Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1942-1943

1942-09-30 / 1942/43. tanév első rendes ülése

£ Keszthelyi Nyári Egyetemi rektori meg­nyitómban is részletesen megemlékez­tem a mi szüneteltetett bölcsészettu­dományi karunkról és pedig főleg azért mert Dunántúl más, Pécstől távolabb eső, városában és a nemes Zala megye érdemes közönsége előtt is nyilatkoz­ni kivontunk a Dunántúl egyeteme cson- kaságáról és a visszaállitásra vonat­kozó nagy törekvéseinkről. Kiemeltük a tanárképzés dunántúli szünetelteté­sét is, valamint természetesen a ta­nárvizsgálatoknak szükségképen való elmaradását. Az volt a benyomásunk, hogy az összegyűlt előkelő, főleg Za- la^megyei, úri közönség a rectori meg­nyitó alapján megértette azt a nagy szellemi és erkölcsi hátrányt, amely a Dunántúl egyetemének csonkaságából Dunántúlra általában a magyar tudomá­nyosságra származik, és úgy éreztük, hogy az ott összegyűlt közönség apos­tolává lesz ennek a számunkra nagyon f onto s gondo1atnak. 4/ Dr. SZIN/EI MARSÉ JENŐ kultusz miniszter urnái is kerestük a kapcso­latokat, hogy egyetemünk fájdalmát ve­le is közöljük. Régebbi, több évtize­des, barátságunk alapján, audienciát kértünk tőle és ez alkalommal eléje terjesztettük - bizonyos mődositások­-36-

Next

/
Oldalképek
Tartalom