Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1933-1934
1933-11-29 / 1933/34. tanév harmadik rendes ülése
Uo telet egy példányát dr. Király Richárd ur számára ki kézbe s iteni megkísérelte. Az egyetemi pedellus 3 ízben jelent meg dr. Király Richárd ur lakásán, de panaszló, illetve akkori háziasszonya azt nem vette át. A kézbesítést megkísérlő' pedellus meghalt ugyan, de Takács Gyula egyetemi tollnok ismeri a helyzetet és eskü alatt is hajlandó ily tartalmú vallomást tenni. 9./ Bármilyen élesen hangoztatja is dr. Király Richárd ur, hogy az egyetemi Tanács fegyelmi Ítéletét nem vette kézhez, tudomásul kellett azt vennie akkor, amikor a nm. m. kir. vallás- és közoktatásügyi Miniszter Ur 129.727/1921. IV. számú 1922. január 15.-én kelt rendeletével az egyetemi Tanácsnak "szabályszerű előzmények alapján hozott"azt az Ítéletét, mely dr. Király Richárd egyetemi fogalmazót az egyetemi hatóság iránt tartozó tisztelet és engedelmesség megtagadásának é3 ismételt szolgálati mulasztásoknak fegyelmi vétsége miatt hivatalvesztésre Ítélte, jóváhagyólag tudomásul vette és megerősítette, valamint egyidejűleg intézkedett nevezett ille tménye iné k beszüntetése iránt /4. melléklet. A jóváhagyási zársdék- )-38-