Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1927-1928
1927-09-13 / 1927/28. tanév első rendkívüli ülése
Dr. V.' inis Nándor és Dr. W inis I á.ndorné pedig egymással szemben kérnek elégtételt és mindannyian a könyvtár nagy céljának megvalósitása érdekében tanúsított és tisztviselői lelkiismerettől indított magatartásukban szenvedett * sérelemért. Dr. Vasyáry Ferenc múlt évi prodókán ur Öméltósága a feljelentések kimerítő ismertetése kapcsán a tekintetes Tanács 1927. évi május 31.-én tartott ülésén azon tiszteletreméltó álláspontot képviselte, amit a tanács egyhangúlag magáévá is tett, hogy a fegyelmi eljárást mégelőző vizsgálat elrendelése előtt a békéltetés kiséreátessék- meg, amit Dr. F e n y v ,e s s y Béla prorech $ tor ur Öméltóságának kiegészítő indítványa alapján azzal toldott meg, hogy ezen békéltetési eljárás folyamán a könyvtárigazgatónak "a könyvtárral szemben kifejezésre juttatott lyos kritikáért" szereztessék • *• suelégtétel. ' Dr. F e n y v e s s y Béla uralt évi prorector ur Öméltósága, akit a tekintetes Tanács ugyanazon ü- lésen.a határozat foganatosításával megbízott, a junius hó 30.-án tartott tanácsülésen jelenti, hogy az igazgatónak Dr. é in i s Nándor el-