Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1927-1928
1927-09-13 / 1927/28. tanév első rendkívüli ülése
lenállása miatt elégtételt szerezni nem tudott, s igy a békéltetést meg < ■ . sem kísérelte, sőt jelentésének 3.-4. oldalán foglalt indokok alapján azt céltalannak, is tartja, sőt javasolta, hogy a fegyelmi eljárást a tanács rendelje el s annak befejeztóig Dr. W i n i s I á n d o r.t a szolgálat alól, mentse fel, amely indítványokat a tanács magáévá is tett. Tekintetes Egyetemi Tanács! Dr.Fenyvessy Béla múlt évi prorector ur Öméltóságának rendkívül értékes'jelentése mellett nincs az ő eljárásának részleteit feltüntető jegyzőkönyv, igy a legnagyobb sajnálattal nincs módunkban megállapítani, hogy ezen eljárás folyamán Dr. ¥ inis Nándor sulyosbitotta-e a beadványában az igazgató ellen kiváltott helyzetét. Dr. finis Nándornak junius hó 20.-án kelt nyilatkozata i síné telt hangsúlyo zása annak, hogy ő az igazgatót sérteni nem akarta, kritikája tárgyilagos volt s szak- értő bizottság által ennek megállapítását kéri. Ezúttal Dr. Fény- vessy Béla múlt évi prorector ur elnöklete alatt július hó 8.-án eljárt 3 tagú fegyelmi -bizottság által lefolytatott vizsgálat