1843-1844 Főrendi Napló 3. • Felséges Első Ferdinánd ausztriai császár, Magyar- és Csehországnak e' néven Ötödik Koronás királyától szabad királyi Pozsony városában 1843-dik évi május 14-kén rendeltetett Magyar-országgyülésen a' méltóságos Fő-rendeknél tartatott országos ülések naplója. / Pozsonyban / Az országgyűlési Irományok Kiadó Hivatalában. / 1843-1844
1843 / 81. ülés
22 LXXXT. ülés Fö-RR. naplója. December 7-én 1843. Magyamyciv hogy magok a’Főrendek a’ kérdéses 6-ik §-nak szerkezetét javasolták, — és hogy az előbbiekre visszatérni nem itánT^ik'ize-tanácsos, avval czáfoltatik meg: bogy a’ mélt. Főrendek a’ törvényjavaslatnak idézett 6-ik §-át akkint vélték nete a’RRnek.gxerkczendönek, bogy e’ §-nak eleje tegye az említett elvet, mellyszerint a’magyar törvényhozás Horvátország belviszonyaiba nyelvre nézve avatkozni nem akar, — és hogy ugyan ezen §-nak végére eme mentő kitétel: „szabad tetszésükre“ tétessék. De az előbocsátotl elv, és a’ most érintett kifejezés „szabad tetszésükre“ a’ KK. és RR. által e’ §-nak szerkezetéből kihagyalván, a’ mélt. Főrendeknek minden bizonnyal jogukban állott a’ KK. és RRet oda utasítani, hogy vagy a’ kérdésben forgó szerkezetet úgy, mint ez a’ inéit. Főrendek által javasoltalott, egészben fogadják, vagy ezen §-nak végszavai (miután eme, a’ fölállított elvnek ellenére, semmi mást, mint Horvátországnak belviszonyaira nézve nyelvtárgyában gyakorlati rendelkezést foglaló szavacskát „szabad tetszésükre“ kihagyták) hagyják ki a’ nélkül, hogy a’ Főrendeknek ekkinti válasza visszalépésnek tekintethetnék. — Hogy pedig ezen kifejezés „szabadtelszésökre“ nem fölösleges, határozatlan, és különféle magyarázatokra alkalmat nem nyújt, mint ezt a’KK. és RR. utolsó üzenetükben állítják — onnan kitetszik, mivel ezen kifejezésnek határozott, világos, és semmi kétséget nem szenvedő értelme az: hogy Dalmát Horvát és Tót országok KK. és RRnek elvíhatlan helyhatósági joguk van saját keblükben diplomaticus erővel biró hivatalos nyelvel elhatározni, — de nem is tekinthető fölöslegesnek ezen kifejezés, mivel, mint azt bizonyítja a’ KK. és RR. által javasolt legújabb módosítás, rnelly szerint a’KK. ésRR.meg akarják a’horvátoknak engedni, hogy magyar, vagy latin nyelvvel élhessenek, ez'ifj szerkezetben ezen szócskát“ horváloknak szabad tetszésükre“ pótló kifejezés „fenhayyatik“ föl nem lelhető, holott az előbbi szerkezetben ben foglaltatott. — Azon állítására pedig a’KKés RRnek, hogy, mivel mind a'két táblának egy a’ czélja, hogy t. i. Horvátországban magyar és latin nyelven kívül még valami harmadik ne törvényesittessék, nincsen ok. miért ez a’ törvényben világosan, és határozottan ki ne mondassák, azt válaszolom: hogy a’ mélt. Főrendek az által, hogy noha kapcsolt országok Rendéinek ösztönt adni nem akartak arra, hogy ők keblükben a’horvát nyelvet törvényesítsék, mégis még csak távolról sem szándokolták az említett országok KK. és RReitől elvenni örökre a’képességet saját anyai, ’s nemzeti horvát nyelvüket nagyobb virágzásba hozhatni; — továbbá képtelenségnek látszik, hogy a’ kifejtett és a’ mélt. Főrendek válaszában foglalt kifejezésnek törvénybe való iktatását sürgetik a’ KK. ésRR., ellenben azon magok által kifejtett elvet, mellyszerint a’törvényhozás Horvátországnak belviszonyaiba nyelv tekintetében elnyomólog hatni nem akar, törvénybe tétetni nem engedik. — Nem is áll a’ törvényjavaslatnak 7—ik §—ából vett hasonlat, mellynek erejénél fogva rendeltelik, hogy a’Horvátországi köz hivatalnokok némelly esetekben latinul, másokban magyarul levelezzenek, mert azon fölül, hogy én ezen törvényjavaslatba is soha belé nem egyeztem, még azt jegyzem meg: hogy a‘ 7—ik § Magyar és Horvátország közt létező kapocsról, a’ 6-ik § pedig, mellyröl a’ Is. RR. utolsó üzenetében szó van, egyedül Horvátországnak nyelvbeli viszonyairól szól. — ügy nem kiilünben azt is érintenem kell, hogy e‘ jelen nemzetiséget érdeklő tárgy halasztását, és a’ magyarnyelv iránt leendő felírásnak fél évig tartó késleltetését a’ KK. és RR. nem igazságosan vetik szemükre a‘m. Főrendeknek, mivel a’ m. Főrendek azokra nézve, mellyek az illető törvényjavaslatban szorosan 3Iagyarhonl érdeklik, egész készséggel megegyeztek, és csupán csak a‘ Ilonátokat igazságos jogaikban védelmezték, és igy magok a’ Rendek voltak okai a’.késedelemnek, mivel mindenkép törekedtek Horvátország belviszonyaiba nyelv dolgában avatkozni; ezen okból én, mivel a’ Csanádi püspök ő nmgának javaslata által a kapcsolt országoknak saját kebelükben hivatalos nyelvet elhatározhatni helyhatósági joguk, valamint mi nyelven teendő szónoklatokra nézve emléket haladó gyakorlatuk veszélyeztetni látszanak, sem ezen javaslatot, annál kevésbbé a’ tekintetes KK. és RR. által legutolján ajánlott módosítást, mellyben a‘ horváloknak magyar és latin nyelv közt szabad választás engedtetik, el nem fogadhatom, mivel e’ módosítás a’ Dalmát, Horvát és Tótországoknak 1805-ben alkotott, és 1806-ban legfelsőbb helyen megerősített helyhatósági rendeletét, mellyben, az van elhatározva, hogy a’ most érintett országokban nem más, hanem latin nyelv legyen diploinaticai erejű , az 1715: 120. és 1790: 58. t. ez. ellenére egyenesen sértené, és felforgatná; mivel tehát mind a’ két törvényjavaslat, a’társországokban emlegetett megnyugtatás helyett a’ kedélyek legnagyobb ingerültségét szülné: azért a mélt. Fö-RR. utolsó válaszához ragaszkodom. Különben azon nem remény lett esetre, hahogy a’ csanádi püspök ö nmgának indítványa elfogadtatnék, és ekkint a’ két tábla közti egyesség megtörténendvén, ezen esetre a’ kérdéses törvényjavaslat ö Felségéhez fel volna terjesztendő, ezen törvény ellen, a' mennyiben a’ kapcsolt országokat érdekli, minthogy az a’nemzetiségre, helyhatósági jogokra, és a" kapcsolt részek sérthetlenségére nézve iölülte sérelmes volna, mostan akkora ünnepélyes óvást teszek és ezt a’ főrendi naplóba igtattatni kérem. B. Kühner Ferencs: — Az előttem felszólalt bán ö méltósága és a’ horvátországi követ úr a" jelen kérdés iránti nézetemet és meggyőződésemet tökéletesen kijelentették és kimerítették, nem akarván a’ mélt. Fő-RRnek figyelmét ismétlésekkel fárasztani, röviden kijelentem, hogy azoknak véleményéhez ragaszkodom. Gr. Czirálnj János: — Tudom igen jól, hogy népszerűtlen tárgyban felszólalni mindig súlyos egy helyezet, mégis lélekismerelem azt hozza magával, hogy egyedül az igazság és méltányosság szempontját, és meggyőződést kell mindenkor követni; azért ha visszapillantok aze’tárgybani eddigi tanácskozások folyamatára, kettő volta feladat, mellytöl lelkesíttettek mind a’ tek. KK. és RR. mind a’mélt.Fö-RR.; az első az vala: hogy nemzetiségünk és nyelvünk emeltessék azon polezra, mellyet régen igényelhetett, és mellyen hogy eddig nem láttuk emelve, mindnyájunkban sajnos érzelmet gerjesztett; — a’ második pedig az vala: hogy minden működéseinkben mindig a más honban lakó nemzet iránt illő kímélettel legyünk, ’s azért határvonalúi volt kitűzve azon elv, rnelly a tek. KK és RR. felírásában is van érintve, t. i. hogy a’ törvényhozás Horvátországnak belviszonyaira nézve elnyomólag befolyni nem kíván. A’ t. KK és RR. azonban ezen vezérelvtől némileg eltértek, még is a’ mélt. Fö-RR. a mai napig ahhoz hívek maradtak talán azon tekintetből is, mert bizonyos, hogy Horvátország a’ magyar-országgyüléseu
