A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VÏI. ÜLÉS. 101 álló albán állam létesítése Vilmos herczeg trónra- léptével befejezést nyert. Az albán nép osztatlan lelkesedéssel fogadta az uj államfőt és a nagyhatalmak is valamennyien rokonszenvesen üdvözölték öt. Mindez kedvező előjelnek tekinthető arra, hogy az uj uralkodó magasztos küldetését siker fogja koronázni « Tehát osztatlan lelkesedéssel fogadták Vilmos herczeget Albániában! Én nem tudom, hogy a t külügyminister ur ezt valóban hitte-e mikor mondta, vagy pedig azt hitte, hogy mi oly naivak vagyunk, hogy ezt is el tudjuk hinni, és annyira tájékozatlanok vagyunk, hogy velünk ezt el lehet hitetni. Az albán kérdésre most nem akarok rátérni, most csak jelezni akarom, hogy én Albániát a jövő tekintetében egy teljesen lehetetlen alakulásnak tartom, mely nem fogja meg- állani helyét. Bármily más alakulattal talán meg fogja találni a fejlődését és az üdvösségét, de ezen alakban nem ; és utóvégre nekünk nem lehet csak az a czélunk, hogy térképrajzolással foglalkozzunk, hanem a népeknek a boldogulására szükséges előfeltételeket is meg kell teremtenünk ; ezen előfeltételeket pedig az albánok ilyen módon nem tudják megtalálni. Bátérek most csak egész röviden még egy ügyre, amely ugyan még függőben van, de amelyben törekvéseinket valószinüleg szintén nem fogja siker koronázni és ez a keleti vasutak kérdése. Ezzel már foglalkoztam az albizottságban és ezért nem akarok most ezzel bővebben foglalkozni; de nagyon félek attól, hogy nagyon is a mi rovásunkra fog ez a kérdés eldőlni és ha nem is anyagi érdekeink de prestige-ünk ebben is koczkáztatva lesz. így állunk, t. országos bizottság, a prestige kérdésével. És most arra akarok rátérni, hogy vájjon a hármasszövetségnek és különösen Németországnak a magaviseleté hozzájárult-e ahhoz, hogy ezen prestige-ünket, politikai súlyúnkat — mert ezt jelenti ez a szó — a Balkánon megerősítsük. Én erre a kérdésre határozott nem-mel felelek. Hiába mondunk itt pohárköszöntőket Németországra, hiába dicsőítjük loyalitását, hiába zengünk neki itt dicshymnusokat, mégis kimutatható, hogy nem azzal a loyalitással járt el Németország velünk szemben, amelyet elvárhattunk volna tőle azon óriási áldozatok után, amelyeket épen a hármasszövetség érdekében épen a monarchia hozott; mert, ha van hatalom, amely a hármasszövetség érdekében áldozatokat hozott, merem állítani, hogy a monarchia az, mely a relative legtöbbet hozott, mert mi vagyunk azok, akik gazdaságilag inferior helyzetijén vagyunk, mi vagyunk azok, akik, ha nem is absolute, de aránylag legtöbbet költöttünk és áldoztunk a hadsereg fejlesztésére. Vissza kell térnem ismét a bukaresti revisio kérdésére, mert itt látom azt a momentumot, ahol Németország nem járt el azzal a teljes loyalitással, amelyet tőle el lehetett volna várni. Tisza István gróf azt mondotta, hogy hiszen a födolog természetesen, — igen helyes dolog — hogy conversalunk, igen helyes, ha érintkezésbe lépünk más, idegen hatalmakkal is, mert hiszen szükséges, hogy jó viszony fejlődjék ki azon államokkal szemben is, akikkel nem is vagyunk szövetséges viszonyban. Én mindig ezt hangoztattam és csak csodálkozom, hogy a ministerelnök ur miért támadott oly vehemen- tiával nemrég engem, aki tulajdonképen mást nem mondtam és nem tettem, mint ugyanezt. A ministerelnök ur akkor hozzátette, hogy a legfontosabb nem az, hogy a nemszövetséges államokkal milyen viszonyban állunk, hanem az, hogy a szövetséges államokkal milyen módon érintkezünk és hogy az a conversatio a szövetséges államokkal legyen a legbensőbb és a legbizalmasabb. Ez igen helyes tétel; de akkor nem tudom megérteni, hogyan volt lehetséges, hogy, ameddig a külügyminister ur ragaszkodott a revisio eszméjéhez, nem volt alkalma conver- sálni a németekkel, nem volt alkalma megtudni jó előre azt, hogy azt a revisiót, amelyhez ragaszkodtunk, amelyet Németország is elfogadott a londoni conferentia alkalmából, amelyet elfogadtak a többi államok is, el fogjuk-e ejteni, hogy nem volt Németországban annyi loyalitas, hogy tudassa velünk, hogy ne engagirozzuk magunkat túlságosan, hogy nem mondotta : Figyelmeztetlek benneteket, hogy blamirozni fogjátok magatokat, tehát ne menjetek bele. Vagy megtörtént ez a conversatio vagy nem történt meg. Ha megtörtént, — bár nem hiszem — ha a németek csakugyan figyelmeztették a külügyminister urat, hogy a revisio kérdését el fogják ejteni, akkor nem tudom megérteni, hogy a külügyminister ur hogyan ragaszkodhatott hozzá és hogy tehette azt, hogy épen ő legyen a legutolsó, aki ezt a princípiumot elhagyta. Ha pedig nem tette Németország ezt, ha nem figyelmeztetett, akkor itt látom, igenis, Németországnak az illoyalitását épen velünk szemben. Itt gyakran szóba hozatott, többen is emlegették azt a bizonyos Schönaich-Carolath herczeg-féle mondást az extratour-ról. Én is azt találom, hogy ez egy igen helytelen dolog, ha ez az extratour annyit jelent, hogy a másikat hátbatámadom. De ha egyáltalán lehet ilyen extratourról beszélni, hát akkor, igenis, lehet beszélni arról a keringőről, amelyet Németország Romániával lejtett és lejt ma is (Úgy van! jobbfelöl.) és amelyhez mi mint szomorú hegedűsök huzzuk a nótát és nem veszszük észre, hogy a mi gyászindulónkat játszuk el mellette. Lukács György t. bizottsági tag ur azt mondotta — gondolom — tegnap a revisio kérdésében, hogy ő nem érti meg, hogy annak ellenére, hogy az összes hatalmak, még az en- tente-hatalmak is velünk együtt a revisio mel_______________ ______
