A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)

A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója

Vt. ÜLÉS. 143 leg, ez a jóakarat Bulgáriára nézve csak elő­mozdító behatást gyakorolhatott volna a román igények kielégítése tekintetében, mert hiszen az csak kézen fekvő, hogy az áldozat meghozatalára való készséget nem csökkenti, hanem előmozdít­ja annak a reménye, hogy az áldozatért kár­pótlás fog járni. A bolgár makacsságnak, Románia területi igényeinek kielégítésétől való vonakodásnak az akkori bolgár vezető politikusoknak határtalan elbizakodottsága az oka és ha Románia hiva­talos köreibe is bizonyos mértékig az a felfogás fészkelődhetett be, hogy a monarchia nem eléggé támogatta a román érdekeket, ezt csak annak az ügyességnek lehet hetudni, amelylyel az entente-hatalmak, még pedig elsősorban Franczia- ország igyekeztek kihasználni a külső látszatot és monarchiánk fellépésének külső sikertelen­ségéből siettek bizonyos apprehensiv felfogást suggerálni Romániának monarchiánk ellen. Romániának annál kevésbbé van oka ne­heztelni monarchiánkra, mert hiszen egyedül monarchiánk eszközölte ki Romániának azt, hogy a londoni conferentián részt vehetett és hogy Románia képviselője a londoni conferen­tián személyesen terjeszthette elő Romániának a kuczo-románok ügyében való álláspontját. A többi balkán államok ilyen kedvezményben nem részesültek. Itt tehát határozott prestige-emel- kedés az, amit Románia a monarchiának kö­szönhet. Egyébként a vöröskönyv beszámol ar­ról is, hogy Károly román király román kö­vetségünk utján egyenesen köszönetét mondott külügyministerünknek azért, hogy Romániának a londoni conferentián való megjelenését initiálta és lehetővé tette. Fel lehet találni az erről való feljegyzést a vöröskönyv 157. számú okmányában. Ezek után még azt akarom megvizsgálni, vájjon van-e jogosultsága annak az észrevétel­nek, hogy Romániát a bukaresti béke revisiója kérdésében elfoglalt álláspontunk ingerelte elle­nünk. Először is a tényállás tisztába hozatala érdekéből kötelességem constatálni azt, hogy nemcsak a mi monarchiánk vetette fel a revi­sio eszméjét, hanem a többi nagyhatalmak, az entente-hatalmak is, Francziaország is, legpreg- nansabban pedig Oroszország. Amidőn pedig a hatalmasan felülkerekedő békevágy folytán a nagyhatalmak egymásután elejtették a revisio eszméjét, monarchiánk sem ragaszkodott többé ahhoz. Ha tehát a revisionalis eszmének szál­káját érezné Románia a maga testében, ezt a szálkát nem mi egyedül, hanem igenis az entente- hatalmakkal együttesén szúrtuk bele Románia testébe és ha Románia a revisio eszméjét rossz néven venné tőlünk, akkor igazság szerint az entente-hatalmakkal szemben is subsummálnia kellene a történteket. Még azt sem szabad feledni, hogy ha ez a revisio, amely csak elvileg létezett, gyakorlatilag érvényesült volna, még akkor sem képezhetne Romániára nézve semminemű sérelmet, mert hiszen a revisionalis eszme említésekor soha senki Romániának semminemű igényét háttérbe szo­rítani nem kívánta. A revisio eszméje főkép Kavalla kérdése körül forgott, akörül forgott, vájjon helyes^ vájjon igazságos volt-e Kavallát nem Bulgáriához csatolni, hanem Görögország­hoz. Ha tehát valamely államnak lenne alapja arra, hogy nehezteljen a revisionalis eszme felvetéséért, akkor esetleg Görögország lehetne az, Románia semmiképen. Mindezek eredményekép azt kívánom meg­állapítani, hogy Romániával való barátságos viszonyunk némi meglazulásának magyarázata nem a mi diplomatiánk eljárásában rejlik, hanem abban, hogy az entente-hatalmak azt a siker­hiányt, hogy monarchiánk Bulgáriát nem tudta békésen reászoritani a román igények respecta- lására, arra használták ki, hogy Romániát ma­gukhoz édesgessék. Ami pedig ezek után a nem hivatalos Ro­mánia magatartását, a román társadalmi felfo­gást és közhangulatot illeti, erről mindannyian nagyon jól tudjuk, hogy mesterségesen van elle­nünk izgatva, amely mesterséges izgatás azután egyes incidensekben nyert kifejezést, aminő volt a legutóbbi, nagyon-sajnálatos Mangra-incidens is. De ?n még ma is hiszem, hogy a rosszul informult romániai közvélemény felvilágosítására, helyesebb irányban való terelésére igen előnyös behatással lesz a magyar kormánynak ismert nemzetiségi politikája, amelyet kormányunk nem a külpolitika nyomása alatt inaugurált, amely eredetében semmi összefüggésben nincs a kül­politikai helyzettel, amely azonban a mai kül­politikai helyzetben — erős meggyőződésem szerint — végeredményében üdvös hatást fog kiváltani olyan külállamokban, olyan nemzetek­nek társadalmában, amely nemzeteknek fajroko­nai mint magyar állampolgárok itt élnek kö­zöttünk. Ez a nemzetiségi politika, amely különben csak nuance-okban tér el az eddigi magyar kor­mányok nemzetiségi politikájától, a magyar nem­zet egységes voltának, az állam nemzeti jellegé­nek legteljesebb biztosítása mellett a különböző nyelvek szabad használata, a közgazdasági és kulturális boldogulás terén igyekszik mindent megtenni arra, hogy a nem magyarajku állam­polgárok itthon jól érezzék magukat. Ez az okos politika bizonyára nem marad gyümölcsözés nél­kül hazai nemzetiségeink más államokban levő faj rokonainál, tehát a romániai románoknál sem. Ha kissé hosszabban immoráltam Romániá­val való viszonyunk kérdésénél, tettem ezt a végből, hogy kimutassam azt, hogy monarchiánk külügyi vezetőségének eljárása, politikája nem szolgáltatott okot arra, hogy Romániával való régi, kipróbált, barátságos viszonyunk meglazul­jon, és ha újabban mégis ennek a meglazulás- nak bizonyos tünetei előtt szemet nem huny­hatunk, ezek okai nem a mi eljárásunkban, nem a mi külpolitikánkban keresendők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom