Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - A konkurencia harc
A fíliális mestereket a céh székhelyén lakók társaiknak tekintették, az idegen mesterekkel szemben előnyöket élveztek a vásárokon. Arra is volt azonban példa, hogy a céh fennállása ellenére egy-egy mezőváros mesterei más városok céheibe iratkoztak be, és mint teljes jogú mesterek, tulajdonképpen céhen kívüli iparosként dolgoztak saját településükön. 1830-ban a kecskeméti kovács céh arról panaszkodott, hogy az egyik legény a pesti céh fíliális tagja lett, sőt ebbe a státusba kerékgyártó és lakatos legényeket is magával csalt. A céh a pesti testületet el akarta tiltani az ilyen egyének befogadásától, azonban erre nem volt lehetőség. A kecskeméti kontárkodásnak azonban ezúttal sem a városi tanács, se a vármegye vezetősége nem fogta pártját.1116 A céhen kívüli iparosok sajátos csoportját képezték a zsidó kézművesek. A megye települései közül elsősorban Óbudán, Nagyabonyban, Gyónón, Irsán, Izsákon, Aszódon, Domonyban, Zsámbékon, Apostagon, Kecskeméten éltek zsidók, akiknek nagyobb része kereskedelemmel foglalkozott. Voltak köztük távolsági kereskedők, akik - mint a kecskeméti példánál is láttuk - nyersanyaggal és alapanyaggal látták el az iparosokat és vásárolták fel elkészített termékeiket. Az egyes településeken zsidók bérelték és tartották fenn a helyi boltokat, kocsmákat, mészárszékeket, voltak azonban köztük iparosok is. A mezővárosok közül Óbudán és Kecskeméten éltek a legnagyobb számban. Mint jeleztük, az 1805-ben kiadott céhszabály megengedte számukra az egyéni iparűzést, azonban ez a rendelkezés már kimaradt az 1813. évi Generalia Principiából. A helyzeten az 1840. évi országgyűlés hozott változást, amely lehetővé tette, hogy a bányavárosok kivételével a magyarországi születésű és törvényes letelepedési jogot nyert zsidó kézművesek egyedül vagy saját vallású legények segítségével mesterségüket űzhessék. Ahol több zsidó kézműves élt, náluk is megindult a szervezkedés saját testületek létrehozására. Ezzel találkozunk Kecskeméten 1847-ben, ahol kézművesek 14 képviselője fordult a városi tanácshoz ilyen kérésével.1117 Arra hivatkoztak, hogy a keresztény mesterek nem veszik be őket céhbe, pedig a rend fenntartása, érdekeik védelme érdekében nekik is szükségük van testületre. Az érdekeltek a szobafestő, tímár, pipametsző, szabó, bádogos, szűcs, cipész, sapkakészítő és üveges mesterséget űzték. Az alapszabály tervezet a legények helyzetének rendezését, a munkába állás szabályozását, a betegekről, özvegyekről való gondoskodást tűzte ki célul. Aki a társulatba kívánt belépni, pénzt fizetett, de remeklés nem volt. A gyűléseken - a tervezet szerint - a vétkesekkel szemben akár 5 Ft büntetést is kiszabhattak. A tanács kifogása a kérelemmel kapcsolatban csupán az volt, hogy a büntetéseket jóvá kell hagyatni a vezetőséggel, és egyébként megkapták a társulat alakítására vonatkozó engedélyt. A 18. század végétől egyre nagyobb számú cigány telepedett be a megye mezővárosaiba és falvaiba, akik közül az iparosok a kovács mesterséget űzték.10' Nagy számú cigánykovács élt Kecskeméten, akiknek jogait annyiban korlátozták, * 107 * _____________________________________DÓK.4 KLARA_____________________________________ 11,6 MOL C 49. 1830-2-108. 107 KVL IV. 1504. c. 1847-3-13.. Id. VI. sz. dokumentum IIIS PMLNK IX. I .f. kovácsok 161-163. sz. 128
