Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - A hazai polgári kórházügy megszervezése (1711-1790)
KAPRO.VCZA YKAROLY egészségügyi bizottság 1751-ben ismét megerősítette az 1744-ben bevezetett 1738. évi birodalmi kórház- és szegényházi rendelet jogerejét. így 1752-ben kötelezővé tették a vármegyéknek az orvostartást, akik hatáskörébe utalták - többek között - az ispotályok felügyeletét.34 Az előbb említett ispotályokat a vármegyék vagy városok tartották már fenn alapítványaikból, vagy a kamara segítette őket. E téren a központi segítség megadása érdekében Mária Terézia az ispotályokat a kegyes alapítványok közé sorolta, ezek fejlesztésére közalapot hozott létre, és mint népvédelmi intézmény nyerhetett az ispotály állami támogatást. A vármegyék az egészségügyi bizottságukon keresztül nyújthatták be kérelmüket a segélyért a közalaphoz. A kegyes alapítvány lehetőségei korlátozottak voltak, így ezért csak rendkívüli esetekben folyamodhattak érte, az ispotályok fenntartása továbbra is a vármegyék és városok pénzügyi és alapítványi lehetőségeitől függött. II. József 1786-ban - az ájtatos polgári egyesületek és kolostorok feloszlatott vagyonából - újabb közalapítványt létesített, amelynek gyarapítására elrendelte, hogy a végrendelet nélkül elhunyt egyházi személyek vagyonának egyharmadát, a megüresedett egyházi méltóságok javainak egyharmadát, a bormérési jövedelmek egynegyedét, a mesteri jog elnyeréséből befolyt összegek egyötödét ide kell befizetni. Az egyesitett közalap alá rendelték a jótékonysági intézményeket, kórházakat, iskolákat, árvaházakat, a közalap felügyelőjének pedig a Helytartótanácson belül létesített országos főorvost (1786) bízták meg. Az 1786. évi átrendezés értelmében az országos főorvos ellenőrzése kiterjedt a vármegyei orvosokra, városi orvosokra, ezek felügyelete alá rendelt ispotályokra, ezek nyilvántartásaira, gazdálkodására, joga volt ezek kinevezése és felmentése. A felmérés alapján az országos főorvos javasolhatta a közalap felügyelőjének, hogy melyik ispotályt segélyezzék, illetve hová utaljanak nagyobb összeget, ahol a helyi közigazgatás anyagi ereje csekélynek bizonyult az ispotály ellátásához, illetve felállításához. Sajnos az országos főorvos e kérdésekben való eredményességét nagyban csökkentette, hogy a szegényügyön belül kezelték a kórházügyet, így a felállított orvosi normák csak korlátozott mértékben érvényesülhettek az erősen szegényházi jellegű intézményekben. E kérdésben csak az 1876. évi közegészségügyi törvény hozott végleges döntést.59 60 Az bizonyos, hogy a történeti Magyarország területén - leszámítva Erdélyt - egy 1744. évi felmérés szerint 86 kórház (Erdélyben 28), illetve ispotály működött, ami - az előbb említett rendelet nyomán - 1792-ben 181 -re emelkedett. Túl az országos jelentőségű rendeleteke" a magyar kórházügy fellendítésében fontos szerepe* játszott a magyar egyetem orvosi karral történt kiegészítése is (1769), hiszen a korszerű orvosképzés már elképzelhetetlen volt gyakorló kórház nélkül. Ez emelte ki 1777-ben a budai „Polgári Kórház és Apolda” nevet viselt intézményt a szegényházak sorából, majd gyorsította fel az 1781-ben alapított Szent Rókus Kórház építését is. Ezt is szegényháznak szánták, de az orvosi kar Pestre történt áthelyezése (1784) után Stipsics Ferdinánd tisztiorvos közbenjárására 144 beteg és szülőnő befogadására alkalmas kórház céljaira dolgozták át az eredeti terveket. Több módosítás után végül 1798-ban 220 59 Gortvay György: i.m. 60 Kapronczay Károly: Fejezetek 125 év magyar egészségügyének történetéből. Bp. SOMKL. 2001. 44
