Egey Tibor (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 1. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 4. (Budapest, 2005)
Bánkúti Imre: Pest megye a felszabadító háborúk megindulásától a Szatmári Békéig (1686-1711) - II. A Rákóczi-szabadságharc időszaka (1703-1711)
Pest megye a felszabadító háborúk megindulásától a szatmári békéig segítségével célkitűzéseit érvényesíteni tudja. Ahhoz azonban, hogy a béketárgyalásoknak ő is esetleges résztvevője lehessen, a háború folytatása volt szükséges. Azzal ugyanis tisztában volt, hogy személye a nemzetközi diplomáciában addig számít tényezőnek, amíg a konföderáció fegyveres harcot folytat Magyarországon. A kérdés tehát az volt, hogy sikerül-e a fegyveres tevékenységet a még távoli béketárgyalásokig fenntartani az országban? Ez persze még éveket jelentett volna a már teljesen kimerült lakosság és a bomlóban lévő hadsereg számára az egyre nagyobb erőfölénybe kerülő császáriakkal szemben.321 Amíg kuruc csapatok harcoltak a Dunántúlon és Érsekújvár a kezükben volt, remélni lehetett, hogy a növekvő létszámú császári csapatok nem zúdulnak rá teljes erővel a felkelés bázisát képező északkeleti vármegyékre. Ezért Rákóczi arra törekedett, hogy ezeknek az egységeknek nyújtson segítséget csapatok és utánpótlás küldésével. Ezekben az akciókban stratégiai helyzeténél fogva Pest-Pilis-Solt — Heves, Nógrád déli részével és a Jászsággal — kiemelkedően fontos volt. A Dunántúlra való átkelésre csak a Duna Pest-Budától délre eső szakasza, kb. Paksig jöhetett szóba, és az Érsekújvárba utánpótlást szállító konvojok útvonala is ebből a körzetből vezetett a Börzsönyön, az Ipoly és a Garam folyón át. A körzetnek nemcsak az ide vezényelt hadakat kellett ellátnia, hanem az Érsekújvárba irányított utánpótlás zömét, az élelmet és abrakot is itt szedték össze. Mindezt rendkívül rossz körülmények között. A pestis dühöngött, 1709-ben igen gyenge termés volt, a rácok egyre erőteljesebb támadásokat intéztek a terület ellen (ekkor dúlják fel Ceglédet, Heves megyét és a Jászságot), a kivetések áttekinthetetlenné, de véget nem érővé váltak, a behajtás egyre erőszakosabb lett, s a hadsereg végezte. A kuruc vármegye, mint előzőleg láttuk, csak csökkenő tevékenységet tudott kifejteni, a feléledő királyi vármegye tisztviselői viszont egyre több követeléssel léptek fel, s ezeknek érvényt is tudtak szerezni. A Dunántúlon gróf Esterházy Antal folytatott egyre reménytelenebb harcot a császáriak túlereje ellen, ezért Rákóczi 1709 júliusában „Bottyánt az jász-, Sőtér és Deák Ferenc ezerével s kompokkal az Duna-mellyékére” rendelte, hogy csapatokat juttasson át segítségül a Dunán. A kijelölt ezredek egyrészt nem voltak teljes létszámúak, másrészt csak augusztus közepére verődtek össze, maga Bottyán is augusztus 10-dike táján érkezett Dunavecséhez s Soltnál vert tábort, Földvárral szemben. Bár egymás után kapta a segélykérő leveleket Esterházytól és az ostromlott Simontomya őrségétől, augusztus 21-dikén világosan megírta a fejedelemnek: sem elég embere, sem megfelelő átkelési eszközei nincsenek. Ő maga is beteg volt, a pestis, pénz- és élelemhiány akadályozta munkáját, a császáriak pedig szigorúan ellenőrizték a Duna jobb partját. Pár napon át csapataival Bottyán többször mutatkozott Dunavecsénél és Dömsödnél a Duna bal partján, hogy elvonja a császáriakat Simontomya alól, felvette az átvergődő kuruc csapattöredékeket, pl. Bogyiszlónál két kompániát, s augusztus 321 A kérdés felvetése: RÁZSÓ 1980, 74. s köv. 77
