Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - Járványok a 18. századi Magyarországon
KAPRONCZAYKAROL Y 1823-24.-6 és a társadalom minden rétegét érintő egészségügyi probléma volt, amely ellen azokat a védekező rendszabályokat vetették be, mint a pestis ellen is (elkülönítés, fertőtlenítés stb.). Az orvosok általában a „himlővírus erejét és a szervezetnek a himlőméreg iránti hajlandóságát csökkentendő antidotumokat állítottak elő, amelyek hatékonyságáról kevés szó esett. Igaz, már a 18. század elején is ismeretes volt a varioláció, az emberi himlőnek valamilyen kivonatával való „beoltás”, amelyet nálunk is ismertek az orvosok, csak éppen - veszélyes volta miatt - nem igen alkalmaztak.27 Ennek leírását adta Nyúlás Ferenc (1758-1808) Erdély főorvosa a Mentőhimlő című 1802-ben kiadott munkájában.2* Ebben néprajzi megfigyelésként közölte, hogy „a természetes himlő beoltása, még mielőtt Montaguna asszony Konstantinápolyból Angliába vitte volna, Erdélyben az oláh papok között gyakorlatban volt s vagyon máig is, úgy a tehén himlővel való élés is nálunk két különböző helységben, Szolnok Vármegyében és Fogaras vidékén meg nem határozható időktől fogva szokásban vagyon. Ez két helység lakói valamikor a tehénnek tőgyén bizonyos fakadásokat tapasztaltak, a tehént megfejvén, tejével a tőgyit megmossák, s ugyanazon tejjel gyermekeiket is megmosogatják, amelllyre ezekben holmi ártatlan fakadások támadnak s azután egészségeknek tartatnak. A közelebbi vizsgálódás már azt mutatja, hogy az illyenek nem szoktak meghimlőzni.” Hasonló tapasztalást írt le Raymann Adám János (1690-1771) Eperjes főorvosa 1717-ben a boroszlói tudós társaság évkönyvében, amit görög és örmény kereskedőktől tanult és eredményesen alkalmazott egy kétéves kislányon. Ezt az esetet Weszprémi István is megemlíti a Succincta... munkájában, ahol Raymann tevékenységét tárgyalta. Tény, hogy a nem éppen veszélytelen variolatióva! szemben a hazai orvosok tartózkodóak voltak, de ezt a felfogást vallotta Gerhard van Swieten, az uralkodó orvosa is. Seth János Komárom megye fizikusa a Verschnch über die Blattern című munkájában említi, hogy az 1795. évi nagy járvány idején a variolatiót csak Pest, Pozsony, Esztergom vármegyékben, a Bácskában és a Bánátban alkalmazták, illetve tömegesen oltottak nyilvánosan.29 Ugyancsak * 21 * * * 2 26 Jelentősebb himlöjárványról 1708-ban Nagyszebenből jelentettek, október-november hónapban naponta 9-10 halálesetet jegyeztek fel. 1711-ben I. József király is himlőben halt meg Bécsben, miután dr. Stockhammer orvosdoktor, a bécsi orvosi kar tanára hiába próbálta ki rajta „csodaszerét”. Linzbauer, I. köt. 410. I. A különböző himlőjárványok nem formálódtak át országos epidémiává, inkább helyi jellegűek voltak, karanténnal is védekeztek terjedésével szemben. 1719-ben Eperjesen Raymann Adám segítségével szigetelték el, erről írt az Annales physico-medieinae Vratislaviensis c. természet- tudományi folyóirat 1720. évi 1. számában. 21 Lissoviny, Samuel Daniel: Epitome historiae variolarum. Inaug. Diss. Med. Viennae. 1772. typis a Ghelenianis. 94 p. : Greissing, Josephus: Dissertatio mauguralis medica, sistens vaccinae historiam. Vindebonnae, 1823. typ. Accermann, 31 p. : Czindery Paulus: Dissertatio inauguraiis medica pertractus variolae vaccinae conspectum historicum. Vindebonnae, 1840. typ. Ueberreuter, 30 p. 2S Nyúlás Ferenc: Mentőhimlőoltás. Kolozsvár, 1802. Nyúlás a himlőoltás első népszerűsítője és alkalmazója volt Erdélyben. 29 Daday András: Adatok a himlőelleni küzdelem magyarországi történetéhez. Betegápolásügy, 1933. 13, 12,200-203. 14,7-19. 20
