A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
" Vu. ülés. Tévedések és balsikerek előfordulhatnak. Azt hiszem, éppen a közelmúlt történetében nem egyes- egyedül a monarchia volt az, amely tévedéseket követett el és amelynek diplomatiája balsikerekkel dolgozott. Egyet azonban mégis megkövetelhetünk, és ez az, hogy e balsikerekből és tévedésekből tanuljunk és levonjuk a consequentiát. (Úgy van ! jobbfelól.) Ezt azonban idáig valóban nem tapaszthattuk. (Úgy van ! jobbfelól.) A t. külügyminister ur az albizottságban és, ha jól emlékszem, az osztrák delegatióban mondott beszédében is utalt azon törekvésére, hogy a Halkánon a faji és nyelvi elemek csoportosításával akarja a rendet biztosítani. Ebben a tekintetben teljesen osztom a t. külügyminister ur felfogását. Én nem tartozom azok közé, akik azt hiszik, hogy a nyelvi és faji elemek csoportosítása és a Balkán nemzeteinek faji és nyelvi határok közé való szorítása a monarchiára nézve veszedelmet jelentene. Szerintem baj ebből csak abban az esetben származhatna, ha az osztrák-magyar monarchiának centripetalis ereje gyengébbnek bizonyul Oroszország vonzó erejénél. És kérdem : voltaképen miért szítanának mindezen Balkán-államok, a szerbek, románok, bolgárok és görögök inkább Oroszországhoz, miért szítanának inkább egy autokrata országhoz, mint a liberális Ausztria-Magyarországhoz ? Hiszen a közelmúlt eseményei elég fényesen bizonyítják, hogy az orosz birodalom határain belül egyetlen egy nem színtiszta orosz faj sem érezheti jól magát. Itt van a panslavísmus, amelynek nagy erejét letagadni nem lehet. De szerény véleményem szerint ennek a világra szóló mozgalomnak sikerei is inkább a mi külpolitikánk gyengeségében rejlenek, mint saját erejében. Valóban nehezen kívánhatjuk, hogy re- trográd és mindenütt csak bizalmatlanságot keltő politikánkkal barátokat szerezzünk. Annál ke- vésbbé remélhetjük és kívánhatjuk ezt, mert hiszen saját határainkon belül sem sikerült nagyobb tömegeket egységes eszmék körül tömöríteni. így történt meg az, hogy ellenszenves belpolitikánk és gyenge külpolitikánk által mindenhol elvesztettük befolyásunkat és a hármas szövetségen belül is annyira összezsugorodott helyzetünk az utóbbi időben. Én nem tartozom azok közé, akik a lemondás politikáját hirdetik és akik a monarchia további feljőldésére és érdekeinek érvényesülésére már rátették a keresztet, de igen sokan vannak ilyenek. Nem tartozom azonban ezek közé azért, mert hiszem és vallom,hogy nemzetünkben és a monarchia többi népeiben óriási erők lakoznak, és ha a népekben és tömegekben rejlő ezek az erők egyszer érvényesülni fognak, felteszem és hiszem, hogy akkor a monarchia ismét fejlődhetik és tcrjesz- kedhetik. Az albizottsági tárgyalások folyamán voltam bátor kifejteni a hármasszövetségre vonatkozó szerény nézeteimet. Módunkban áll Németországnak és Olaszországnak olyan példáját követni, amelyek 1 (53 olyan óriási erőt merítettek épen ebből a szövetségből. Hiszen, mikor a hármasszövetség megalakult, hol volt akkor Németország hatalmi positiója, coloniális hatalma és óriási gazdasági ereje ? Hiszen csak néhány esztendővel ezelőtt Olaszország, mint világpolitikai factor egyáltalában számba sem jött, ma pedig már méltó vetélytársa Francziaország- nak és Angolországnak a Földközi-tengeren. Mi talán kevesebbet áldoztunk, talán kevesebb gondot fordítottunk a hatalmi eszközök beszerzésére ? Ezt ugyan alig hiszem. De őszinte meggyőződésem, -* hogy ezeket az óriási befektetéseket és ezeket a hatalmi eszközöket, amelyeket megszereztünk, nem tudtuk kihasználni, nem tudtuk felhasználni. Én csak a száraz tényeket hoztam fel, mert távol áll tőlem ezekért a balsikereinkért szövetséges társainkat tenni felelőssé. Hiszen a mi érdekeinket mégis csak magunknak kell képviselnünk. At. külügyminister ur több Ízben megmagyarázta uj politikájának irányzatát és motívumait. Azonban a magam részéről mindig csak azt tapasztaltam, hogy amit a t; külügyminister ur tett, azt mindig mint más államok tetteinek következményét tette. Megkritizálták itt a t. külügyminister ur politikáját és a tegnapi felszólalások után valóban csak azt lehet mondani, hogy külpolitikájából igazán nem maradt meg semmi. Magam tehát nem is akarok tovább ezzel a kérdéssel foglalkozni. Igen sajnálom, hogy a t. külügyminister ur felszólalásai során oly keveset foglalkozott a szabad Adria kérdésével. Sajnálom ezt azért, mert éppen ennek a kérdésnek kétféle vonatkozásban van nagy fontossága reánk nézve. Elsősorban, ha jól értettem, az egész balkáni crisis folyamán elfoglalt politikai álláspontunk ezen szabad Adria kérdéséből indult ki, másodsorban pedig az albán államalapítás is szoros összefüggésben áll ezzel a kérdéssel. Részemről is osztom azt a felfogást, amelyet a t. külügyminister ur — ha jól emlékszem — a bécsi delegatióban kifejtett, csak még hozzáteszem, hogy reánk nézve a szabad Adriának összehasonlíthatatlanul nagyobb fontossága van, mint Olaszországra nézve. A szabad Adria abban az értelemben, ahogy azt az olaszok értelmezik, szerintem egyáltalában nem életfeltétele az olasz királyságnak, még pedig azért, mert Olaszország úgyis az Adria nyugati partjai egész kiterjedésének birtokában van, mi ellenben abban a szerencsétlen helyzetben vagyunk, hogy a keleti partoknak csak legészakibb részét bírjuk. Ennek következtében reánk nézve előállott az Otrantói tengerszorosnak és Valona birtoklásának kérdése. Én voltaképpen sohasem tudtam megérteni Olaszországnak Valona birtoklása irányában kifejtett félté kény kedését, már azért sem, mert hiszen, ha mi az egyenlő elbánás elvére hivatkozunk Olaszországgal szemben, akkor már úgyis roppant hátrányban vagyunk azáltal, hogy a tengerszorosnak egyik oldalát sem bírjuk. Szerin21*
