Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1942-1943
1942-09-30 / 1942/43. tanév első rendes ülése
Sf a saját költségén még 1)00 példányt készíttetett díjtalanul euből a tanulmányból és azt is rendelkezésünkre bocsátotta. Hzeket a példányokat is szét- küldöttük azoknak, akikről sejthettük, hogy bölcsészettudományi karunk visszaállítása iránt érdeklődnek és akik közelebbről vagy távolabbról segíthetnek nekünk a visszaállítás nehéz munkájában . 2/ Az 1941-42. tanévet záró egyetemi közgyűlésünk alkalmával is szükséggépen megemlékeztünk a mi szüneteltetett bölcsészettudományi karunkról és - lehetőleg minden alkalommal más-más szempontból - iparkodtunk a hallgatóság leikébe belevinni azt az erkölcsi és szellemi .szükségességét, amelyet állandóan szenvedőleg érzünk, hogy t. i. egyetemünk a bölcsészet-, nyelv- és történet- tudományi kara nélkül nem teljes és mint ilyen nem teljesítheti 100 százalékkal magasztos hivatását; viszont sérelmes is a Dunántúl nagy földrajzi egységre, mert ennek a már Árpádok idejétől legműveltebb földrajzi es most meg- nagyoboodott területnek a lakói megérdemlik - miképen a. más földrajzi egységekéi is - a négy fakultásos teljes egyetemet. 3/ Az augusztus 2-án megtartott-35-