A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
US Vi. ÜLÉS. mas. Ezért és csak ezért kellett Albániát létesíteni és ez zárta ki azt, hogy a szerbek az Adriához jussanak. Ha a t. minister ur Albánia létesítésének szükségét ezzel az érvvel indokolta volna, akkor nem keserítette volna el annyira a szerbek hangulatát velünk szemben, de a hatalmakkal szemben is sokkal erősebb positiót foglalt volna el. Ha tehát Albániát tekintem, ebben a kérdésben, amely reánk nézve oly nagy jelentőséggel bir, az ok az okozottal tulajdonképen fel lett cserélve. Vitális kérdés gyanánt állították oda, hogy a bukaresti kormány kívánságát teljesíteni kell. T. minister ur, én igazán nem vagyok képes belátni, hogy miért legyen vitalis érdeke a monarchiának az, hogy megerősittessék, hogy gyara- podjék egy olyan állam, amely legalább is tűri, hogy a magyarországi oláhságot felbujtsák, egy olyan állam, mely a t. minister ur legőszintébb fáradozásait a hires kulturligai demonstratiók- kal és Mangra Vazulnak olyan nagy vendég- szeretettel történt fogadtatásával hálálta meg. Ide van állítva, mint vitális kérdés a keleti vasutak kérdése, de arról, ami csakugyan vitális kérdés, t. i. a hatalmi viszonyok kiegyenlítése, erről a vöröskönyv nem beszél, semmi nyoma annak, hogy a minister ur ezt az érvet egyáltalán felhasználta volna. Amikor tehát a t. minister ur Albániát létesítette, ezt olyan körülmények között tette, hogy a dolognak az a látszata volt, mintha ezzel csak a szerbeket és azokat a hatalmakat akarta volna bősziteni, amelyek a szerbeket támogatták. Ezek a hatalmak csakugyan hozzájárultak Albánia létesítéséhez, csakhogy azután ezt az Albániát olyan szűk keretek közé szorították, amelyek között lélegzeni sem tud. Hogy Albánia létesítésénél milyen tévúton járt a t. minister ur, legjobban bizonyítja az a körülmény, hogy a mai világban, amikor a nemzeti érzés és a nemzeti élet annyira kifejlődött, Albánia északi és keleti részéből kiszakította az albánlakta területeket, délen pedig hozzácsapta a göröglakta részt, szóval olyan államot alkotott, melyben az egyetértés már eleve ki van zárva. Hát, t. minister ur, elég sajnos, hogy ezen a téren nekünk annyi tapasztalatunk van, mint talán senki másnak. Legnagyobb bajaink egyike az, hogy annyi sok mindenféle nép lakik Lajtán innen is, Lajtán túl is. Ennek azonban megvan a maga történelmi alapja, fejlődési processusa. De ma nem lehet államot alkotni úgy, amint alakult egy állam a népvándorlás korában, amikor összecsaptak népek, amelyeket csak meghódíthattak, tekintet nélkül arra, hogy azok milyen viszonyban éltek egymással. Ezeket az albán területeket a t. minister ur Albánia számára nem is biztosíthatta, mert hiszen, amint a vöröskönyvből kitűnik, a t. minister ur eleinte nem is volt tisztába azzal, hogy Albánia fogalma alatt voltaképen mit is értünk. Erre csak az oroszok figyelmeztették, amikor olyan értelmű nyilatkozatot tettek, hogy nagyon bajos Albániáról beszélni, még mielőtt tudnók azt, hogy mit értünk Albánia alatt. Csak miután az oroszok figyelmeztették erre a t. külügyminister urat, csak akkor lépett összeköttetésbe az olasz kormánynyal. 1912 november 17-én, tehát olyan időben, amikor Albániáról még senki sem beszélt, azt mondja a minister ur, hogy (olvassa) : » ___tiszta albán vagy főleg albánlakta területekből, amelyekből többet kellene Albániához csatolni, hogy annak élete biztosítva legyen«. Hozzáteszi azonban mindjárt, hogy »a háború lefolyása következtében ettől az elvtől majd kénytelenek leszünk némileg eltérni«. T. minister ur, senki sem fordult a t. minister úrhoz azzal a kéréssel, — legalább a vöröskönyvből nem tűnik ki — hogy mondjon le Albániára vonatkozólag erről az elvről. Minek kellett tehát azt már előre megmondani, hogy ezt az elvet nem fogja majd egész épségében fentartani? Azt mondja továbbá a minister ur, hogy Djakova, Ipek és Prizrend vidéke főleg albán, tehát bármennyire is kívánatos legyen, hogy Albániához csatoltassanak, kételkedik abban, hogy ezeknek Albániához való csatolását feltétlenül követelni lehessen. T. minister ur, ha már előre, még mielőtt csatavonalba indulna, jelenti ki a minister ur, hogy nem ragaszkodik a legfontosabb positióhoz, valóban nem lehet a csatát megnyerni. A t. külügyminister ur szerény óhaj gyanánt állítja oda azt, amit határozottan kell követelni és kívánatosnak tekinti azt, ami conditio sine qua non. Amikor a minister ur actió- ját megkezdte, positiója “nem is volt annyira kedvezőtlen. Két erős positiója volt. Mind a kettőt kiengedte kezéből. Az egyik az volt, hogy akkor, amikor a szerbek azzal a kéréssel fordultak hozzá, hogy a semlegesség álláspontjára helyezkedjék, azt válaszolta, hogy annyiban, amennyiben a szerbek ezt lehetővé fogják tenni. Ez kérem olyan válasz, hogy se hideg, se meleg. Senki sem tud ebbe semmit belemagyarázni és ebből semmit kimagyarázni nem lehet. Ha a t. minister ur akkor a szerbeknek kijelenti, hogy igenis a semlegesség álláspontjára helyezkedik, ellenben Albánia, noha hadi operatio területét képezheti, semmi esetre sem lehet területbeli vágyok tárgya, akkor a háború megindítása előtt biztosíthatta volna Albániát a maga egész kiterjedésében. Ezt a t. minister ur tenni elmulasztotta. De volt még mindig egy másik positio, ami ennél talán még jobb lett volna, az t. i., ha egyszerűen megmarad a statusquo alapján. Nagyon kényelmes lett volna. Nemcsak a t. külügyminister ur, hanem az összes nagyhatal-
