Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - Kórházügy és betegellátás
KAPROXCZAY KAROLY Coberus Tóbiásnak 1603-ban napvilágot látott munkája jól ábrázolja a hazai tábori kórházak idillikusnak nem mondható helyzetét. E munkából világosan kitűnik, hogy a 16-17. században a bécsi udvar központi törekvése volt a katonai gyógyintézetek kialakítása, vagy legalább a kórházi ellátás tábori körülmények közötti biztosítása. Coberus hibaként említi, hogy az egyház által fenntartott - mindenféle adományokból anyagilag biztosított - katonakórházak a hadbiztosság felügyelete alá tartoznak, az egységeknél vagy a főparancsnokságnál működő orvosok között alig volt kapcsolat, a kórházakban rossz volt az élelmezés. A betegekről a sereget kísérő asszonyok gondoskodnak. Ellenben az 1661-től említett „Stabartz” már nemcsak a kórházban működő orvosok és sebészek felett rendelkezett, hanem a legkülönfélébb katonai egységekben szolgáló felfogadott sebészek felett is. A teljességében ugyan tisztázatlan rendelkezési joggal bíró „Stabartz” köteles volt kórházi rendszabályt kiadni, ami az adott hadműveletek alatt működő katonai kórházak részére kötelező és követendő normát jelentett. A 17. század végén rendeződtek a katonaorvosok és sebészek kötelező felszerelésének tartalmi és formai vonatkozásai, ami alapjaiban befolyásolta a tábori és katonai kórházakban folyó szakmai tevékenységet.32 A katonakórházak szempontjából rendkívül fontos volt Bécs 1683-as eredménytelen török ostroma, amely felvillantotta a sikeres törökellenes hadműveletek lehetőségét. Rendkívül nagy szervezéssel indult meg az ellentámadás előkészítése, így nemcsak a hadműveleti tervek kerültek egyeztetésre a szövetségesek között, hanem a katona-egészségügyi biztosításának kérdése is. XI. Ince pápa utasítására Buonavisi bécsi pápai nuncius tízezer forintból orvosokat és sebészeket fogadott fel, könnyen mozgó szekereket vásároltatott a tábori kórházak felszereléseinek szállítására (sátrak, fekhelyek stb.) és az egész felszerelést a császári hadbiztosság Buda alá rendelte ki. Kollonits Lipót - akkor még bécsújhelyi püspök - jótékonysági gyűjtést rendelt el 1685-ben és ebből, valamint saját vagyonából kiegészítve a visszafoglalt Esztergomban katonai kórházat alapított. Maga fizette az orvosokat és sebészeket, a betegápolásra férfi és női szerzeteseket rendelt ki, majd Buda alatt 1686-ban újabb katonai kórházat alapított.33 A két budai katonakórház működéséről a legtöbbet Buonavisi pápai nuncius leveleiből tudunk. A kórház fenntartására XI. Ince pápa a magyar szerzetesek birtokaira és pápai jövedelmekre külön egyházi adót vetett ki, a befolyt összeget Buonavisi nuncius és Kollonits püspök rendelkezésére bocsátotta. 1683. január 23-án kelt levelében Buonavisi közölte, hogy hatezer forintot adott Kollonits püspöknek különböző kórházi felszerelések vásárlására. Később - már Buda alól - a velencei követ jelentette, hogy a Kollonits irányítása alatt levő kórházban közel kétezer beteget ápolnak, amit 1686 augusztusának első napjaiban - a heves török ágyúzás miatt - a Margit-szigetre helyeztek át, a betegszállítást csónakokon biztosították. A szervezett tábori kórházi feltételek biztosították a megfelelő orvosi munkát, s természetesen a gyógyulás reményét. Például * 3 52 Kapronczay Károly: Katonaegészségügy. In: Kapronczay Károly: Fejezetek 125 év magyar egészségügyének történetéből. Bp. SOMKL, 2001. 88-114. 1. 3’ Héjjá Pál: Katonaegészségügy helyzete Buda visszavételének idején. Bp. 1936. 40
