Egey Tibor (szerk.): Tanulmányok Pest megye monográfiájához 1. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 4. (Budapest, 2005)

Völgyesi Orsolya: Kossuth Lajos és Pest vármegye 1845-ben

Kossuth Lajos és Pest vármegye 1 845-ben

helyreállították a nemzet és a kormány közötti bizalmat, s azt a látszatot keltették, hogy a kormány a haladás útjára lép: „mi nyílt kedéllyel áldók az Istent, hogy el jött a nap, melyben örvendetesb munka néz ránk, mint a Kormánynyali örökös szent de bús küzdelem, jog és szabadság romjaiért.” Kossuth azonban úgy látta, a kormány és a nemzet között kialakult bizalom rövid életű volt, és a kormány legújabb intézkedései ismét az alkotmányvédő politika keretei közé kényszerítik a nemzetet: „csak hamar valánk látni kénytelenek miként a haladás ösvényén e nemzet a kormánytol elhagyottan áll; s még egy fordulat és im hol vagyunk? ismét a régi, gravaminalis harcz keserves terén.”

Kossuth úgy vélte, vannak dolgok, amelyek csak addig erősek, amíg azokat nevükön nem nevezik. így látta ezt az új kormányrendszer esetében is, melyet ő „Kreis- hauptmans’ System”-nek nevezett, mert azt sokkal németebbnek, sokkal alkotmányellenesebbnek tartotta, mintsem arra magyar kifejezést találhatott volna. Miért nevezi így? — tette fel a kérdést: „mert az önkormányzat rendszerét, melly megyei instituti- ónknak lényege, s vele nemzeti lételünk garantiája mondom ezen alkotmányunkkal egyidős önkormányzat rendszerét alá ássa, semmivé teszi.” Az új rendszer lényegét a következőképpen foglalta össze: a főispán eddig az ország dignitáriusa volt, a főis- pánság pedig méltóság, mostantól azonban hivatal lesz. A főispán vagy főispáni helyettes a megyének kormányzója volt, nem pedig közigazgatási hivatalnok; a felügyelő hatalomnak képviselője volt, nem pedig közigazgatási, végrehajtó közeg. Ebben az értelemben francia prefektusokat csinálnak belőlük, azzal a különbséggel, hogy őket nem felelős miniszter nevezi ki, hanem egy láthatatlan kamarillától függenek, attól kapják utasításaikat. Ehhez jön még, hogy a főispánt vagy főispáni helytartót nem a megye, hanem a kormány fizeti. Ennek az újfajta hatalomnak egyetlen ellensúlya a megyei nemesség lehetne, amely azonban Kossuth szerint demoralizált állapotban van.

A szónok hangsúlyozta, hogy az új rendszer egészét kell szemügyre venni: „Én t. RR meg vagyok győződve hogy Jósef Császár comissariaticus rendszere óta nem történt kísérlet, melly megyei institutiónkat ennyire sarkából kifordítaná; meg vagyok győződve, hogy ezen rendszer mellett a megyei önkormányzat valóságos satyrává változik; ’s miután a magyar históriának minden lapja arról győz meg, hogy a melly pillanatban a megyei önkormányzás valóság lenni megszűnik magyar ország azon pillanatban törvényes önállását elveszti, ’s nyomorúságos német vagy tót provinciává süly- lyed.” Ehhez pedig azt is hozzáfűzte, hogy mindenek előtt a magyar arisztokrácia temetheti el magát, ha ez a rendszer keresztülvitetik: „és nem tagadhatom t. RR. hogy a világnak egész történet rajzában, nem ismerek országot, nem tudok esetet, hogy az Aristocratia illy kisszerűleg, illy nevetségesen, mondhatnám illy csúfosan végezte volna életét, mint a magyar Aristocratia végezni fogja, ha ezen Kreishauptmans System keresztül vitetik.” Sem elveivel nem lenne összhangban, sem nagy hajlamot nem érezne magában az arisztokrácia bukásán siránkozni, folytatta Kossuth, de mivel ebbe az örvénybe az arisztokrácia mellett a megyerendszer is belesodródni készül, nem maradhat közömbös.

104