meglevőknek vannak-e biztos alapítványaik, és ha igen, milyenek. Kérette továbbá az épület állagára, befogadóképességére, valamint a gondozottak ellátására, ruházkodására, az intézetek vezetésére, a számadásokra vonatkozó adatokat. Ezzel egy időben, a Habsburg Birodalomban már 1738-ban életbe léptetett „Birodalmi szegényházi és kórházi rendszabály”-t is bevezették, amely az itt gondozottak felügyeletét egyértelmüleg az orvosra, ápolását kiképzett - betanított - személyekre bízta. A rendszer felügyeletét a vármegyék -adminisztrációjában szervezett úgynevezett kórházbizottságra, valamint az alispánra, városokban a polgármesterre és a bírákra ruházták. Az ellenőrzésben szerepelt a szabályok megtartása, a számadások felülvizsgálata, valamint azon javaslattétel, hogy hol és milyen nagyságú ispotályt lehetne, vagy kell létesíteni. Az ellenőrzés feltételei a következők voltak. 1./ Minden beteget meg kell az orvosnak vagy a sebésznek vizsgálni, pontosan leírni betegségüket és nyomorékságu- kat. 2.1 Vizsgálni kell az ispotályban elhelyezettek lelki gondozását, az ispotály vezetőjének kiválasztásában ki kell kérni az egyházi hatóság és az orvos véleményét. 3./ Az ispotályban elhelyezetteknek egységes ruházatot kell viselni. 4./ Az ispotályban a nemeket és vallásokat külön kell választani. 5.1 Az ispotályban elhelyezetteket munkaerejük szerint foglalkoztatni kell, az így nyert pénzt az intézmény fejlesztésére kell fordítani. 6./”Az előbbi módon nyert pénzből a gondozottakat is részesíteni kell, viszont ügyelni kell annak felhasználásáról. Az orvosi ügyek országos irányítását a Helytartótanácson belül 1738-ban megalakított egészségügyi bizottságra bízták, amely szervezet évente jelentést kért a vármegyékben működő ispotályokról, az ispotályban gondozottak állapotáról, létszámáról, ilyen intézmények számának gyarapodásáról stb. Az egészségügyi bizottság megalakítása viszont az államilag szervezett központi irányítás megvalósításával lehetővé tette a szélesebb hatáskörű - az egész ország területére kiterjedő - egészségügyi politika kifejlesztését. Ez már Mária Terézia és 11. József uralkodása alatt vált erőteljessé. Az említett 10 58 Kapronczay Károly: Gondolatok a hazai kórházügy történetéhez. Gyógyszerészet, 2000. 44. 10. 12-54. 1. 43
