Pécsi Pedagógiai Főiskola - értekezletek, kari-, tanácsülések, 1961-1962
1962. június 23., tanácsülés - Napirend: - 1. A Fizika Tanszék munkájának értékelése. - 2. A meghirdetett állásokra beérkezett pályázatok elbírálása (Magyar Irodalmi, Mezőgazdasági, Matematika, Pedagógiai, Ének és Rajz Tanszék).
tanszéki tagok szán® /Lltz, Pöttyel/, akik még csak néhány éve visa. f áztak az «esetemen rmrsázms-leninizrauöbót. Bsért úgy láttuk, hogy a iatnlok előbb a tanszéki munkaiba dolgossá!: be magukat uo majd később kapcsolódjanak be e képzési formába. Az idősebbeknél /Buvári, Pálfíyné/ már szu volt arról, hogy a követkézé évben Jelentkeznek felvételre. Eddig ugyanis éveken keresztül állandó tanszéki terhelésűéi dolgoztunk □őrt hiányzott egy tanszéki tag. A folyó évben ugyan Hettyei Gáborral betöltetett e hiány, de iaár az első félév közepén Dotlaki «'kos súlyosan megbetegedett, tehát israót túlterhelóeoel dolgoztunk*Sajnos ez az állapot előreláthatólag az 1J62/63* tanévre is átnulik. őzért csak a követkozó évbon akartak az idősebbek jelentkezni* 'linthegy azonban a tanszéki felülvizsgálat során felmerült annak a szükségessége, hogy már most jolentkezsenek a tanszákról is tagok, né .yen jelentkeztek, hogy ©1 határozásukat m csak a szavakkal, de mindjárt tettekkel la demonstrálják* A négy jelentkezés bejelentésekor azonban kértem az illetékeseket, hogy a jelentkezést no mereven fogják fel, liánon olymódon, hogy ha a Jelentkezési szára a kötött felvételi keretekhez képest na y, a négy közül egy- esetleg két tag ne a közvetlen soron követkézé tanévben, honéra egy év múlva kezdje meg az esti egyetemi tan lm-'nyalt* " keresi 300t is* — 7 — 5*/ A tudományos munka raogsacrvezóoóvel kapcsolatban az«ross tanszék róazóről felvetett kérdésre most csak röviden kívánok válaszolni, mivel a részletkérdések inkább az kebokurü megbeszélésre t rtóznának. lindjárt az elején fel kell hívnom a figyelmet a fizika tanszéki kutatómunka sajátos helyzetére. A kísérleti fizika egyik szűk, speciális területén végzünk kutatásokat, a kristályfoszforok oleletrőlaraine- ezconcidja köréből* ?Mr az alsó években /ezelőtt kb. 9 évvel/ est a rendkívül bonyolult, de még mindig kevéssé inmert, és ugyanakkor nagy gyakorlati Jelentőségű utatáal területet választottak ki* A munka - kísérleti jellegénél fogva - annak ellenére, hogy cigány laboratóriumok számára egyike a legjobban hozzdf rhot Írnek, mégis bizonyos labora- téri mi alapfelszerelést igényelt, már a munka iegkezűetón is. Ss kezdetben csali Igen özükén állott rendelkezésünkre és igen komoly erőfeszítéseket kellett termi házi tervezésű és öuzeállltáau készül kék, elektromos kályhák, műszerek beállításival, hogy elérjünk, he eml 'racket is. A műszer, készülék és anyas-hlány okozta kezdeti laboratóriumi un."szük keresztmetszet" as első években úgyszólván csak egy ember kutatómunkáját tette lehetővé, de még így is sokszor hónapos, féléves leállás következett be készülék, anyaghiány miatt. /Pl. elfogytak és nem kaptunk újabb kvarc csöveket, epr; vattákat, vegyszereket stb*/ Később azonban mind nagyobb és nagyobb anyagi támogatást kaptunk, részben a íéngyar Tudományos Akadémiától, majd a Tudományos Kutatások Fejlesztési Alapjától és ennek nyomán mindjobban tudtuk fejleszteni laboratóriumunkat• Sajnos egyes gépek, műszerek olyan drágák, /lo és loo ezer forinto ;al fejezhető ki az áruk/, hogy még mindig nem teljes a műszerparkunk. Ms már azonban a laboratórium fejlettsége olyan, hogy egymástól függetlenül, folyamatosan két-hárora szem Ív is tud kutatómunkát v ígeznl - ho idejük engedi* Kutatómunkánkat; több ága van. őzek egyikén Litz József do gozik, a másikon én dolgozom, részben az ő, részben Hettyei Gábor, Búvár! András közreműködés óval, íal££$ üyörgyné bekapcsolódásával. A fiatalok előzetesen a speciális témakör rendelkezésre álló irodalmát tanulmányozták át, majd a kísérleti faun ába mind intenzivebben kapcsolódtak be. Már eddig is jő kollektiv szellem alakult ki, melynek egyik t nyezője a szem őtyek tárgyazeretöte, a nehéas lkoktól való vissza nem riad ás. A részeredmény két, a felmerülő problémákat köz son raogbeeaóljllk, egy üst a mátkában aa-fszemenóen támogatjuk. Egyenlőre e nyit kívántam elmondani, a részletkérdéseket ilktően szükebh körben asiveaea nyújtunk részletesebb felvilágosításokat. Befejezésül ismételten mogköszönöm az őpitő, jóindulata kritikát, ős a tanszéki vizsgálat tanulságait kiértékelve a jövőben a jónak elismert munkát továbbfejlesztve, a fogyatékosságokon javítva igyökerünk tök letooebbé termi oktató-nevelő munkánkat.