1832-1836 Jegyzőkönyvek 7. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
185. ülés
336 lenzi, hogy a- ^Civitas“ szóhoz ezen szarak „liberis suffragiis“ hoZzá adassanak, Jsnemis véli, hogy ezen szavaknak hozzá adása a’Városokban ki által történendő választás kérdésének elhatározását elhallasztó Conclusummal ellenkezésben volna, mert annak elhatározása, hogy az ajánlás a’választó Polgárságnak, vagy pedig minden egyes Polgárnak szabad szavazaljánál lógva történjen meg, mindéi fen marad akkorára, a’ midőn ez a’ maga helyén lanátskozásba vétetni fog. _ Azt, mintha a’ mostani kerületi szerkezletés szerint a’ Városoknak eddigi Jussai korlátolta Inának, el nem esmérheti a’ Szólló ; mert noha a’ Városok azt küldötték eddig a’ Tárnok Székre, kit magok választottak, de korán sem minden Városok küldhették eddig a’ Tárnok Székre Bírót;, hanem tsak azok kik a’ Tárnok Mesteriül e’ végre meghivattak. Ennél lógva megkívánván a’ Sz Kir. Városoknál; választási Jogjait a’ Tárnok Mester eddig gyakorlott öszve hi vásbeli Igazával egyeztetni j Békés Vármegye Követének abbeli indítványát, hogy a' Sz. Kir. Városok álial ajánlottak közül a’ Tárnok Szék által történjen az elő terjesztés, —elfogadja. Borsod Vármegyének 2-ik Követe a’dologhoz igy szólloít: Mind azokra, mellyeket Csongrád Vármegyének Követje most elől adott, — Torna Vár megye Követje az eléhb már hővén megfelelt. — Nem állhat itt ellent az ho» a’ többség abban állapodéit meg a’ 3-ik Törvény Czikkelynél, hogy a’ Sz. Kir Városok Tanátsa tagjai választása módjáról való rendelkezés a’ Publico Politi emura halaszlassélt, ’s addig a’dolog mostani állapotában maradjon; _ annak a’ végzésnek volt annyi alapja ott, hogy a’ Sz. Kir. Városokban most gyakorlatban lévő mód, már az akár szokás, akár visszaélés, de tsak u^yan divatozik, és igy bővebb meghányást vetést látszatott kívánni a’ Többsén előtt* de á mint a’ Torna Vármegyei Követ helyesen jegyezte meg, a’ Tárnoki Szék azon formájában, mellyben most felállitatik, egészen uj Intézet, itt van tehat a’ róla való rendelkezésnek helye. — Es hogy ez az Intézet valósággal uj, — avagy tsal; abból is megtetszik, hogy ha Ö Felsége ezen Törvény Czikkelyt aláirásávál megerősitendi, a’ Diaeta után egyszerre Tárnok Széki tizenkét Asseasort kell a’ Királyi Városok részérüí felterjeszteni, Ö Felsége részéről pedig kinevezni. Vallyon tehat hogy lehetne bizodalma a’ Kir. Városok öszveségének ahoz a’ Tárnoki tizenkét Assessorhoz, kiket tsak a’ Városi Tanátsok magok ajánlottanak; de hogy lehetne Lizodalmok azon Assessorokhoz még magoknak a’ Városi Tanátsoknak is, holott azokat nem a’ Polgárok összesége, hanem a’ hozzájok hasonló nézetű Városi Tanátsok ajánlották külön külön a’ több Városok rovására. — Továbbá nem tagadja azt a’ Szólló, hogy ezen tárgyat igen is majd bővebben a’Publico Politicumhan kell kifejtegetni; de már azt álhatatosan hiszi, hogy magát az elvet itt keli kimondani. Ám hiszen a’ Vármegyékheli eddigi Bírák, és Tisztek Candidatiója Jussa is a’ Fő Ispányoknál lévén, azon Jus, a’ Vármegyék Törvény Székeiről készitett 6-ik Törvény Czikkelynél továbbá is nálok hagyatott mind addig, míg a’ Publico Politicumhan netalánAnajd más valami rendeltetik; — de a’ salari satus , és Tiszteletbeli Tábla Bírál; hivatala most egészen uj lévén, vatry •egalább most vétetvén törvényes Rendszerben, helyessen telték a’ Karok, és Kendek, hogy azQi* Tábla Bírák candidatiója Jussa telfyes általengedésével a’ fA Ifpányok régi Jussaikat, s szokásaikat nem öregbítették, hanem úgy a’canm-dto ÜLÉS. 29. April.