Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1928-1929

1928. december 19., 1928/29 tanév negyedik rendes ülése

a pécsi egyetem földrajzi intézetének tanársegéde, a földrajz szerepét tette vizsgálat tárgyává a kisebbségi kérdések megoldásánál. Örömmel jelentem a Tekin­tetes Karnak, hogy a felvetett eszme az ank ét rae gybe gyűltek körében őszinte,me­leg visszhangra talált, Apponyi Albert gróf ur, mint első felszólaló annak a nézetének adott kifejezést,hogy egy ilyen egyetemi intézet felállításának szüksé­géről vitatkozni nem is lehet és azért indítványára az értekezlet kimondotta, hogy Apponyi Albert gróf a legközelebbi jövőben egy szükebbkörü értekezletet hív­jon egybe, amely az intézet felállítása érdekében megteendő további lépésekről tanácskozzék. Egyben Apponyi Albert gróf azt is ki jelentette,hogy a pécsi egyetem köréből kiinduló ezen kezdeményezésért a magyar közvélemény őszinte hálával tar­tózik, Hasonló véleményének adott kife­jezést Teleky Pál gróf ur is. Különös örömömre szolgált, hogy a jog-és államtu­dományi kar jagjai közül, - nem ugyan eb­ben a minőségében, hanem mint a Sociog­­rafiai Intézet igazgatója,-jelen volt Krisztics Sándor dr, ur is, aki közvet­lenül Teleki Pál gróf ur után elhangzott felszólalásában ki jelent ette,hogy a mi egyetemünkön és a jogi karban az általam felvetett ezt az eszmét maga is támogat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom