Erzsébet Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kara - ülések, 1928-1929

1928. december 19., 1928/29 tanév negyedik rendes ülése

ni fogja. Ezért a Kartárs urnák a kar színe előtt őszinte köszönetét mondok. Minthogy pedig az értekez­let folyamán immár a nézet al almit ki, hogy ez a te rohe nett egyetemi intézet a pécsi egyetem mellett állítandó fel, ezen akciómat a Tekintetes Jog-és állam­­tudományi Karnak ezennel tisztelettel bejelentem és kérem,hogy azt tudomásul­­verni és törekvésemben engem támogatni mél tóztassanak. dr. Krisztics Sándor egy.ny. r. tanár kéri a kart, hogy egyszer s mindenkorra utasítsa vissza az utóla­gosan való tudomásulvétel lehetőségét, mert a jog-és államtudományi kar nem akarja azt, hogy ' az egyetem alkotmánya egyéhi törekvések számára takaróul szolgáljon. Mondja ki továbbá a jog- és államtudományi kar,hogy a kisebbsé­gi jog kérdésével eddig is foglalko­zott és a jövőben is fogl alkozni kí­ván, de mindenirányu szervezkedésben kari mivoltának megfelelően kíván el­járni. dr. Faluhelyi Ferenc erre ki­jelenti a következőt: A Krisztics Sán­dor dr. kartárs ur indítványában ki* fejtett álláspontot magam is elfogadom, dóm. Valahányszor a kari autonómia és a kar egészét érintő kezdeményezésről van szó, ez egészen természetesen

Next

/
Oldalképek
Tartalom