Ujj György (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 3. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 6. (Budapest, 2011)
Dóka Klára: Pest-Pilis-Solt megye kézműipara a török kiűzésétől 1872-ig - Mesterfelvételek a 19. század első felében
ellátott írást adtak a távozó legénynek, amelyre felírták leendő munkáltatójának nevét és székhelyét is. A „kis levéľ’-lel vissza is lehetett élni oly módon, hogy a legény kitöltetlen igazolással érkezett a városba, és itt utólag írták fel a jó kapcsolatokkal rendelkező új munkáltató nevét. 1839-ben a céhtagok egy része el akarta törölni ezt a rendszert, de törekvésük nem vezetett eredményre. A céhbiztos részvételével tartott céhgyűlésen az idősebbek azt is sérelmezték, hogy a mozgékonyabb fiatalabb mesterek a legényszállókon vagy a vásárokon szereznek maguknak legényeket. Ezt a panaszt a városi tanács nem orvosolta, mert nem találtak benne kivetni valót. A kecskeméti idősebb mesterek előnyös helyzetét szolgálta az a gyakorlat, hogy egy éves munka után a legénynek, aki ekkor rendszerint távozott mesterétől, újra az atyamesternél kellett jelentkezni, aki kor szerinti sorrendben újra egy idős mesterhez állította be. Ennek gyakran az lett a következménye, hogy a legény inkább elment a városból mivel nem kapta meg a választási lehetőséget. A vitás ügyben újra a városi tanács hozott döntést: lehetővé tették, hogy a városban egy évnél tovább maradó legény maga döntse el, ki legyen az új munkáltatója.'6 Az 1813. évi céhszabály foglalkozott a legények helyzetével is. Megtiltotta, hogy mestereik ellen lázongjanak, titkos összejöveteleket rendezzenek, maguk határozzák meg a munkabéreket vagy munkafeltételeket, hétfői napokon ne álljanak munkába stb. 7 A titkos egyletek betiltása mellett azonban a legális legénytársaságok továbbra is működhettek a mesterek ellenőrzésével, főként a betegek segítése és egyéb jótékonysági célokból. 1816-ig - mint jeleztük - Kundschaftokat kaptak az elvégzett munkáról és a településen töltött időről. Bár ezek az igazolások a falusi és mezővárosi gyakorlatban későbbiekben is megmaradtak, az áttekinthetőség, a könnyebb kezelés és nem utolsó sorban az ellenőrzés szempontjából a Helytartótanács 1816-ban rendszeresítette a vándorkönyveket,76 77 78 79 amelyekben rögzítették a legények adatait, személyleírását, feljegyezték a munkahelyeket és az ott eltöltött időt. Használata és kezelése nemcsak a munkáltatók, hanem a legények számára is egyszerűbb volt, mint a külön igazolásoké. ______________PEST-P/US-SOLT MEGYE KÉZMŰIPARA A TÖRÖK KIŰZÉSÉTŐL 1872-10______________ Mesterfelvétclek a 19. század első felében Az általunk vizsgált területen az új céhek megalakulása vagy a régiek megerősödése után még mindig sok nehézségbe ütközött, hogy a legények a mesterek sorába kerüljenek. Az 1813. évi rendelkezés ilyen vonatkozású könnyitései, a remekléstől, vándorlástól való felmentés, amely ügyekben a Helytartótanácsnak kellett dönteni, falusi, mezővárosi környezetben nem hoztak jelentősebb változást. Igen ritkák voltak a felmentési kérelmek,76 76KVL IV. 1504. c. 1839-3-218, 1843-9-63. 77 A hétfői munkaszünet, vagy „blau Montag” a kézművesség területén egész Európában szokásos volt. 78 A munkakönyvek elődje. 79 Egy ellenpélda: Prikkel Antal szabólegény kérelmét a Helytartótanácshoz küldik Kecskemétről, de neki is csak néhány hét hiányzik a három éves vándorlásból.
