Naponként-való jegyzései az 1792dik esztendőben felséges Ferentz Magyar, és Cseh országi király által, szabad királyi várossába Budára pünkösd havának 20dik napjára rendelt, 's ugyan ott azon esztendőben Szt. Iván havának 26dik napján bé-fejezett Magyar ország gyülésének (Buda, 1792)

1792 / 3. ülés

nyék értelme fzerént mindenkor a’Státufok Jelenlétében, és e’ végre tartandó köz Ülésekben vitetteíTenek végbe ; a’ mellyen a’Státufok-is meg-nyugodtak, Továbbá. A’ Nemes Ifjúság eránt-is Ó Excellentiája által az a’ Jelen­tés tétetett, hogy a’ M. FŐ Rendek Táblájának foha az a’Tzéllya nem volt, hogy azt a’ nálok lévő Úlésekbúl ki - rekeízfzék, sőt inkább kedvedén vefzi a’ Státufoknak a’ béli meg-határozáfokat, hogy a’ kik az IfFjúság közűi meg-jelenni akarnak , írásban meg- mutafsák, hogy Valamelly Követ mellett vágynak, vagy pedig Nemeíségekre nézve az Orízág Gyűlésén megjelenhetnek. Az alatt a M. Fő Rendek Táblájánál való Követség bé ér­kezvén úgy mint: Az Egyházi FÓ Rendbűi : M. SziJy János Szombathelyi Püfpök. Á’ Záízlós Urak közűi : N. M. Gróf Majlátb Jófef Királyi Fő Palota Medere. A’ Fő Ifpányok kö­zűi : M. Gróf Altbán Mihály János Szala Vármegyének Fő Ifpánnya. A’többi Fő Rendekközűl: M. Gr őt' Battbyáni Fe- rentz. Ezen Követség által a’ M. Fő Rendek Ö Felségeknek Bu­da Városába, és ot lévő Királyi Várába léendö be Jövetelé­nek N. M. Ajtón állók Fő Medere által bé nyújtott Rendtartását a’ végre a* Státufoknak által küldötte, hogy ha ne talán abban valamelly Kérdéfek elől fordulnának, véle közölteíTenek, és azok­nak el - Intézéfe után Nyomtatásban ki - adattaffanak. Egy úttal azt-is jelentvén, hogy a’ M. Fő Rendek Táblája fziveden venné, ha a’ Státufok azoknak Neveit, a’ kiket Ö Felsége Tifzteletére Vörösvára magok közűi ki-küldeni fzándékoznak ; azoknak Ne­vével egyút, a’ kik a’ Királyi Ajtón álló FŐ Medernek fegitsé- gére válafztattak, a’ M. Fő Rendeknek által küldenék. Vifzfzatérvén a* M. Fő Rendek Követsége Mail áth György ítélő Meder a’ fellyebb emlitett Királyi bé-Jövetedül fzóllóRend- tartád fel-olvada, mellynek ki nyomtatáfa el-végeztetett. Pedh Vármegyének Követtye emlitette, hogy ezen Vár­megye egynéhány Nemeífekbűl álló Lovas fereget, avagy Bandé­riumot fzándékozik ki-állittani, kivánná azért, hogy ezeknek a’ Nemes Ted Őrzök ferege mellett Hely engedtetnék, mivel azon kivül-is kevés fzámmal vagvnak, és ezeknek-is elegendő Helyek léfzen, melly eránt femmi Ellenkezés nem lévén , rendeltetett , hogy Pedh Vármegyének ezen Kívánsága különös Követség ál­tal a’ M. Fő Rendekkel közölteden : Az alatt Ö Felsége Tiízte-' Jetére Vöröfvára következendő Követek neveztettek. A’ Királyi Táblánál: Berzevitzy András A1 Nádor Ifpány; Tihanyi Tamás A1 Orízág Bírája; Kornis Jófef Orfzág Fő Bírája ítélő Medere, Bcrnátb Jófef, és Ürményi János Tábla Bírák. Horváth Orfzág Réfzérűl: Kotzó Jófef. Az Egyházi Rendbűi: Takáts Márton Kalotsai, Téfolnay Dávid Wefzprémi , Majlátb Antal Gyón, Erdélyi Jófef Vátzi, Sebafiiánovits Elek Zágrábi

Next

/
Oldalképek
Tartalom