Naponként-való jegyzései az 1792dik esztendőben felséges Ferentz Magyar, és Cseh országi király által, szabad királyi várossába Budára pünkösd havának 20dik napjára rendelt, 's ugyan ott azon esztendőben Szt. Iván havának 26dik napján bé-fejezett Magyar ország gyülésének (Buda, 1792)
1792 / 3. ülés
zésével-is a’ Követségnek Tágjává válafztatott; azért valamint nagy hilaadáíTal fogadja a’ Standoknak hozzája való fzívefségét, úgy az egéfz Követséggel egyetemben felettébb örvendeni fog, ha a’ reája bizattatott Dolgot a’ Státufok meg-elégetésével tel- lyefithette* Ezen úttal Ő Excellentziája a’ Felséges Udvar előtt mondott Beszédeket azokra következett Válafzokkal együtt által adra, ki-kérvén, hogy a’ Királyi Válafz, a’meliyet tulajdon Kintié gyanánt teként, annak idejében viízfza adatraífon. A’ Státufok a’ Követségnek Tudóíittását örömmel fogadván, nem tsak több rendbéli fél - kiáltáfok által tellyes meg-elé- gedéfeket ki-jelentették, hanem N. M. Perfonáüs Úr mind ő Ex- cellentziájának az Egri Püspök Úrnak, mind pedig az egéfz Követségnek Szíves fáradozását ugyan a’ Státufok nevében illendőképpen meg -köfzönte. A’ JVI. Fő Rendek közül válaíztott Követek ezek utánn vifz- fza térvén* N. M. Perfonális Úr Jelentésére el-végeztetett, hogy a’ Felséges Udvarnál mondott köSzöntŐ Befzédek azokra adatott Válaízökkal együtt hallafztás nélkül ki - nyomtattafsanak, és mivel a’ Naponként való Jegyzésekben az illy es Deák Nyelven lévő jeles Befzédek Magyar tordíttásban nem fzoktak eddig bé- iktuttatni, hogy azok-is, a’ kik a* Deák Nyelvet nem tudják, az e’ fele nevezetes Történeteket olvashafsák, el-végeztetett, hogy ezutánn e’ fele Befzédek mind Deák Nyelven, mind pedig Magyar fordittásban a’ Naponként való jegyzéfekben belé té- teífenek. Továbbá az eddig-is fzokásban volt jelen nem lévő Fő Rendek réízérül kiildettetett Követeknek meg-visgállásira következendő Szeméi ly ele rendeltetfek-ki, úgy mint : Majtbényi Láfz- 16 Hohth, Kann Láfzló WeSzprém Puky L'íjzló Ab au jVár, és Angyal J -fcf Békés Vármegyéknek Kiildötty.ei ; a’ kik reájok bi- zatatott Munkát tsllyeíitvén; eránta való Tudófittáfokat a Státusoknak annak ideiében benyújtani fogják. N. M. Perfonális Úr a’ Kerületeknek minapában tett Jelentéséhez képeit Felséges Királyi Hertzeg, és Nádor Iípánynak váJafzfzát nyilvánságofíá tette, elsőben az eránt, hogy Gróf de la Mot Antal minapában M. Fő Rendek Táblájánál az Orfzág Fő Birája ítélő Meítere által meg-hireztetett ugyan, és a’ régi JegyzéíékbÜl ki -tetfzik, hogy az Indigenák maid az Orfzág Nádor Ifpánnya, majd a’ Magyar Cancellária, majd pedig az Orfzág Dcputátufi előtt esküdtettek-meg: A’ mint ezen alkalma- tofsággal-is a’ Státufok közül az emlétett Ítélő Meiler jelen volt, de mivel az utolsó Orízág Gyűlésében hozattatott Törvények által azoknak meg-esküdtetéfe módja világoílan ki-Szabatatott: Arra való nézve a’ Kérdésben lévő Esküvés ez úttal maga erejében meg-maradván jövendőre a’ Felséges Nádor Ifpány olly ren- deléíeket téfzen, hogy az e’ féle Hiteztetéíék az utóbbi Törvé" G 2 nyék