Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - Járványok a 18. századi Magyarországon
PEST-piLis-soLT varmegye Egészségügyé a is. szazadban csökkentették ennek az eljárásnak a bevezetését a jelentős költségek, amiben nemcsak a himlőméreg meggyengítése tett ki nagy tételt, de a hashajtás, a fürdetés, az általános életmód szabályozása is sok pénzbe került. Ez a módszer már annyira elterjedt volt Európában, hogy 1799. május 21-én az Esztergom megyei tisztiorvos elrendelte kötelező alkalmazását, intézkedett arról is, hogy e módszerről az orvosok oktassák ki a sebészeket, bábákat és a közösségek figyelmét plakátokon hívják fel. Az, hogy ez az eljárás nem vált általánossá, Jenner vakcináció eljárásának köszönhető: Edward Jenner (1749-1823) fedezte fel a tehén himlővel való preventív oltást amely eljárás veszélytelennek bizonyult. A vakcináció alkalmazása 1802-ben Bene Ferenc nevéhez fűződik. Rövid oktatás... című könyvecskéje latinon és magyaron kívül németül, szerbül, szlovákul és románul is megjelent. A magyar és a külföldi szakirodalom Bene Ferencet tekinti a himlőoltás magyar bevezetőjének, viszont Bene Ferenc munkájában felsorolt 17 olyan pesti, budai és vidéki orvost, akik vele egyidőben alkalmazták a vakcinációt. Lenhossék Mihály országos főorvos is jelenti, hogy 1799-1801 között az orvosok - köztük Bene Ferenc is, valamint Csehszombathy József, Hell János, soproni főorvos, Sándor Imre Bihar megyei, Marikovszky György Gömör megyei főorvos és Huszti Zakariást, Pozsony város tisztiorvosa - több ezer oltást adtak be. Pozsonyban egyébként Huszti hatósági utasítást is adott ki az orvosok és sebészek számára a védőhimlőoltás kötelező beadásáról.30 Az uralkodó is felismerte a védőhimlőoltás jelentőségét, 1805-ben dicséretben részesítette Pest várost, valamint Schraud Ferenc (1761-1806) országos főorvost, aki 1804. március 13-án elrendelte az ország egész területén a védőhimlőoltás beadását a gyermekeknek. A megfelelő mennyiségű oltóanyag biztosítására hat oltófőállomást (Pest, Buda, Kassa, Gyula, Pozsony és Zágráb) szerveztek. Schraud Ferenc halála után országos főorvossá kinevezett Pfisterer András pedig az oltó orvosok és sebészek számára díjazást rendelt el, ezzel egyidőben megtiltotta a variolatió alkalmazását. Az oltási kötelezettséget 1813-ban a Helytartótanács ismételten megerősítette. Malária, tífusz A török uralom felszámolása után a visszafoglalt vidékek legsúlyosabb betegsége a malária volt. Hatalmas árterületek, elmocsarasodott vidékek voltak Torontál és Temes vármegyékben, az Alibunari mocsár, mintegy 40 ezer holdon, a Sárrét Békés és Bihar vármegyékben, a Fertő-tó vidéke, az érsekújvári Duna-ág, a Csallóköz, a Dráva-Száva partterülete, a Duna-Tisza közötti vidéken is több ezer holdnyi terület, a Sió vidéke, a Temesvárt körülölelő mocsarak, a Bánság elmocsarasodott vidéke. Mindez a malária gócpontja volt. Ezeket egészítették ki a várak körül ásott várárkok vizenyős területei, amit a törökök kiűzése után azonnal lecsapoltak, földdel feltöltöt- ték. A mocsarak kiszárítása után a legfontosabb feladat a folyók szabályozása lett, hiszen a 16. század derekától hazánk bizonyos területei, elsősorban a folyók vidékei különös jelentőségűek lettek. Az ország középső területéről a lakosság elmenekült, a M Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. I. köt. Bp. 1929. 118-156.1. 21
