Bánkúti Imre: Pest–Pilis–Solt vármegye a Rákóczi korban I. - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 2. (Budapest, 1997)

1707

377 tyát Nagyságodnak homagialiter vöttük s megértettük, melly felett magunkat alkalmasint törvén, mint concludálhatnának, s igaz hazafiúságunkat mivel contestálhatnánk; de semmire egyébre nem fakadhatánk; hanem hogy az jelen való sok nyomorúsághoz képest, romlott Vármegyénk mivoltárul Nagyságodat alázatossan így informállyuk. Jóllehet Kegyelmes Urunk! ezen Vármegyének palatinalis portái (a* mint Nagyságod is írja), voltának haj­danában 117, mellyekben Méltóságos Vezérlő Fejedelem Kegyelmes Urunk méltóztatott kegyelmesenn 25 relaxalni, s maradott 92, mellyekbenn benn vol­tak az három Várasok, ben az Pilissi Processus portái is, és ezek utánn azokkal edgyütt obvenialtattak volna 368 hajdúk, mindazonáltal az három Várasokonn és Pilisi Processusonn kívül, a' töb egynehány falu eleintén állított volt 500, azután 400, szál van az is osztán 300, az elmúlt esztendőben penig csak két­százra, mellyekkel is Tekintetes Colonellus Csajági János Uram Eő Kegyelme, azért hogy a' Várasiak á parte mintegy 400-ig valót állítottak vala, contentus volt, most penig azoknak is vagyon valamelly hijja, mellyre nézve minthogy Nagyságod azon reductio felől való méltóságos parancsolatot említett Colonellus Urnák Eő Kegyelmének is megküldótte, ahoz képest szorosann is kívánva, s Tiszteinket kemény executioval fenyegeti, ha az falukrul contingenseiket ki nem állíttyák, noha az Várasokéval fellép most is a' 400 számra, noha penig a' melly faluk sub litera A. vadnak, 1 azoknak némellyikénn Herbaville [sic!] harmadéveim 2 a'Tiszán általmenetelitűl fogva, némellyikénn penig Rabutinn, az elmúlt esztendőbenn 3 azon Tiszán való általjövetelitűl fogva egy lélek sem lakik, a' mellyek penig sub litera B. vad­nak, azoknak is s azokban is azon Rabutin ezen esztendőbeli januariusban Pestre való bemeneteli, és azon Rabutin armadájának in Festő Sancti Pauli, 4 Pest eleire való kicsapása utánn csak emitt amott lezzengenek, és csak az erdőkrűl látogatnak haza puszta faluikban; hanem laknak csak azokban, a' mellyek sub litera C. vadnak. A' sóldos katonák dolgát penig a' mi illeti, noha ebbenn a' Vármegyében a' fiscalitások, Dominiumok, Captalanok és Posse­sionatus Urak proventussa csak igen kevésre extendáltatott, a' Nemes Ország mindazonáltal imponált volt három companiákat, mellyek kőzzűl akkor is csak edgyett állímattunk vala, azt is igen nehezen, annak is alkalmas soldgyát kölcsön szedte vőtte fel a'Nemes Vármegye, sokann az Urak csak három hol­napra sem exolvalvánn; mivel sokann hol lakjanak, még azt sem tudgyuk, sokan magokat, hogy personaliter insurgáltak, sokan penig, hogy jószágoknak hasznát nem vehetik, azzal mentegetik. Mellyekre való nézve Nagyságodat alázatossann kérjük, hogy illy elpusztult voltát romlott Vármegyénknek megtekintvén, ha szintén annyi hajdúságot, amennyi régi porták után (mel­lyeknek mostan felis 5 alig vagyon), obveniálna, nem praestálhatunk is, Nagyságod ne animadvertállyon. Fennemlített Colonellus Urnák eő Kegyel­mének penig megírni méltóztassék, hogy erőnk felett és annyira ne erőltessen Eő Kegyelme bennünket, máskint láttya Isten, hogy valamit el tudunk követni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom