Szakály Ferenc: Pest–Pilis–Solt megye XVI–XVII. századi dica– és dézsmajegyzékei - Előmunkálatok Pest megye monográfiájához 1. (Budapest, 1995)
Bevezetés
11 Bár kereken egy évszázada közkézen forog az a felismerés, hogy a középkor végi és a török kori Magyarország népességszámát csak és kizárólag elvben az egész országot, gyakorlatilag azonban minden időmetszetben csak annak felét-harmadát lefedő dikális összeírások segítségével lehet meghatározni. (Török adóösszeírások hatóköre ugyan a megszállt területen kívülre — az ún. hódoltsági peremvidékre — is kiterjedtek," az általuk lefedett terület mégis messze alatta marad a magyar állami adóösszeírásokkal lefedhetőnek.) Bár a magyar történetírás már több ízben nekirugaszkodott e kérdés megoldásának, valójában mindeddig nem sikerült megnyugtató eredményre jutni. Reméljük, hogy Maksay Ferenc kiváló poszthumusz munkája, amely 47 vármegye 1549. évi (ahol ez nincs meg, 1549 körüli) portaszámait és birtokmegosztását közli, újabb lendületet ad az erre irányuló kutatásoknak. (Márcsak azért is, mert Maksay bevezetése számos remek példával szolgál a portajegyzékben rejlő egyéb, apróbb-nagyobb lehetőségre is.^) Tulajdonképpen hasonlóképp alakult a tizedjegyzékek feltárása és hasznosítása is. A szakma nagy elismeréssel reagált arra a kísérletre, amelyet egy N. Kiss István vezette munkaközösség a tizedjegyzékek korábbiaknál távlatosabb hasznosítására tett,^^ a folytatás azonban elmaradt, s a tizedjegyékek „visszasüllyedtek" a többség hite szerint inkább csak helytörténeti szinten használható források sorába. Pedig ha egyszer eljutunk odáig, hogy a török tahrir-deftereket, dzsizje-deftereket és tizedjegyzékeket, illetve magyar állami adóösszeírásokat és tizedjegyzékeket „közös nevezőre" tudjuk hozni — azaz ki tudunk alakítani olyan szorzószámokat amelyek biztosítják az egyes forrástípusok közti átjárhatóságot —, felettébb közel kerülünk az ország összlélekszámának kiszámításához. Pillanatnyilag nagy nézeteltérés mutatkozik abban a kérdésben, hogy hány személy húzódik meg a magyar porta-, a török háztartásfő-, illetve családfőszámok (a kettő nem azonos!) mögött, illetve hogy egy-egy tizedfizető mögött egy vagy több háztartás rejlik-e. Solymosi László az 1488. évi Veszprém megyei dikajegyzék alapján bizonyította, hogy a királyi adóalap a füst volt, vagyis: a porta gyakorlatilag azonos a parasztgazdasággal.^ Mások már ekkor legalább két vagy több háztartást feltételeznek az állami adóegység mögött. A 16. század végén maga a törvényhozás négy lakott házban 19 Kosáry Domokos: Bevezetés a magyar történelem forrásaiba és irodalmába. I. Budapest, 1951.247. és 364. 1. 20 Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén I-II. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta Maksay Ferenc. Technikai szerkesztő Buzási János. Budapest, 1990. (MOL kiadványai II. Forráskiadványok 16.) 21 N. Kiss István: 16. századi dézsmajegyzékek (Borsod, Heves, Bereg Bihar és Közép-Szolnok me^ék). Budapest, i960., vö. Uő.r A mezőgazdasági termelő népesség fluktuációja és extraneus birtoklás Hegyalján a XVI. század második felében. In: Jobbár/telek és parasztgazdaság az örökös jobbágyság kialakulásának korszakában (Tanulmányok Zemplén megye XVI-XVII. századi a^ártörténetéből). Szerkesztette és bevezetéssel ellátta Makkal László. Budapest, 1966.19-284. 1. 22 Solymosi László: Veszprém megye 1488. évi adólajstroma és az Ernuszt-féle megyei adószámadások. Tanulmányok Veszprém megye múltjából. Veszprém, 1984. (A Veszprém megyei Levéltár kiadványai 3.) 121-233. 1. 23 Összefoglalóan Id. Kubinyi András: Változások a középkorvégi Magyarországon. Budapest, 1993. (História Könyvtár — Előadások a történettudomány műhelyeiből 2.) 6-7. 1.
