Erzsébet Tudományegyetem Tanácsülési Jegyzőkönyvei, 1922-1923

1923-04-24 / 1922/23. tanév hatodik rendes ülése

őrszolgálat teljesítését megtagadni mind­addig, mig ez alól az egyetem Reotora őt fel nem menti, ami későt)!), de már a fe­gyelem sértés bekövetkezte után Bakay professzor előterjesztett érveinek tekin­tetbe vételével tényleg meg is történt. Viszont kétségtelen az is, hogy Bakay professzornak eljárása ‘sem volt szabály- szerű, mert Horváth altiszt őrszolgálat mentesítése érdekében nem a fegyelem sértés megtörténte után, hanem azt meg­előzőleg- kellett volfaa a Rectofcral é— rintkezést keresnie, de semmi esetre sem lett volna szabad egy altisztet az ügy tisztázásáig a Rectorral szembehelyezke­dő magatartásra utasítania* Beható eszmecsere után az egyetemi Tanács előadó javaslatát egyhangúlag elfogadva, Horváth János egyetemi altiszt ellen elrendelt el— járási megelőző vizsgálatot beszünte­ti s a fegyelmi eljárás megindítását mellőzij egyben pedig Horváth altisz­tet utas itja, hogy az általa elkövetett azon mulasztásért, miszerint igazgató professzorának tilalmát, nem közvetle­nül az egyetem Rector Magnificusának jelentette be, az egyetem Rector Mag­nificus ától hibáját beismerő bocsána­tét kérjen* Ami pedig előadónak a letárgyalt üggyel kapcsolatosan elő­terjesztett thű elvi javaslatát illeti, a Tanács abban a szervezeti szabályzat

Next

/
Oldalképek
Tartalom