A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

Vil. ÜLÉS.

>

statusquo kérdését. Es itt most ki kell térnem egy ma délelőtt lefolyt incidensre. Khuen- Héderváry Károly gr. bizottsági tyg ur ugyanis örömmel konstatálta, bogy immár hosszú kerülő utón végre elérkeztünk arra a pontra, amelyen találkoztunk Oroszországgal (mozgás) legalább én igy értettem — és hogy végre Oroszországgal együttesen azt az álláspontot foglaljuk el, hogy a Balkán a balkán államokká. Ez volt mindig a felfogásunk ; ugyinondta és végtelenül örül, hogy ezt a régi, örökösen követett felfogást most nyíltan kimondhatja. En ekkor voltam bátor egy közbeszólással megzavarni a t. szónok urat, t. i. azt kérdeztem, mi van a statusquo kérdésével? Khuen-Héderváry Károly gr. erre meglehetős jovialitással azt válaszolta, hogy hiszen a statusquo kérdését, — hogy szavait egészen helyesen adjam vissza — azért hangoztattuk, mert tikkor még senkisem tudta, mi lesz.

Azt hiszem, hogy az igen tisztelt külügy- minister ur nem nagyon örülhetett ennek a megjegyzésnek, és elgondolhatta magában, ha nem is mondta, hogy »az Isten óvjon meg engem a barátaimtól, az ellenségeim ellen majd magam fogom megvédeni magamat.«

Hogy a statusquo tételét miért állítottuk fel, azt bizonyosan sokkal jobban tudja Khuen- Iléderváry Károly gr bizottsági tag ur, mint én. En a neki imputált könnyelműséget nem tételeztem fel a külügyminister úrról, de elfogadom a tételt, hogy azért állítottuk fel a statusquo kérdést, mert nem tudtunk mit csinálni.

Azonban Fregoli gyorsasággal elhagytuk a statusquo elvét is, és egyszerre azt az óhajtást hangoztattuk, hogy a Balkán a balkán népekké legyen, nem törődve azzal, hogy nekünk is van Balkánhoz tartozó fajunk a bosnyák, s hogy esetleg a bosnyákoknak is eszükbe fog jutni, hogy Bosznia legyen a bosnyákoké. Mi akkor ezt az elvet honoráltuk és ezzel az elvvel indultunk meg. l)e presztízs ide, presztízs oda, ezt az elvet sem tudtuk fentartani, mert alighogy felállítottuk az enos-midiai vonalat, alighogy visszaszorítottuk Törökországot oda, hová a Balkán a balkán népekké elv alapján vissza kellett szorítani, jöttek a törökök és visszahódították Drinápolyt és megint ott voltunk, hogy sem a statusquo, sem a Balkán a balkán népekké elvét nem tudtuk sem consequensen, sem méltóságteljesen keresztül vinne

A román-bolgár konfliktusról szintén nem lehet mondani, hogy presztízsünket üreghitette volna. A külügyminiszter ur nézetem szerint itt azt a hibát követte el, hogy mind a kettőt barátjául akarta egyszerre megnyerni, Romániát is, Bulgáriát is. Ez nagyon helyes lett volna, ha sikerült volna, hanem e helyett két ellenséget sikerült csinálni. Romániát azzal akarta megnyerni, hogy Szilisztriát neki juttatjuk. Ha a vörös könyvet végiglapozzuk, látjuk, hogy minden román törekvést consequenter honoráltunk, hogy

i 90

területi törekvéseit nagyon is elismerést érdemlően támogattuk. Bulgáriát pedig azzal akartuk megnyerni, amivel Romániát elveszítettük, t. i. a revízió kérdésével.

Nyílt titok volt, hogy a revízió felállításával a külügyminister ur azt akarta, hogy Bulgáriának odajuttassa Szerbia bizonyos részeit és Kavallát. De nemcsak a román barátságot vesztettük el, de elveszítettük Bulgária barátságát is, mert a revíziót nem tudtuk keresztülvinni, és nem tudtuk neki juttatni sem Kavallát, sem a szerb részeket, sőt Drinápoly visszafoglalásakor sem tettünk a bulgárok érdekében semmi lépést. A törökök sem húzódhattak hozzánk, mert az enos-midiai vonalig szorítottuk őket vissza, és Drinápolyt is csak passiv magaviseltünk daczára tudták visszahódítani.

Görögországot sem tudtuk lekötni, szintén a revízió kérdése miatt. A görög közvélemény, amint azt Andrássy Gyula gróf több ízben kifejtette, nincs mellettünk. A görög államférfiak szeretnének velünk barátságot kötni, de nem tudnak nyíltan és őszintén mellénk állani, mert Kavalla miatt és az epirusi kérdésben összeütközésbe jöttünk.

Áttérve Szerbiára, azt hiszem, igazán nincs a bizottságnak egyetlen tagja sem, aki azt merné állítani, hogy presztízsünket emelte volna az a politika, amelyet Szerbiával szemben folytattunk. A prizreni affér igazán mindenre alkalmas volt, csak arra nem, hogy presztízsünket megerősítse, azonban arra igen is, hogy komikus és kicsinyes színben tüntesse fel.

Skutari visszaadása sem szolgált teljesen a mi előnyünkre, mert Nikita király egész nyíltan hangsúlyozta, hogy ő csak az összes nagyhatalmak demonstrácziójának enged és expessis verbis mondta, hogy ezt nem a monarchia kedvéért teszi. És ez egész világos is. Abban a Hotta-demonstratióban mi a másodlagos szerepét játszottuk; nem is egy osztrák-magyar admirális vezette azt, nem is a hármasszövetség, hanem az ententenak, egyik államának, Angolországnak admirálisa.

És most rátérek, last not least, külügyi politikánk gyöngyére, Albániára. (Halljuk ! jobb- felöl.) Nemcsak ellentétesen, de comicusan hangzanak azok a kijelentések, melyek az expozéban történtek, ha azokat a mai eseményekkel hasonlítjuk össze.

A trónheszéd, amelyért szintén a külügyminister ur felelős, jóformán üres volt, és csak egy dolgot emel ki Albániáról. Azt mondja : » Vilmos albán fejedelem trónralépése biztosité- kot nyújt az uj fejedelemség kedvező fejlődésére. A fenséges uralkodót ő császári és apostoli királyi Felsége legjobb kivánatai kisérik békés és culturalis munkájában.

Eddig ez a culturalis munka abban csúcsosodott ki, hogy Essad pasát elfogatta és el- szállittatta Olaszországba. A külügyminister ur exposéjában Albániáról ezeket mondja: Az ön-