Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - A legények helyzete
el, és keresett számára műhelyt. Munkahelyén a legénynek két hét alatt kellett bebizonyítani, hogy tudja mesterségét, és ennek alapján dőlt el, dolgozhat-e tovább is a városban. A munkaidő reggel 4-től este 8-ig tartott, és azt is előírták, mit kell ezalatt elvégezni. A kontárkodás tilos volt. A legény ugyan varrhatott kis csizmát vagy asszonynak való ujjast, de nem adhatta el, ha a mester raktárában is volt ilyen áru. Sok pont foglalkozik a szabályzatban a legény viselkedésével. Nem barátkozhatott az utcán részegeskedő kocsisokkal vagy béresekkel, dolmány és öv nélkül nem mutatkozhatott. A mulatságban nem hagyhatta el tánc közben partnerét, de ilyenkor a csók is tilos volt.72 A nagykőrösi szűcsök 1842-ben kiadott szabályzatában már kevesebb volt a viselkedésre vonatkozó előírás. Szó volt viszont a műhelyben végzett munka körülményeiről, a rend fenntartásáról, a bőrök károsodásának elkerüléséről. A munkaidő reggel 3-tól este 9-ig tartott, és itt is előírták a naponta elvégzendő feladatokat. A városba érkező legénynek itt is két hét volt a próbaidő. Ha viszont nem felelt meg számára a műhely, újat választhatott, de amennyiben azt sem találta jónak, el kellett hagynia a várost. Fizetni kellett a különböző kihágásokért, az istentiszteletek elmulasztásáért, a kontárkodásért, a kontároknál végzett munkáért. Közösen gondoskodtak a beteg legényekről, akiknek, ha meggyógyultak, vissza kellett fizetniük a rájuk fordított költséget. 3 A kőművesek, ácsok, mészárosok munkája elképzelhetetlen volt legények nélkül, de a piacra termelő többi iparosoknak is kellett a segítség. A vándorló legények szívesen dolgoztak nagyobb, szabad királyi városokban, amit leendő mestertársaik a szakma jobb megtanulása miatt el is vártak tőlük, és így a céhes kiváltságok ellenére a mezővárosi mesterek nehezen kaptak legényeket. Ezért a testületek már a korai céhlevelekben meghatározták a legények elosztását, a betartandó sorrendet. Szabályozták a munkából való kilépés, felmondás módját, megtiltották, hogy a legény fél évnél korábban, illetve a felmondási idő letöltése nélkül elhagyja mesterét. Különösen tilos volt a vásárok előtti időben a legények távozása, ami a legnagyobb dologidőnek számított. Az építőiparosokat leszámítva a legények száma a vármegyében alacsonyabb volt a mesterekénél. Például Vácott a henteseknél 1840-ben 18 mester mellett 10, 1842-ben 19-nél 7, 1843-ban 18-nál 3, 1846-ban 18 mester mellett 6 legény dolgozott.74 75 Ugyanakkor a kőműves mesterek között 1818-ban olyan is volt, aki 34, egy másik, aki 18 legényt foglalkoztatott.77 Alacsony volt a legények száma a kecskeméti szűcsök esetében is, csak a felét tette ki a mesterekének. A városba érkező legényt itt is az atyamester állította munkába. Az igénylőket kor szerint rangsorolta, és így a fiatalabbak náluk is nehezebben kaptak legényt. Az 1820-as években az ifjabbak úgy segítettek magukon, hogy ú.n. „kis levéľ’-lel szereztek munkaerőt. Ez annyit jelentett, hogy megkerestek egy idegen céhet valamelyik közeli városban. Itt kérésére a mesterek a testület pecsétjével ______________________________________________DÓKA KLÁIU______________________________________________ 72 VVL IX. 1. b. csizmadiák 1781. ’ PML Nagykőrösi fióklevéltár (NL) Céhiratok IX. 1. i. szűcsök, 90. sz. Id. IV. sz. dokumentum. 74 VVL IX. 1. d. hentesek 75 Eperjessy, 1965. 265. p. 122
