1839-1840 Jegyzőkönyvek 1. • Felséges Első Ferdinánd Ausztriai Császár, Magyar és Csehországoknak e' néven Ötödik Apost. Királyától szabad királyi Po'sony városába 1839-dik esztendei Szent-Iván havának 2-dik napjára rendeltetett Magyarország' Közgyülésének Jegyző könyve. / Pozsony / Nyomattatott Belnay, Wéber és Wigandnál / 1839-1840

1839 / 7. országos ülés

100 Követővel tart, s tagadja maga is, hogy joga légyen ezen Táblának a’ Követ megbízó levelét akár előpi utaltatni, annál kevésbé megbírálhatni. Hevesi Követ (Beöthy LajosJ: Csak annyiból kiván c' tárgyhoz szóllani, a’ tnenii) ibe több előtte széllé Követek, ős most legközelebb Vass Ymegye Követe is megemlítette, hogy a múlt Országgyűlésén eg}’ Követnek kőt megye részéről történt elválasztása, és azon Követ által két •megye részéről követelt képviselete forgott szőnyegen; mert ezen környülállás az ó meg)éjét legközelebbről érdekli. Annálfogva azt hiszi, hogy Küldői érzését fejezi ki, midőn azt nyil­­ványitja, hogy Küldői ezen esetet örömest fekete fátyollal kívánnák bevonni, és pedig a’ többit mellőzve azért, mert azon Követ az akkorban fenforogható verificatio kérdésével egy kevéssé elkésett. — Egyéberánt a’ mostani verificatio kérdésére nézve Zala Vmegye Követével kezet fogva oda szavaz, a’ mire ő szavazott. Yerőczei Követ (Jankovics László) : Tagadja, hogy Szerém, Yerőcze és Posega megyéknek Slavoniai Ymegyék nevezete Törvény által töröltetett volna el, — a’ Kir. Válaszok pedig még Törvényt nem tesznek. Különben pedig, ha kisebbségbe maradna, kívánta ezen előadását iga­zolása végett a’Naplóba felvétetni, hegy t. i. Küldői a' Tót nevezetet nem kívánják, mert ők nem Tótok, — sem pedig alsó Slavonia nevezetet, minthogy felső Slavonia nincsen, — hanem csupán Slavoniai Ymegyék. Tornai Követ (Bartzy JósefJ : Yerőczei Követnek feleletül adja, hogy noha nincsen Tör­vény, melly által ezen megyék Magyarországi megyéknek neveztetni rendeltetnének, — Ye­rőcze Vmegye Követe szinte az ellenkezőt sem fogja tudni Törvénybői megmutatni, hogy Tóthor­­szági megyéknek neveztetni valaha rendeltettek volna; ’s minthogy a’ múlt Országgyűlésén ezen kérdés egészen eldöntetett, felesleges e' felett szavakat tenni. — Az igazolásra nézve pedig ta­gadja, hogy lehessen ezen Táblának joga valami Követ megbízó levelét bírálhatni ; — ’s így ó részéről a’ régi gyakorlatot kívánja megtartani, — mire a' többség: „mindnyájan“ kiáltván, Zalai Követ (Uertelendy Károly): Pestnek nézeteik nem osztja, mivel kívánja , hogy min­den Követne csak szabadon választasson, de vissza is hivattathasson. — Yerőczei Követnek fel­­világositásúl megjegyzi, hogy világos Törvény ugyan nincsen a' kérdésben lévő három Vmeg)ék­ről , hanem vannak a’ múlt Országgyűléséről Kir. válaszok, mellyeken a’ Törvények alapulnak, — az úrbéri Törvényczikkelyek alkalmával pedig érkeztek ollyatén Kir. Yálaszok, hogy a’ kér­déses három Vmegyére a’Slavoniai nevezet nem alkalmaztatható, ugyan azért ki is maradt. — Többiben a1 régi gyakorlatot kívánja ő is megtartatni. Az Elölülő : Miután senki sem kívánt volna szóllani, úgy jelenté ki a'többséget: hogy a'fel­olvasott névjegyzék az országgyűlési Irományok közé felvétetik ugyan, a' többség azonba e’ rész­ben, valamint az igazolás kérdésében is, a régi gyakorlatot kívánja fentartani; 's nem lévén a’ tanácskozásnak más tárgya, az Ülést el oszlatta. V/I. Országos i lés. — Junius 2G-háti.

Next

/
Oldalképek
Tartalom