1825-1827 Jegyzőkönyvek 3. • Felséges Első Ferentz Austriai Császár, Magyar, és Cseh Ország Koronás Királyától Po'sony Szabad Királyi Városában, 1825-dik Esztendőben, Szent-Mihály Havának 11-dik napjára rendeltetett Magyar Ország Gyűlésének Jegyző könyve / Po'sonyban / Belnay örököseinek betűivel / 1825-1827
1926 / 165. ülés
654 SZÁZ IIATV,\N-ÖTÖDIK ÜLÉS. arra szoríthassa, — sott kötelességének es mén arra ügyelni, hogy kiki a’ maga 1 örvényes szabadsagában e i őszben is megtartasson. A’ 2-dikra fel* szállíttatván az utóbbi Országos Í lésben az Elölülő, hogy miként concludálta légyen a’ Többség végzését, azt felelte, hogy ebben nem tartozik specificummal; most is e’ mellett maradott, mert az Elölülőnek e’ pontban egyedül való legitimatioja a’publicitás, és akár ki ezen helyeztetésben lett volna, másképp Törvényesen és igazságosan nem dönthette volna el a’ dolgot; egyébb legitiraatioval nem tartozik. Mellyet a’ nyilvánosságnak elesmérése jeléül közönséges Éljen kiállás követett. A’ 5-dikra midőn a’ Honth Vármegyei Követnek, votuma helyheztetése eránt tett kérdésére azt mondta, hogy nem felelhet addig, még vége nints a’ dolognak, esnem látja, mire fog dűlni a’ Többség, akkor nem lehetett még szólni az egyes voxoknak sorjárul, ’s resultatumárul, mert ezt a’ többféle' ágazó véleményeknek egyesületje határozza meg; nem is lehet az egyes követnek a’ vélekedése előterjesztésében az a’ sinor mértéke, hogy mitsoda tekintetbe vagy sorba fog jönni az ő votuma, hanem egyedül a’ lelkiesineTete és belső meggyőződése. Meliyeket az Előlülő az előbb szólló követ észrevételeinek megfejtésére nézve előadván , Elölülői törvényes jussainak fenntartása végett, hasonlóképpen feljegyeztetni kívánt. Szabolts Vármegye Követje mind ezen kedvetlen feszegetéseket annak tulajdonította, hogy a’ consultatio a’ votizálástól meg nem külömböztetik a’ Tanátskozásban, ’s annak okáért az Elölülőt kérte, hogy jövendőre az előre menendő tanátskozós után, a’ kér-torum stringi posse. — Ad 2-dum se dato in ultima Sessione erga propositam sibi, quoad qualiter conclusum pluralitatis decisum quaestionem, illi responso, quod eatenus specifica non teneatur explicatione, nunc etiam inhaerere ; quum unicam Praesidis hoc in puncto, legitimationem, ipsa constituat publicitás; persvasumque habeat, per quemcunque demum negotium hoc in situ decidendum fuisset, illud legaliter et juste non alias decidi potuisse; praeter hanc vero alia non teneatur legitimatione. — Quam Praesidis declarationem, in signum agnitae evidentiae SS. et OO. communi exceperant applausu. — Ad 5-um dum erga propositam per Comitatus Honthensis Ablegatum, intuitu, qualemnam in censum sumendi voti sui quaestionem, reposuisset, se quoad negotium definitum fuerit, respondere, ac quo pluralitas inclinatura sit, observare nondum posse, eotum de individuali votorum serie et resultato positivi quidquam statui nondum potuisse, quum illud instituto primum omnium in diversas partes abeuntium opinionum combinio determinari possit- — sed neque Bubricam aut Censum in quem Votum sumendum sit, verum Conscientiam el Convictionem Ablegati in depromendo suo voto, unicam Cynosuram constituere posse. Dilutis taliter praememorati Ablegati reilexionibus, in manutentionem legalium Praesidii Jurium per se prolata perinde Diario inseri jussit. Ablegatus Comitatus Szabolchiensis, inamoenas has disquisitiones, ab intermissa consultationis a votisatione separatione repetens, requirendum esse arbitrabatur Praesidem, ut in posterum, ubi deliberatio in tantum maturuerit, ut ferendo Deciso animus ad-