Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - A megye kézműipara az 1828-as összeírás alapján
PEST-PILIS-SOLT MEGYE KÉZMŰIPARA A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL 1872-IG hogy egész kocsikat, szekereket nem vasalhattak, nem készíthettek ekéket, és eltiltották őket a lovak patkolásától is. Ehhez a tevékenységhez ugyanis a többi kovácsoknak is „baromorvosi” tanulmányokat kellett folytatni. A cigányok viszont készíthettek különféle más vas eszközöket, például fokost, nyársat, vasvillát, kést, bilincset stb."w Nagyobb gond volt viszont Nagykőrösön. Itt a kovács céh 1822-ben kapott kiváltságlevelet, és erre hivatkozva teljesen el kivánta tiltani az addig háborítatlanul dolgozó cigány kovácsokat még a kisebb munkáktól is,* 110 és ebben az ügyben a Helytartótanácshoz fordult. A vármegye vezetősége megoldásként a Kecskeméten kialakult gyakorlatot javasolta, és a Helytartótanács ennek alapján elutasitotta a céhet. Végül a mestereknek konkurenciát jelentettek a környező városokban élő társaik. Ők - mint jeleztük - árulhattak az országos vásárokon, és egy-egy település mestereinek is joga volt, hogy más város vásárait felkeresse. Pest-Pilis-Solt megye kézműveseinek a pesti és budai vásárok jó értékesítési lehetőséget jelentettek, de fontosak voltak a legnépesebb mezőváros, Kecskemét sokadalmai is. Általában az volt az országos vásárokon a rend, hogy a helyi mesterek árultak az első sorban, utánuk következtek a többi kézművesek aszerint, hogy milyen messze volt településük a vásár helyétől. 1798-ban Pest és Buda vonatkozásában 1. Lipót állapította meg a vásári rendet, majd 1815-től újat léptettek életbe. E szabályokat követték Pest-Pilis-Solt megye mezővárosaiban is. A vásárokon való helyfoglalás különösen a nagykőrösi csizmadiáknak volt fontos, akik nagy számuk miatt számítottak más települések lakosainak vásárló erejére. 1800-ban megkeresték a környező mezővárosokat, és azt kérték, ahogy náluk is van, tartsák be a települések távolságán alapuló rendet, ne a városok illetve céheik nagysága legyen irányadó. Ebben az évben a mezőtúri vásárban az volt a panasz, hogy eddig a helyiek mögött a második sorban álltak, de más városok mesterei eléjük álltak. 1814-ben a pesti, 1815-ben a jászberényi, nagykátai, nagyabonyi, majd a kunszentmártoni vásárokon is azt kérték, ők álljanak a helyiek után, mögöttük legyenek a kecskemétiek, Martfűn pedig a ceglédiek ne előzzék meg őket.111 A megye kézműipara az 1828-as összeírás alapján Ha a kézműipar helyzetét a 19. század elején vizsgáljuk, akkor az 1828-as összeírást tekinthetjük a legjobb forrásnak. Bár ez a kutatók részéről sok kritika érte, ad egy áttekintő képet a reformkori helyzetről. Az összeírok az iparosokat külön rovatban tüntették fel, majd a megjegyzésként jelezték, hogy az illető milyen foglalkozást űz, egész évben vagy csak alkalmanként dolgozik, van-e legénye. A településenként felvett lapokból többféle összesítés készült, sor került korrekciókra és a különböző dokumentumokban a kézművesek számát illetően kisebb-nagyobb eltérések találhatók. 11,9 KVL IX.6. Céhiratok, kovácsok 110 MOL C 49. 1825-2-257. 111 PMLNL IX. 1. d. csizmadiák, jegyzőkönyv 1794-1872 129
