Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Kocsis Gyula: Pest vármegye parasztsága és gazdálkodása az 1770. (-1771.) évi megyei urbáriumok tükrében - Források
PEST VÁRMEGYE PARASZTSÁGA ÉS GAZDÁLKODÁSA AZ 1770. (-1771) ... Állattartás A vizsgált korszakban a jobbágyság állattartása ezzel összefüggésben az egész gazdálkodása túlnyomórészt a legeltetésen alapult. A parasztok egyik legnagyobb gondja az állataik jó erőben tartásához szükséges legelő biztosítása volt. A legelőn azonban a földesurak, gyakran a földesúri hasznokat bérlő, érdeküket kíméletlenül érvényesítő vállalkozók állataival kellett osztozniuk. A vármegye közgyűléséhez intézett alábbi panaszok a parasztság ezen gondjairól tanúskodnak. A dukai jobbágyok panasza arról szólt, hogy „legelőjük a felettébb nagyszámú uraság juhaival most terheltetik.. .valamerre megy az iszonyú sok juh, mint a sáska, gyökerestől kirágja a füvet.” A vármegye utasítására kiszállt vizsgáló bizottság azt nyilatkozta., hogy „megnéztük a dukai határt, kivált legelőjét, ...az adófizetők heverő marháit szép húsban s jó erőben láttuk. A mostani uraság marhája 4 tehén, 800 juh. Az örökös uraság ez előtt 350 juhot, circiter 50 fejős tehenet, 12 jár- mos ökröt tartott.” A vizsgálat szerint panaszok igazi oka a hartyáni juhok legeltetése volt. (PML. IV3.C.4. 2. doboz) Tótgyörki jobbágyok azzal a panasszal éltek, hogy az egymással is vetekedő földesurak a közlegelőből, azaz az erdőből foglaltak szőlőhegyet, juhaklot, szérűs- kertet. (PML. IV3.C.4. 1738/1793.) A mácsaiak az úriszék előtt 1840. május 26-án azt vallották, hogy „legelőnk erdőségekből áll, mely olyan sűrű, hogy vonó marhánk meg nem élhet, a legeltetés ideje csak augusztus közepéig tart, akkor, ha suska, vagy makk van. Az őszi szántást száraz takarmányon kell megtennünk. A kirekesztés ideje után ad legelőt az uradalom, de ezért szántást kíván, melyre rá állni kénytelenítve vagyunk, ha csak nem szénánkat /:mely helységünknek fő ágazatja a pénzelésre, adóinkat ebből fizetjük:/ marháinkkal felhasználjuk...” (PML.IV165.a. 1. 38. doboz) aj Igás- és vonóállat ellátottság Az acsai határ szántásához meredeksége, „partossága” miatt 4 db marha volt szükséges. Két marhával csak forgatni, vagy őszi vetés alá szántani lehetett, de csak a kevésbé meredek részeken.(PML.IY165.a. 1. doboz) Az 1771. évi rovásadó összeírás alapján a 4. táblázatban összegeztük a háztartások igás ökör és vonó állat (igásökör és hámos ló együtt) ellátottságát. Az adatokból láthatjuk, hogy csupán két településen (Csőváron és Rátóton) volt minden telkes jobbágynak jármos ökre. Tizenhárom faluban a telkes jobbágy háztartások száma lényegesen magasabb, mint a jármos ökörrel rendelkező háztartások száma, azaz a telkes háztartások jelentős részének nem volt jármos ökre. A vonóállattal rendelkező háztartások száma az esetek többségében meghaladta a telkes háztartások számát, tehát a zsellérek egy részének is volt lova. Négy településen - Püspökhatvanban, Püspökszilágyon, Dukán és Kisvácon - azonban még vonóállat sem volt minden telkes gazdaságban.27 (PML. CP II. 281. Váci járás) 27 A 7. sz. táblázatból látható, hogy 1760 és 1771 között az egy úrbéres háztartásra átlagosna jutó jármosökör és vonóállat állomány a legtöbb településen csökkent. Welmann I. 1967.:95:134. és PML. CP II. 281. Váci járás. 539
