Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1922-1923
1923-04-24 / 1922/23. tanév hatodik rendes ülése
s miért - pedig ez psycholóiailag elgondolhat at lan a a vallomások is megcáfolják stb*.. ha az illetékes fórum telefonon megkérdezi az altiszt- hivatali f ölebbvalé ját, milyen egyszerűen rendbe jött volna a dologi így azonban a Tanácsnak el kellett rendelni a fegyelmit, nekem kihallgatásokat kellett végeznem, jelentést irnom s most a tek. Tanácsnak végig kell hallgatnia ezt az én véget nem érő jelentésemet s két Ízben foglalkoznia az üggyel! Arra volnék bátor tehát fölhívni a figyelmet, hogy mielőtt a jövőben megindítunk egy ilyen hőgörgeteget, próbáljuk meg előbb félretolni azt a kis jégdarabot, amelyet ha meglökjük, a bürokrácia jéglejtőjén, lavinává dagad.” Elnöklő Rector az általa kiadott rendelet indítéka és a tényleges helyzet kellő megvilágítása után kifejezést ad annak, hogy Horváth altisztet,aki az egyetem központi épületében élvez természet; beni lakást, csupán erre való tekintettel s egy fontos közérdek szemmeltartá- sával rendelte ki éjjeli őrszolgálatra, mely szolgálat reá, ép úgy, mint az épületben lakó többi alkalmazottra (altiszt, szolga) hetenként csak egyszer került. Rendelkezésének indítékát, s a fegyelem érdekeit tekintve, semmi esetre, még más irányú szolgálati beosztására figyelemmel sem lett volna szabad Horváthnak a- reá kerülő