Kerényi Ferenc: Pest vármegye irodalmi élete (1790-1867) - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 3. (Budapest, 2002)
2. Az irodalmi élet alkalmai, formái és szereplői - 2.2. Az "alkalmazott literatúra" szintje
műfaja. A hexameterben írott pásztorjáték Csokonai-mottóval indult; néhány dal fokozta a hatást. A hat diák a Csengő, Szemörcs, Gere, Ákos, Palkó és Zsiga neveket viselte. Cselekményről a „dalzat” esetében nem beszélhetünk, a párbeszédekre szabdalt szöveg a kecskeméti látványosságokról szól, s mindössze annyi történik előttünk, hogy felébresztik a lusta Zsigát, menne velük a tanítót köszönteni. A legklasszikusabb versmértékben írott, ugyanakkor tájszavakban bővelkedő textus e kettősségére álljanak itt Gere nyitó sorai: Csöndes az éj; juh elalva hever pázsitnak ölében Játszi szelek suttogva lohognak az erdei fák közt, A’ csörgő csermely halkabban hajtja tolakvó Habjait a porhadt bürün át a’ dudva fenyérre.244 A névnapi köszöntők átvezetnek abba a magánkömyezetbe, a férfikompániák világába, amelyek nemcsak az udvarházak, kúriák jellemzői, hanem a mezővárosokban is megtalálhatók. A viszonylagos anyagi jólét, a napóleoni háborúk konjunktúrája után a megtermelt javak helyben maradása,245 a későbbi kaszinói és egyleti formák hiánya hívta életre és éltette ezeket a társaságokat az 1810-es, 1820-as években. A mulatozásra, kellemes időtöltésre létrejött kompániák általában szakmák szerint szerveződtek és annyira felhasználtak minden alkalmat az együttlétre, hogy működésük a hatóságoknak is szemet szúrt. Kecskeméten az Arany Társaság neve egyszerre utalt a gazdagságra és az 1811. évi devalváció papírpénzére, amely kiszorította a nemesfémet a forgalomból; a Juliána Társaság a kompánia szépéről vette nevét. A Kanalas Társaság elnevezése volt a leggyanúsabb: egyszerre idézte fel a fakanalat, az evés jelképeként és netán a szabadkőműves jelvényt, a vakolókanalat is. Ez utóbbi kompániának szertartásai is voltak, a protestáns hitélet paródiája, amelyhez a „szakértelmet” Nemes András ügyvéd (1760-1844), az első magyar színtársulat volt tagja biztosította. A botrány 1813. június 13-án robbant ki, amikor a vasárnapi istentisztelet utáni keresztelőn Kocsi Sebestyén István prédikátor kikelt a kompániák ellen, amire válaszul a jelenlévők (érintettek) kiűzték a templomból. Az egyháztanács és a város fellépett a nép izgatói ellen, de egyszersmind a lelkészt is menesztette, aki viszont nem fogadta el döntést, és az egyházkerülettel visszahelyeztette magát. Válaszul ismét megmozdultak a hívek, az egyházkerület a visszahelyezés érdekében az Udvari Kancelláriához fordult. Ezzel a „titkos társaságok” ügye kívül került a ref. egyházon, és egy új Martinovics-per rémképét vázolta fel. A kinevezett királyi biztos, gr. Teleki László, a királyi tábla bírája és a dunamelléki egyházkerületi világi főgondnoka azonban 1813. november 4. és 6. között a helyszínen tisztázta az ügyet, magyarán szólva: elbagatellizálta azt. Kocsi Sebestyén ezután „önként” távozott, Teleki — a jelentésére épülő — királyi rendelettel a kompániákat feloszlatta. Pest vármegyét ugyanez a rendelet arra kötelezte, hogy — a területileg illetékes szolgabírája útján — a Kecskeméten lakó és 244 Hasonló időmértékes versezetet ismerünk a fiatal Vörösmartytól is: VÖM 1. 7. 245 A devalváció Kecskemétet azért nem érintette mélyen, mert a háborús konjunktúra jövedelmeiből a város ingatlanokat szerzett, pusztákat vásárolt és bérelt. Az adatokat 1. HORNYIK 1935, 19. 226
