Egey Tibor (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 1. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 4. (Budapest, 2005)
Bánkúti Imre: Pest megye a felszabadító háborúk megindulásától a Szatmári Békéig (1686-1711) - II. A Rákóczi-szabadságharc időszaka (1703-1711)
Pest megye a felszabadító háborúk megindulásától a szatmári békéig inkább a felkelés célkitűzéseivel, s ki hozta érte a nagyobb áldozatot, s ki vonakodott attól.252 Az a felfogás ugyanis, hogy a háború sorsát egyedül a katonák fegyveres harca dönti el, sematikusan leegyszerűsítő, s nem veszi számításba a gazdasági tényezők (hadellátás, hadfelszerelés, pénz- és adóügyek stb.) szerepét, melyek a szabadságharc alatt oly gyenge lábon álltak. Kétségtelen, hogy a konföderáció katonai vezetése a mennyiségi szemlélet híve volt, azzal akarván és kényszerülvén ellensúlyozni a császári haderő minőségi (kiképzési, vezetési és fegyverzeti) fölényét. Ezért sürgeti maga Rákóczi is állandóan, hogy minden fegyverfogásra alkalmas személy álljon a hadseregbe.253 Ennek azonban voltak negatív következményei is. Bár Pest-Pilis-Solt megye nem tartozott a katonáskodó rétegek klasszikus körzetének, a fegyvert fogottak között mégis megfigyelhető a földesúri fennhatóságtól, az esetleges jobbágyi függőségtől való szabadulás, és a kollektív kiváltság megszerzésének a vágya, vagy legalább annak a nyoma. Amikor Berthóti István 1707-ben Kecskeméttől a 600 lovas kiállítását követelte, a város vezetősége úgy látta, hogy azokat megmustrálván, „az militiát oly rendben akaija venni, hogy az kik az mustrán megjelennek s magokat katonának valyák, az várasi adózástul s szolgálattól immunitáltatván, magok privátumának, oeconomiájá- nak is valét kell mondani, hanem szüntelen az Nemes Ország kívántató dolgaiban foglalatoskodni.. .”254 255 Mindez talán lehetett egy ambiciózus és tábornoki kinevezés előtt álló főtiszt ötlete, de tudomásunk van alulról, a katonaság részéről jövő hasonló kezdeményezésről is. Hatvani Szabó Máté ezereskapitány, ekkor szolnoki parancsnok, akinek seregében sok Pest-Pilis-Solt megyei is szolgált, nyilván nemcsak a saját egyéni kérését terjesztette a fejedelem elé 1706. március 10-dikén: „Ez szerencséssen föltett hadakozó álla- pottyának elein, utolsó csöp vérem kiontásával, Hatvant és az egész Pest eleit az én népemmel, Isten segícsége által, én tartottam meg, Kegyelmes Uram, német s rác dü- hösségétől megoltalmazván a föld népét. Azért Kegyelmes Uram, könyörgök aláza- tossan Fejedelemségdnek, Hatvant méltóztassék egészen praesidiumnak kegyelmes- sen pronunciálni és resolválni, mivel ez az egész Bánya Várossoknak bástyája. Kihez képest Kegyelmes Uram, nem tanácsos paraszt embert ott szenvedni.” Amiben persze tükröződik a vitézlő rend kétarcúsága is. 1708 tavaszán Kecskeméti Szűcs István főhadnagy és Borbély István vicehadnagy az alattuk szolgáló katonaság nevében a földesúrhoz, Károlyi Sándorhoz fordultak. Panaszuk és kérésük nem volt egyedülálló, sőt tipikusnak mondható. Leírják, hogy Kecskemét városából „bizonyos számmal exsurgálván s fegyvert kötvén, mindazolta 252 Ilyen jellegű fejtegetések: KOSÁRY 1965, 50-52., 54. stb.; IVÁNYOSI-SZABÓ 1979; MAKRAI 1958. 253 II. Rákóczi F. 1978,338. „Az ellenség előtt nagy sereget kellett felvonultatni, hogy megfélemlítsék.. 254 Kecskemét, 1707. február 11. Valószínűleg Károlyihoz. BÁNKÚTI 1992,235-236. 255 Szolnok, 1706. március 10. BÁNKÚTI 1992, 206-207. Vitájuk Szemere Györgyné földesúrral: BÁNKÚTI 1996, 30., 717-718.; Levelük 1705. január 5. az egri káptalanhoz, melyben megtagadják a szőlőtized fizetését. SZEPES 1940, passim. 61
