Pécsi Pedagógiai Főiskola - értekezletek, kari-, tanácsülések, 1953-1954

1954. február 26., tanácsülés - Napirend: - II/1. Tóth Jenő elbocsátott hallgató fellebbezése. - II/2. A tanulmányi kirándulási alap felosztásával kapcsolatos OM-rendelet. - II/3. Körözvény a főiskola tanszemélyzet számára a főiskola ingatlan és ingó vagyona állagának megvédésére, valamint az energiával, vízzel és anyaggal való fokozottabb takarékosságra.

-22­éa január hóaspban. Azonban o ezt a tényt elfelejtette jelenteni osz­tályfőnökének, P.-nak ás az Igazgatóságnak, elfelejtett vizsgahalasz­tást kérni, pedig erre lett volna jogoss ^a. 0 a dece-rber és január hónapot 9 fentiekre hivatkozva ellustv.lko.dta, nem tanult sem a vizsgá­ra, sess a javitcvissgájka. Mír a aalt félévben és évvégén, is haja volt a földrajzzal, hiss évvégén csak a sildodszori utóvizsga után tudott átmenni elégségesen* "eki év közben sot cal nagyobb gondot kel­lett volna fordítani a földrajzra, hisz ebSel a t >rtesBral igen sok haja ás problémája volt* "em pedagógusnak való típus, hiányzik belőle a szorgalom, az alaposság, visszavételét illetve. ^ égegyszeri utóvizs­ga engedélyének kiadását nem javaslom. Más te ületen valószinü, hogy jó és eredményes munkát fog végezni, a pedagóguspályán pedig Igen sok nehéz á?e lett volna. Úgyis dolgozott már tanácsnál, Így helyesebb leöz ha lenét ezen e területen próbál elhelyezkedni. dr. JEorc upos Ivén* Előző értekezleten örömmel vette: tudósáéul azt a hivatalos állásic;*lalásfr, hogy lehetőség, van arra végre, -ogy u fő­iskolai tonulrányokra alkaimatlóinak bizonyult' hallgatókat főiskolá­ról éli. .vollnsuk. A múlt értekezleten ebben a tárgyban a fanács több hőt rozatot is hozott, fcers látom célját és ok -ft ak, bogy a múltkori hat tőinken változtassunk*. » Budai Lajos; behintettel arra, hogy a fan ács elmúlt Ülése alkalmival megállo-nitotta, hogy a kérdéses hallgató nevelői hivatásra, nem el— kalrasp, o,gy újabb határozat amely a hallgató vissza vételét' célozza az előbbi határozatnak ellentmondana. Visszavételét nem jsvasolora. dr*férést ih 2y* A legutóbbi tanácsülésen a szaktanárok vólenérye tóssján I y döntött a fanács,- hogy *óth Jenő'ped.ről: ra alkalmatlan. írnek ellenére utolsó lehetőségként a javításra bocsijsást megkapta, mindkét tárgyból a jav,vizsgán megbukott, nyilván ezzel saját $ega is iga olts a tanács döntésének helyességét* %ilv nv ;ló tehát nem adhatja meg o Sanács előző dönséóévei ellentét­ben m lomét lés, illetve & Fed.főisk.látogatásának további jogát* Űr* Özén tó Károly: szavazásra bocsajtja a Kérdést, ilynek eredménye­képpen a fan csillés egyhangú határozattal -elutasit ja *óth Jenő vissza­vételi köreimé« és őt mint pedagcguspály ra alkalmatlant a főiskoláról eltanácsolja* 2*/ Igazgató ' ösli ez C.M. 8 .5JK)—13-/1954.sz. rendeletit a tanulmányi kirándulási alap elosztáséval kapcsolatban, fíz a rendelet elvként le- szőge ".i, io ' ' Isősorban a földrajz, a bioló ía ás s ké$la szaktár­gyak i écyeit kell kielégítőn!**. A rendelet javaslaténak szol lemében a főiskola igazgatósága helyesnek tartja, ha a múltkori tanácsülés1 javaslattal ellentétben.a fizika'tanszék helyett a kémia tanszék kap— ja meg a tanúim nyi kir nduíási részesedd ab. dr.Korcsra roő Iván? megelégedéssel veszi tudom sül a döntést. Jeges K,.rolys Meglepődéssel hallottam azt, hogy a matamabika—fizika szakcsoport ismét nem tehet szakmai kirándulást Suda^stre. Annál ira- kább meglepett ez, mivel éppen tegnap hallottuk, Oszlpova szovjet ki­küldöttől, hogy a özov jetunióban a politechnika i képzés keretében Igen nagy súlyt belezitek a fizika tárgy keretében is üzém- és gyárlátogatás nkra* Hogy Írhatják majd el a jövendő pedagógusoktól azt, hogy a fi­zika területén a gyakorlatra Is litejedő szélesebb látókörrel tapasz­talatokkal rendelkezzenek:, ha még annyit sesa teszünk meg, hogy őket

Next

/
Oldalképek
Tartalom