Szakály Ferenc: Pest–Pilis–Solt megye XVI–XVII. századi dica– és dézsmajegyzékei - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 1. (Budapest, 1995)

Bevezetés

13 cifrábban alakult az árendajegyzékek hasznosítása. A váci egyházmegye történeti földrajzának összeállítása során Szarka Gyula számos 16-17. századi tizedjegyzéket használt — érdekes módon azonban a váci püspökség gazdasági levéltárának Decimalia sorozatát (jelen kiadásunk alapját) nem. Végül aztán egy megyénként (Békés, Csongrád, Heves, Hont, Nógrád, Pest) tagolt, hatalmas névjegyzéket készített,^ amelyből azonban — bár minden helységnévhez impozáns levéltári és szakirodalmi hivatkozás-tömeg csatlakozik — azon túlmenőleg, hogy az illető helység hol feküdt vagy fekszik, semmit sem tudhatunk meg. Végezetül egy figyelmeztetés a gyanútlanabb használó számára: miként az sokszor első pillantásra is felismerhető, számos dika- és tijedjegyzék inkább afféle „kivánságlistának", semmint a valóság tükröződésének fogható fel, hiszen a beszedés helyett csupán a kivetés mozzanatát — vagy csak részben az előbbit — rögzítette. Az ilyen jegyzékek esetében megkülönböztetett figyelemben részesítettük az egyes helységnév mellé tett jelzéseket (aláhúzásokat, -I-, X, NB jeleket stb.), amelyek benyomásunk szerint azt tanúsítják, hogy a bennük szereplő összegek — legalább is részben — valóban be is folytak. (Ezekről részletesebben Id. az egyes forrásokhoz csatolt jegyzeteket és forrásleírásokat.) Forrásainkat két „tömbben" — előbb az állami (vármegyei) adó-, utána a váci püspökségi árendajegyzékeket —, azon belül szoros időrendi sorban, folyamatos sorszámozással közöljük. (Amennyiben valamelyik jegyzékhez hátralékjegyzék csatlakozik, úgy azt azonos számon [pl. lO/a-b.] adjuk közre.) A szövegközlésnél alkalmazott alapelvekről a következőket kell tudni: 1) A hely- és családneveket akkor is betűhíven adtuk, ha szembetűnő elírásról van szó, s a megelőző és következő összeírással való összevetésből a helyes íráskép egyértelműen kiderül. (Ettől a Pest és Solt név különböző változatainak átírásánál tértünk el, amennyiben ezekből „kiirtottuk" a felesleges „h" betűt. [Pest/z, Solt/i, Pest/ziensis, Solt/ziensis stb.]) 2) Ezzel szemben magát a szöveget — amennyiben egy összesen talán száz szót sem használó forrástípus esetében egyáltalán beszélhetünk szövegről — minden esetben a klasszikus latin helyesírás, illetve a mai magyar helyesírás szabályainak megfelelően közöljük. Nehezen látjuk be ugyanis, hogy a betűhív közlésnek milyen nyelvészeti haszna lehetne ebben — a latin és magyar nyelvű forrásokban már egyaránt bővelkedő — korszakban. Hajlottunk viszont bizonyos kompromisszumra. Azon magyar szövegek esetében, ahol kiejtési sajátosság sejthető, még akkor is ragaszkodtunk az eredeti helyesíráshoz, ha nem tartjuk valószínűnek, hogy ott a 17. században például „ly" helyett „\"-t ejtettek volna. (A latin nyelvű forrásokban váratlanul felbukkanó magyar szavakra kurziválással hívjuk fel a figyelmet.) 28 A Váci egyházmegye történeti földrajza a török hódítás korában. Vác. 1940.