Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Kapronczay Károly: Pest-Pilis-Solt vármegye egészségügye a 18. században - Járványok a 18. századi Magyarországon
KAPRONCZA Y KAROLY Lényegében ezt az 1521. évi rendeletet emelték birodalmi törvénnyé 1551-ben, terjesztettek ki a Német-római Császárság tartományaira is. A „romlott” levegő, mint kórokozó ágens, elméletét kiegészítve rendelték el Bécsben, hogy járványok idején kerülni kell a társas összejöveteleket, a mennyegzőkön, vásárokon, iskolákban és templomokban, egy időben csak korlátozott számú ember jelenhet meg, a járvány jelentkezésekor jobb minden rendezvényt betiltani, az intézményeket be kell zárni. Ilyen helyeken ugyanis a levegő „megszorul és terjeszti a járványt. A rossz levegőről érkezőket pedig 20 napra el kell zárni, ruházatukat szellőztetni és füstölni kell.” Az utcákon nagy máglyákat kell állandóan égetni, annak füstje „elűzi” a járványt. Salzmann állítása szerint 1507-ben Nagyszebenben ezt a módszert eredménnyel alkalmazta. Salzmann miazmatikus szemlélete azonos Hippokratész járványfelfogásával, de a gyülekezési tilalom elrendelése ösztönösen a kontakt-fertőzés megakadályozását szolgálta. A Salzmanntól származó felfogás élt az 1552- ben kiadott újabb rendeletben is, amit 1562-ben uralkodói pátensként adtak közre.13 Ez két fejezetből állt: az első a preventív, megelőző célú utasítások gyűjteménye, a másik a járványok idején alkalmazandó rendszabályok. A preventív szakasz általános tisztasági szabályzatokat tartalmaz a járványok megakadályozására. A második fejezet rendszabályokat fogalmaz meg arra az esetre, ha távolabbi helyeken már dühöng a járvány. Ebben a szakaszban nem szabad idegent beengedni a városba, a kereskedőktől igazolást kell kérni arról, hogy indulási helyükön nem dühöngött semmiféle járvány. Fel kell állítani a járványkórházat - általában egy kijelölt épületet jelentett -, ahol a betegeket kell elhelyezni. Folyamatosan égetni kell máglyákat, el kell égetni a meghaltak holmiját, életbe lép a bejelentési kötelezettség, ellenőrizték az egyéni tisztaságot stb. Ha a beteg nem akart lazarétumba menni, akkor saját otthonában kellett hagyni, de fegyveres őrizte annak bejáratát. A hozzátartozókat 40 napig karanténba kellett tartani. Lényegében 1692-ben Kollonich Lipót érsek is ezt a rendeletet erősítette meg, 1710-ben I. József ennek szellemében rendelte ki a járványbizottságot a pestis megakadályozására. A rendelt végrehajtására nemcsak katonákra, hanem orvosokra is nagy szükség volt, általában a környező katonai egységek orvosait vagy sebészeit nevezték ki járványorvosoknak, az ő egyéni megítélésük szerint történtek a helyi rendelkezések, a katonai egységek járványellenes tevékenysége. Általában az országos intézkedések megtételére Bécsből is kirendeltek egy tekintélyes orvost, például így került 1708-ban Szegedre Ausfeldt Kristóf (fi 715) katonaorvos, aki olyan tekintélyt szerzett magának, hogy 1713-1714-ben már Bécsbe rendelték az ottani járvány megfékezésére.14 Egyébként a nagy járványok idején az egyes tartományok között katonai kordon felállítását rendelték el az egyes országrészek közötti kapcsolat megakadályozására.'1 Erről írt krónikájában Cserei Mihály (1668-1756) az 1709. évi járvánnyal kapcsolatban: „A generál minden helyeken, ahol még nem pestis nincsen, strázsákat rendele, hogy megvizsgálják, ki honnan jő, s hová megyen: s úgy bajjal tud most akárki csak a * 11 13 Chenot, Adamus: Tractatus de peste. Vindobonae, 1766. Trattner, 246 p. 4 Weszprémi István: Magyarország és Erdély orvosainak rövid életrajza. III. köt. Bp. 1968. 66, 462. 56-86. p. 11 Magyary-Kossa Gyula: Magyar orvosi emlékek. Bp. MOK. III. köt. 1937. 123. pont. 97. 1. 16
