A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
141 VI. ÜLÉS. Előadásomat félreértené az, aki szavaimnak netalán olyan értelmet tulajdonítana, hogy nekünk talán — hogy úgy mondjam — futnunk kellene Románia után. Korántsem. De érdekünk benső barátságban élni ezentúl is- Romániával. Ezen érdeknek belső motívumait nagyon tanul- mányosan fejtette ki Andrássy Gyula gróf, én tehát ezen motívumoknak további taglalása alól igazán felmentve érzem magamat. De még nagyobb érdeke Romániának az, hogy a monarchia barátságát maga részére biztosítsa. Épen ezért el is várjuk Romániától, hogy kissé — nem a mi hibánkból — meglazult barátságunknak újból való teljes megszilárdítása érdekében a tőle telhetőt el fogja követni. Nekünk nincs semmi okunk a türelmetlenkedésre, mi nyugodtan, békésen bevárhatjuk azt, ami hitem szerint legközelebb be fog következni, — mert be kell következnie — hogy Románia belássa azt, hogy mindenekfelett való elsőrangú érdeke, hogy a mi monarchiánknak barátságát a maga számára tartósan biztosítsa. Hogy külügyi vezetőségünknek balkáni politikája ellen tett észrevételekkel végezzek, röviden kívánok még foglalkozni azzal a kifogással, hogy helytelen politika volt részünkről, hogyha már nem tudtuk a háború kitörését megakadályozni, legalább mindjárt a conflagratio megkezdésekor be nem vonultuk a Szandzsákba. Ha bevonultunk volna a Szandzsákba, mondja az ellentétes kritika, akkor uraivá lettünk volna a küzdelemnek, irányíthattuk volna azt és bizonyára érdekeinkre előnyösebb conflagratiót teremthettünk volna a Balkánon, mint aminő a mostani tényleges helyzet. Nem akarok ez alkalommal a Szandzsák kérdésével érdemben foglalkozni, de van szerencsém arra hivatkozni, hogy 1908-ban, Bosznia annektálásával egyidejűleg, monarchiánk kivonult a Szandzsákból és expressis verbis lemondott a berlini szerződésben a Szandzsák egyes pontjainak katonai megszállása tekintetében biztosított jogokról. Lehet már most vitatkozni a felett, hogy helyes politika-e, nem helyes politika-e a Szandzsák felé terjeszkedni ; egy dolog azonban egészen bizonyos és ez az, hogyha 1912-ben mi újból bevonultunk volna a Szandzsákba, akkor feltétlenül háborúba keveredtünk volna, még pedig egyetemes nagy európai háborúba, mert hiszen nemcsak a kisebb balkáni hatalmasságok, hanem egyes európai nagyhatalmak is lesték várták azt, hogy békebontók legyünk azáltal, hogy a Szandzsákba bevonuljunk. Érdekeinknek megfelelő egyedüli helyes politika tehát az volt, amelyet a küliigyminister ur követett, midőn félramagyarázást kizáró határozottsággal kinyilvánította azt, hogy vannak ugyan a Balkánon megóvandó érdekeink, — területi terjeszkedési aspiratiónk, hőditási vágyunk azonban egyáltalában nincs. Területi hódításra nincs szükségünk, igen t. országos bizottság, azonban békés gazdasági előnyomulás a mi eminens érdekünk. Épen ezért a legnagyobb megelégedéssel fogadtuk mindnyájan a külügyminister ur expozéjának azt a részét, melyben gazdasági és ipari érdekköreinket biztosítja arról, hogy vállalkozásaikban, melyek a civilisatiónak és az európai cul- turnemzetek gazdasági versenyének megnyiló uj területekre irányulnak, diplomátiánknak teljes támogatására számíthatnak. Úgy mi, mint a monarchia másik állama teljesen saját erőnkre vagyunk utalva, mert a nyugat-európai nagy nemzeteknek tőke-reservoárjai világgazdasági és politikai okok folytán még nagyon sokáig nem fognak rendelkezésünkre állani. Az egyedül helyes ut tehát az, ha azt tesszük, amit más haladó nemzetek cselekszenek, hogy t. i. okos vállalkozási készséggel rávetjük magunkat a civilisatiónak megnyiló uj területekre és részt- veszünk az odairányuló világversenyben. A rátermettséget, a készültséget nem adhatja meg nekünk diplomatia, azt csak magunkból meríthetjük, de vállalkozásainkat nagyban elősegítheti diplomatiai szervezetünk, ha minden egyes alkalommal segítő gyanánt mellénk áll. Ezért tartom nagyjelentőségűnek a t. külügyminister ur biztatását, melylyel különben a t. külügyminister ur élénk tanúbizonyságot tett arról, hogy gazdasági érdekeink iránt kellő érzékkel bir. T. országos bizottság! Nagyjában végigmentem azokon a kifogásokon, melyeket kül- ügyministerünk balkáni politikája ellen emelni szokás. Többnyire a vörös könyv hiteles adatai nyomán igyekeztem kimutatni, hogy a minister ur a bonyodalmak első perczétől fogva átgondolt, czéltudatos, eredményes politikát folytatott. Anélkül, hogy a vörös könyv adatai nyomán ezt a revue-t folytatni szándékoznám, még csak egész röviden kívánok ráutalni szintén a vörös könyv vonatkozó adatai nyomán internatio- nalis helyzetünknek egyes főbb mozzanataira. A vörös könyv nagyon érdekes diplomatiai iratváltásokat tartalmaz a londoni konferencziára vonatkozólag. Ezekből a feljegyzésekből jóleső érzéssel állapíthatjuk meg Angliának, nevezetesen a konferentia elnökének, Sir Edward Grey- nek a legkorrektebb magatartását. Anglia tudvalevőleg unis hatalmi csoportosuláshoz tartozik, mint monarchiánk, ennek daczára azonban minden eljárásában, minden fellépésében annyi objektivitást, annyi igazságszeretetett tanúsít, hogy lehetetlen a legnagyobb elismeréssel meg nem emlékezni erről. És épen Angliának ez a felülemelkedő objektiv magatartása akadályozza meg azt, hogy a hármas entente szoros szövetséggé ne szilárduljon. Ez a mi érdekeinkre jelentékeny előny, de még jelentősebb magára a világbékére nézve. Mert a mi hármasszövetségünk a leghatározottabban békés jellegű és csak defenzívára van berendezve, ugyanezzel a határozottsággal azonban nem mondhatjuk ezt
