1832-1836 Jegyzőkönyvek 2. • Felséges Első Ferencz ausztriai császár, Magyar, és Cseh ország koronás királyától Posony szabad királyi várossába 1832-dik esztendőben, karácson havának 16-dik napjára rendeltetett Magyar ország' gyűlésének jegyzőkönyve. / Posony / Nyomtattatott Belnay, Landerer és Wébernél. / 1832-1836
60. ülés
HA T VA A ODI K ÜL ÉS. 15(J rultak, felterjesztésében, ’s igy a’ többi nyomosabb sérelmeknek általjános elmellózésében, sott azoknak ez által mint egy törvényesítésében meg nem nyugodhat, ’s oily módosításokban, mellyekre utasítása nem terjed nem ereszkedhetvén, magát a’ képpen jelentette ki, hogy midőn csak az általa előadott szomorú választás van előtte; — addig mig Küldőinek minél ele'bb vártt utasítását venné, inkább ezen tárgynak addigi felfüggesztéséhez ragaszkodik. Szathmár Vármegye 2-dik Kővetje betegsége miatt gyengébb, mintsem hoszassan beszélhessen; gyengébb mint sem keblét égető fájdalom szavait tellyes erőben elmondhassa. Mert lehetetlen fájdalom nélkül gondolkozni a’ pillantásról, midőn Küldőinek e’ nagy reménységgel kezdett. \ állás-ügyben, félévi feszített Várakozások után azt kell meg írni: a’ törvényeken esett tetemes sérelmeket felfedeztük; az Ország három millió Protestáns lakossainak törvénykivüli, bizonytalan állását elpanaszoltuk: de az Uralkodó Felség mind ezeket maga útján meg nem tudhatta; mert a’ maga Atyai Fejedelméhez járúlni akaró Nemzet útját, a’Haza’Fő Rendei elgátólták. Óhajtotta volna hogy e’ dolog’ kifejlődése másképpen történjen. De, minekutánna a’ Méltóságos Fő Rendek a’ polgári alkotmány természete, és ez Ország Gyűlés’folytában tett saját kinyilatkoztatások ellen magokat Kamarává alkották; minekutánna általunk soha el nem ismért, ’s el nem ismérhető Vétónak gyakorlásába, bitorlásába léptek; minekutánna mind ezek mellett sérelmeink nagy részét Törvénybe iktatni, ’s kötelező erővel felruházni szándékoztak: nem lát maga előtt más módot annál, a’ mit a’ KK. és RR. e’ hetedik Izenetben környúlményeiktől kénszerítve elfogadtak — a’ felfüggesztést. Jól látja a’ szólló, miképpen a’ felfüggesztés kedvetlen következéseket vonhat maga után. Mert mi következik természetesben, mint az, hogy minden alkotmányi kérdés’ alkalmával, ha a’ Méltóságos Fő Rendek a’ magok bitorlott Vétójával ismét élni fognak, hasonló öszveütközések, ’s azokból eredő felfüggesztések származzanak ? Mi lészen pedig innen a’következés? ’s mi lészen a’ következés éppen ez organizáló Ország Gyűlés alatt? hoszassan magyarázni nem szükség. Bátran ki mondja a’ Magyar Ország Gyűlés egy nagy krízis elején áll, rnelly a’Nemzet öröm szavait, vagy átkait hozza e’ majd magával? a’ jövendő megmutatja. A’szólló minden esetre szívére nyugalommal teszi kezét; jól érezvén, hogy társaival együtt mindent, a’mit a’ Nemzet Jussai, ’s az Országos alkotmány szentsége kívántak, lehetségig elkövetett, és ez érzéssel száll le a’ 6. hónapig futott pályáról, mind addig még a’ Nemzet Geniussa a’ szerentsés pillantalot felhozza, mellyben felkelni, a’ pályát újjra kezdeni; ’s végig folytattni ismét kész lesz. A’ Sopron Vármegyei 2-dik Követ rövideden megérintvén, hogy a’ fortem et tenacem propositi virum, állana ugyan , ha mi róllúnk, a’ kik itt a’ Törvénykozásnál vagyunk, lenne kirekesztőleg a’ szó, de ez nem a’ fő tekintet,mert nagyobb érdekű azok sorsa, és jól léte, a’ kikről tanácskozunk, és ezek hasznaiá e's jövendőbeli sorsok javítására inkább lehet mondani „sunt certi denique fines ultra et citra quos non possit consistere rectum.“ Trencsén Vármegye 2-dik Követje; Nemes Komárom Vármegyének Kö* 40 *