A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
17* VII. ÜLÉS. ur politikája felett, hanem inkább azért, hogy constatáljam és kidomborítsam, hogy ebben a kérdésben egész Európa hibás, tehát egész Európának kell a felelősséget is viselnie, hisz bizonyos pontig egész Európa magához ragadta a vezetést, midőn a londoni reunióban egyesülve igyekezett ezt a kérdést megoldani. És mi emellett annyiban jártunk jól, hogy monarchiánk azokat a követelményeket, amelyekkel létérdekeink megóvása czéljából a reunion fellépett, legalább theoriában megkapta és elérte, mert teljesült az, hogy a Balkánon egy oly állam létesüljön, amely a mi adriai positionk szempontjából tényleg igen fontos szerepet játszik és kielégítésre talált monarchiánk az a másik fontos követelménye is, hogy az u. n. adriai szabadság biztosit- tassék és ott ne kapjon kikötőt egy olyan harmadik állam, amely veszélyeztethetné az Adrián folytatandó politikánkat. Mindezt elértük és ha nem is olyan formában értük el, amint azt talán mindnyájan kívánatosnak tartottuk volna, ennek csak az az oka, mert ezen a téren igen sok ellentétes felfogással találkoztunk, amelyek között van az is — és ebben az egész európai diplomatiával együtt mi is osztoztunk, amennyiben e felfogásnak az összes európai államok képviselői kifejezést adtak, — hogy a békét föltétlenül meg kell óvni. Európa tényleg elérte azt, hogy a nagyhatalmak fentarthatták a békét egymás között, de mint mindennek a világon, ennek is ára van. Ára pedig az a situatio, amelyben ma vagyunk, amikor senki sincs és senki serb is lehet teljesen megelégedve. Ez az, amit constatálni kell, mert kritikát gyakorolni afelett, hogy egy bizonyos pillanatban ki mit tett és ki mit nem tett, a végén is nagyon tanulságos dolog lehet — és kell is, hogy abból tanuljunk — de a fő mégis az, hogy a jövőre nézve tisztában legyünk azzal, hogy mit tartsunk szem előtt, minő irányt kövessünk ? Ma azt látjuk, hogy e tekintetben tulajdonképpen egészen nvilt a terrénum, hogy ne mondjam : szabad a vásár, mert ma még véglegesen sem jobbra, sem balra nem helyezkedett el senki sem, mindenki bizonyos várakozó álláspontot foglal el, hogy hova forduljon és senki sincs tisztában azzal, hogy ezen államok közül melyik a barát és melyik az ellenség. És ez az, ami nagy baj. Mert, ha tudja valaki, hogy ki a barátja, akkor arra számíthat, ennek a tudatnak megfelelően rendezheti be magát, a maga érdekei mellé sorozhatja annak a barátnak barátjait is s igy tisztább képet alkothat magának, hogy mit kell tennie, mire vállalkozhatik. Egyszóval : elókészülhet. Ez a helyzet, azt hiszem, nemsokára be is fog következni és én — bár teljesen osztom Andrássy Gyula gróf t. bizottsági tag urnák azt a felfogását, hogy Romániával eddigi jó viszonyunk, amit formailag be is lehet bizonyítani, továbbra is fen- tartassék, még sem szeretnék olyan színben feltűnni, amint azt ő különösen beszédének egyik részében mondani szives volt, hogy a Romániával való barátságos, szövetséges viszony olyan valami, ami tulajdonképen megsemmisíti a Balkánon levő összes nehézségeket. Nem akarom én is ezt mondani, mert nem mondhatom. Hadik János gr. : Ki mondta ? Khuen- Héderváry Károly gr. : Andrássy Gyula gróf, de hozzátette beszéde végén, hogy nem teszi ettől függővé . . . Andrássy Gyula gr. : Egyszóval, nem mondtam ! Khuen-Héderváry Károly gr.: Kérem, én felolvashatom, hogy ezt méltóztatott mondani. Hadik János gr. : Halljuk ! Khuen-Héderváry Károly gr.: Konstatálom azonban, hogy beszédének végén a t. bizottsági tag ur, az én felfogásomnak megfelelően, kijelentette, hogy nem akarja függővé tenni ezt attól, bármenynyire szeretnék is, ha ilyen viszonyba kerülnénk Romániával. És itt van a baj. Mert bármennyire hisszük is mi, hogy ez a jó viszony talán Romániának is érdekében volna, ezt a hitet mi nem szuggerálhatjuk Romániának, ha az nem él magában Romániában is. És amint ma állnak a dolgok, Romániában az a közfelfogás, hogy a velünk való szövetséges jó viszony az ő érdekükben nem a legjobb, ök — amint erről százszor meggyőződhettünk — ezt nem akarják elhinni, aminek az a consequentiája, hogy viszont ne is törekedjék erre, mert ez akkor nem lenne más, mint hiábavaló erőfecsérlés. (Igaz! ügy van!) Mi nagyon fogunk örülni, ha a jó visz Dnyt továbbra is fentarthatjuk, de nem a mi feladatunk, hogy bebizonyítjuk, hogy ez áll az ó érdekükben is. (Úgy van!) Ha ezt ők maguk be nem látják, akkor részünkről minden ilyen törekvés hiábavaló. Hadik János gr. : Nagyon későn látják be az urak ! Khuen - Héderváry Károly gr.: Sót én azt hiszem, hogv mivel a monarchia politikája a Kelettel szemben teljesen önzetlen volt, amennyiben mi soha nem kívántunk területi nagyobbodást és nem akartunk ott olyan positiót elfoglalni, amely az erőviszonyokat megbontotta volna : szabadon válaszhatunk azok között, akik velünk barátságban akarnak lenni. Hiszen az a szövetség és az a barátság a jó, amelyben a két fél egy akaratban egyesül. (Igaz! Úgy van!) Én azt hiszem, hogy daczára annak, hogy ma nálunk az a közfelfogás, hogy azok az országok és népek ott velünk szemben mind egyformán ellenségesek, ez nagy tévedés, mert meg lehet találni ott is a barátokat a közös érdekek alapján. Azok, azt hiszem, jelentkezni is fognak és azután ennek helyes felfogása és értékelése kell hogy a jövő balkán-politikánknak tulajdonképen a bázisa legyen. Ezt kell most kinyomozni, az lesz a pro- grammja diplomatiánknak, hogy megtalálja, hol lehetnek olyan szálak, amelyek ezzel a reménynyel kecsegtetnek és meg vagyok győződve, hogy azokat meg is fogják találni, mert nincs olyan érdekközösség az egyes Balkán-államok között,
