Soós István (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 2. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 5. (Budapest, 2008)
Kocsis Gyula: Pest vármegye parasztsága és gazdálkodása az 1770. (-1771.) évi megyei urbáriumok tükrében - Források
KOCSIS GYULA voltak. A falu mintegy 50 jobbágytelkén 15 egész- 55 fél- és 28 negyed telkes jobbágy gazdálkodott és 5 házas zsellér is lakott a faluban. Pécelt és Domonyt számos köznemes birtokolta. A domonyi 20 telken 19 egész- és két féltelkes jobbágy élt, míg Pécelen tagoltabb volt a helyi jobbágy társadalom: 48 telkén, 23 egész-, 9 három negyed-, 31 fél- és 15 negyedtelkes jobbágy lakott. Mindkét faluban magas volt a házas zsellérek száma, összesen 72. A jobbágyság rétegződése kedvező volt a térségben: nyolcad telkest csali Csornádon írtak össze, 7 háztatást. Az egésztelkesek aránya a régió egészében 18%, a féltelkesek aránya 35%, a zsellérek aránya 32% volt. (Novák L. E 2005. és l.a és b. táblázat.) A falvak közül szerződés szerint teljesítették a földesúrnak járó szolgáltatásaikat gróf Fekete György, a váci püspök és részben a gödöllői uradalom úrbéresei. A régi szokás szerint szolgáltak a gödöllői uradalom néhány falvának, az Esterházy családnak, a köznemesi birtokosságoknak jobbágyai, valamint az egyházi birtokok közül a váradi káptalan részbirtokai Szadán és Veresegyházán. Egyedül a báró Lafffert család úrbéreseinek volt elfogadott urbáriumuk a központi rendezést megelőzően. (Wellmann I. 1967:135-184.) A térségben csak egy falu, Domony határa volt I. osztályú. A legtöbb falu (12) határa a II. osztályba tartozott, Dány, Szada, Mogyoród és Kistarcsa határa III. osztályú, míg Csornád, Zsidó és Kisszentmiklós határa IV osztályú volt. (Novák L. F. 2005.) A régió 22 településéből kilenc falu szlovák, tíz falu és egy mezőváros magyar anyanyelvű volt. Rákoskeresztúron szlovákok és németek éltek együtt. Dány népességét a 18. század végi négy forrás közül kettő szlováknak, kettő magyarnak mondta. Rákoscsaba népességének megítélése ugyanezekben a forrásokban hasonlóan bizonytalan: kettő magyarnak, kettő pedig magyarnak és németnek mondta. (Adataikat közli Szaszkóné 1988) A szlovák anyanyelvű falvak közül hat (Csíktarcsa, Isaszeg, Zsidó, Domony és Cinkota) még a 17. század végén, 18. század elején benépesedett. Három (Csornád, Csömör és Kistarcsa) a 18. század harmadik évtizedében keletkezett. Isaszeg, Kerepes és Kicstarcsa lakossága majdnem 100%-ban katolikus, Csornád népessége ugyanilyen arányban evangélikus volt. A katolikusok Csíktarcsán (21%), Cinkotán (12%), Domonyban (30%) és Zsidón (42%) kisebbségben, Csömörön (56%) pedig többségben voltak az evangélikusok mellett. A három „vegyes” anyanyelvű falu a 17. század utolsó évtizedében népesedett be. Dány 100%-ban katolikus volt, Rákoscsabán (44%) kisebbségben, Rákoskeresztúron (56%) többségben voltak a katolikusok a reformátusok, illetve evangélikusok között. A tizenegy magyar anyanyelvű település közül egy, Gödöllő mezőváros élte túl a hódoltságot, népessége kontinuus volt. A 17. század utolsó évtizedében azonban falvak is létezetek már. Bag, Vácszentlászló, és Valkó szinte 100%-ban volt katolikus, Mogyoród 87%-ban. A katolikusok a reformátusok mellett kissebségben éltek Pécelen (10%), Kisszentmiklóson (17%), Szadán (20%), Foton (30%), Veresegyházán (36%) és Gödöllőn (43%). (Őri P 2003:172) Az 1771. évi rovásadó összeírás szerint a régió egy mezővárosában 161 háztartás volt. Ennek úrbéres népességéből mintegy 67% a telkes jobbágyok, 28% a 512
