Erdély Nagyfejedelemség 1834-ik esztendőben Május 26-kára Kolozsvár szabad királyi városba hírdetett, Országgyülésének jegyzőkönyve, 1834. május 28. - 1835. február 6. (Kolozsvár 1834)
1834 / 2. ülés
laszthassanak. (helyes) Emlékezetül hozza fel intő példa gyanánt az 1791 -Leli esetet, mely szerint akkor több egyebekkel együtt ezen hibás lépés is tétetett Tolt. Minthogy tehát a’ mostani ilélőmestereket megmarasztani — substitualni — teljességgel nem lehet, a’ tollvitelre nézve nem itélőrnestert, hanem csupán e’végre három személyt kíván kineveztetni, kiknek létezése, mihelytt maga rendén ité- lőmesterek fognak választatni, legottan szűnjék meg; azon reménységben lévén, hogy ezen eset soha többé elé nem forduland , hanem mindenkor törvényes ité- lőmesterek lesznek. Végre a’ tökéletes egyenlőségnek, a’ rokon atyafiságnak bebizonyítása’ tekintetéből, és azon feltétel alatt, hogy a' tollvivők ne ilélőmeste- reknek, hanem a’ szükség által eléállítolt személyeknek tekintessenek, ’s ezen toll vitelből az itélőmesterségre legkisebb következés se legyen; ezeknek nyílt kifejezése mellett javasolja: hogy mindegyik nemzetből egy egy tollvivő választassák. Mely véleménye következéséül maga nevében szólván, ezen ideigleni toll- vivőségre a’ székely nemzetből Horvath 1 s v a n n a k adja szózatját. Balla Mihály: Azon felállított elvre nézve „hogy az ideigleni elnök és tollvivők köztt a’ választásra nézve tökéletes egyenlőség van“ kezet fog Wesselényivel; azonban, mivel az 1791-beli 20-dik törvény czikkely szerint a’ választás által még nem születik a’ hívatalbeli személy, hanem csak akkor, midőn ahhoz felséges jóváhagyás járul: a’ mostani tollvivők iránt tett javaslatban egy hiányt lát, melyet kipótolni nem lehet, ha a- tollvivők a’ 11-dik törvény czikkely’ értelmében nem választatnak ; épen az az eset lévén, a’ mi az ideigleni elölülőre nézve volt; t. i. valamint a’ választott ideigleni elölülő csak királyi jóváhagyás’ utján folytathatja hivatalát, szintúgy a’ választandó tollvivők is csak királyi megerősítés után viselhetnék ebbeli tisztöket. Annálfogva javasolja, hogy a’mostani itélőmesterek, kik mellett az ő Felsége’ helybenhagyása már megvan, felkiáltás’ utján választassanak meg ideigleni jegyzőknek, melyet megtehetni, ha a’ rendeknek a’mostani itélőmeslerséget viselők'személyében bizodalmuk van. (sokan: nem, nem!) Gál Domokos: Megkívánja, hogy az auditóriumból semmi hang bé ne jöjjön. Egyébiránt az előtte szólották’ elveihez ragaszkodva teljességgel okát nem látja annak: miért tagadtassék meg a’ bizodalom azoktól, kik az itélőmesterséget most ideig leni leg folytatták? Annálfogva azokat az ideigleni tollvitelre kívánja megbizatni. Horváth Dániel: Hasonlóképen az előtte szólónak el veivel egyezőleg kinyilatkoztatja, hogy minekutána az itélőmesterséget ideiglenileg viselőka’ törvénynek eleget tettek az által, hogy az országgyűlésen a' tollvitelrőI lemondottak; ha már választás leszen , a’ mostani itélőmestereket is a’ választandók közül kizárni nem kellene , mivel ők is a’ törvényhozó testnek tagjai ’s hazafiak lennének. {válasszunk!) G. Teleki Domokos: Az ideigleni toll vivőket az itélőmesterséggel öszve- zavartatni teljességgel nem akarván, egészen b. Wesselényivel tart. B. K emény Domokos: Hogy az itélőmesterek lemondottak kötelességüket teljesítették. A mi a’ tárgyat illeti: azon elvet, mely szerint a’ szabad választásra a’ rendeknek jusuk van, Balla Mihály is helyben hagyja; és még is az ellen tesz javaslatot, midőn úgy vélekedik, hogy valamint az ideigleni elnökkel történt, a’ tollvivők’ állajjulja is felsőbb megerősítésig felfüggesztetnék. Elkívánja ugyan ezen aggodalmat azon későbbi javaslata által hárítani, hogy a’ mostani itelőmesterek választás által erősítessenek meg ; de a’ szóló ezen aggodalmát elosztatva lenni nem látja; mert ha szintén a’ mostani itélőmesterek megválasztatnának is, azzal még a’ Felség’ megerősítésbeli jusának elég téve nincsen: annálfogva, a’ választásbeli jus a’ rendek előtt minden ellenvetés nélkül és tisztán allvan, javasolja, hogy mentői előbb jegyzők választassanak, {válasszunk!) Cserei Miklós: Azt tartja, hogy semmi veszteség nem lenne, ha az eddigi itélőmesterek megválasztatnának , mi ha nem tétetik , ők bizonyosan meglesznek bántva; mert úgy jőne ki, mintha ezen hivatalra érdemesek nem volnának; vagy mintha epen azok, kiket ő Felsége itélőmesterségre kiválasztott, a’ rendek^ bizodalmát nem bírnák, ’s egyszersmind ajánlja, hogy ők azért, mivel a Felség áltál tétettek azokká, meg ne vettessenek, {zugás) B. Ban ffy László: Az eddig hivatalukat ideiglenileg viselt itélőmesterek ellen legkisebb kifogása sincsen, mi ha lenne azt bizonyosan el nem hallgatná ; de ha ezen férfiak oly érdemesek volnának , a’ milyenek csak lehetnek ;°ha a’ szólóról magáról volna is a’ szó: inkább soha hivatalt nem viselne, mint seiy. ló Második ülés Junius’ 19-kén.