A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
VII. ÜLÉS. 169 plausibilitást nyújt ugyancsak a ministerelnök urnák a magyar képviselőházban — gondolom — 1913 junius 19-én tett nyilatkozata, mondom, kénytelen vagyok ragaszkodni ahhoz az impressió- hoz, hogy a mi külügyi hivatalunk Oroszországnak közvetitó actiójával szembehelyezkedett vagy azzal szemben legalább is olyan passivitást tanúsított. amely alkalmas volt annak meghiúsítására. Lehet ennek a politikának, melyet egy esetleg megjelenendő bolgár barna vagy kék vagy nem tudora micsoda szinü könyv világíthatna meg, — ha ebben a feltevésemben nem csalódom ; pedig, azt hiszem, nem csalódom, — mondom, lehet ennek a politikának indokolására igen sok érvet felhozni. A fóérv az, hogy annak a balkán szövetségnek, amely, mint most, az azóta történt leleplezések folytán tudjuk, esetleg mi ellenünk is irányult, felbomlását kellett előidézni. És hogy mi ezt kívántuk, ezt senki a mi külügyi vezetőségünktől rossz néven nem veheti. Mert ha egyszer meg van állapítva, hogy van egy szövetség, amely, ha csak esetleg is, de olyan eshetőségekben, melyeknek bekövetkezése a mi érdekeink jogos védelmével függ össze, ellenünk irányuló offensiv éllel bir : nagyon természetes, hogy ennek a szövetségnek fentartását nemcsak elő nem mozdíthatjuk, hanem annak felbomlását szívesen látjuk. Ámde nekem az a meggyőződésem, hogy az a szövetség már akkor, amikor a háború kitörésének veszélye a szövetségesek közt előállott, már akkor felbomlott volt. Hiszen csak olvasni kell a mi vörös könyvünkben is, meg a román zöld könyvben is, azokat a tudósításokat, melyek a formailag még szövetségben állók közötti súrlódásokat festik elénk ; már messze hónapokkal előbb beszélnek ilyen súrlódásokról. A várakozásokon felüli nagy sikerek, az ezekből előálló nagy zsákmány megosztása minden lélektani törvény szerint kellett, hogy a szövetség bomlását előidézzék. És ez a bomlás a lelkekben már teljesen megvolt és én szerintem nem kellett tartani attól, hogy ha az orosz czár közvetítése sikerre vezetett volna is, a szövetség helyreállott volna ; hiszen a ki nem elégitett, de kielégíthető vágyak és aspiratiók, a kellőkép meg nem állapítható körülhatárolások az ellentéteket meghagyták volna azoknak a népeknek lelkében, úgy hogy én nem tartom a második háború borzalmainak előidézését szükségesnek annak a politikának szempontjából sem, hogy a ránk nézve veszedelmes balkán-szövetség felbomoljék és hogy annak újabb megerősödése megakadályoztassék. Ámde lehet, hogy én ebben tévedek, lehet, hogy a politikának olyan czinikusnak kell lennie, hogy tulteszi magát azokon a borzalmakon, amelyeket egy háború balkán államok és balkán népek között magával hoz, csak azért, hogy egy bizonyos nagy és kívánatos politikai czélt elérhessen. Lehet. Én nem vagyok képes teljesen erre az álláspontra, az erkölcsi szempontok teljes figyelmen kívül hagyására — nevezzük igy — felemelkedni, amely szükséges a politika ilyetén értelmezéséhez. De hát lehet, hogy ez igy van, lehet ennek folytán, hogy in thesi helyes volt, hogy az orosz czár békc- közvetitésének megakadályozására törekedtek és a háború bekövetkezését mozdították elő. Csakhogy akkor egy dolog volt szükséges és ez az, amit az actából megállapithatólag nélkülözünk : hogyha számítottunk arra, hogy ez a háború be fog következni, hogy ennek a háborúnak bekövetkezése a mi külpolitikai számvetésünknek egyik részlete volt, akkor tőlünk telhetőleg előzetesen tisztában kellet lennünk minden tényező magatartásával, mely ennek a háborúnak eredményére és kialakulására befolyással birt és első sorban tisztában kellett volna lennünk annak a tényezőnek magatartásával, mely velünk quasi szövetségben áll és amelynek kezében — hogy úgy mondjam — a döntés volt a háború eredménye felett, t. i. Románia magatartásával. Már pedig egészen világos, kiderül a vörös könyvünkből is, a román zöld könyvből is, hogy amikor külügyi hivatalunk magát arra a politikára határozta, hogy az orosz békeközvetitést nem mozdítja elő, hogy a háborús megoldást legalább is meg nem akadályozza, annak elkerülésére legalább is semmit sem tesz — nem szeretnék többet mondani — akkor külügyi hivatalunk mindezekről, amelyekről pedig előzetesen tudomással kellett volna bírnia, tudomással nem birt. Megint vissza kell térnem arra a román zöld könyvben található okmányra, melyet a múlt delegatióban említettem, habár akkor csak journa- listikai közlés alapján ismertem, amely junius 21-én kelt, tehát két nappal a t. ministerelnök ur által a magyar képviselőházban mondott beszéd után, amely beszéd, hogy úgy mondjam, külső megnyilvánulása volt egy politikának. Mondom, két nappal később folyt le a mi romániai követünk látogatása a román küliigy- ministernél, amikor felveti azt a kérdést, hogy Románia minő magatartást fogna követni, ha a Balkán-államok közt a háború kitörne s amikor a román külügyminister válaszolva azt jelenti ki, hogy egy bizonyos határvonalat igényelne és foglalna el akkor Románia. Azokat a neveket, amelyek ezt a határt jelzik, úgy látszik, sohasem fogom magamnak megjegyezni tudni, de mindenki tudja, hogy miről van szó . És erre a mi követünk azt a megjegyzést teszi, hogy a dolog korábbi stádiumában Románia kevesebb territoriális concessióval is beérte volna, tehát nyilvánvaló jelét adja arra vonatkozó tájékozatlanságának, hogy mi lesz Románia magatartása a háború kitörése alkalmával. És hozzátesz ehhez még egyet a román külügyminister, egy nagyon igénytelen látszatu kijelentést, amely mögött azonban nagy horderejű elhatározások rejlenek, t. i. azt, hogy ezenkívül Románia fen- tartja magának azt a jogot, hogy a balkán-félszigeti territoriális kialakulásokba a maga érdekei szempontjából beleszóljon. Mi rejlik e mögött ? Az, hogy Romániára nézve akkor már nemcsak az volt a kérdés, hogy Bulgáriától bizoközösügyek tárgyalására kiküldött országos bizottság naplója 1914. 22
