A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
14 > VI. ÜLÉS. nincsen semmi jogosult alapja, mert a nagyhatalmak egészen következetesek voltak akkor, amidőn a régi statusquo-politikától eltérve, a győztes balkán-nemzetek támogatásának politikájára tértek át. Mert a régi statusquo-politi- kának, igen t. országos bizottság, az volt a lényege, hogy valamely európai nagyhatalom ne terjeszkedjék a Balkánon, ne tegye reá a kezét a Dardanellákra és Konstantinápolyra, de ez a régi statusquo-politika sohasem irányult a Balkánon élő, ott letelepedve lévő népeknek, nemzeteknek fejlődése, önállósága törekvése ellen, hanem egyedül és kizárólag a Balkánon terjeszkedni kívánó és Európának békéjét, Európának egyensúlyát megzavarni akaró nagyhatalmi terjeszkedés ellen volt irányítva. Természetes következménye volt tehát a török uralom bukásának a Balkánon, hogy az ott élő balkán népek támogatása, önállóságra segítése lépett a statusquo-politika helyébe. Nézetem szerint tehát hiábavaló munka ellentétet igyekezni construálni monarchiánk eljárásában abból, hogy a statusquo-politikát, amikor az a szövetkezett balkán nemzetek diadalra jutása folytán tárgytalanná lett, felcserélte a statusquo-politikával logikai összefüggésben lévő azzal a másik politikával, "amellyel a balkán népek függetlenitési, önállósitási törekvéseit elősegíteni igyekszik. Áttérek ezek után, igen t. országos bizottság, egy további lényeges szemrehányásra, amelyet külügyministerünk politikája ellen tenni szokás, t. i. arra a szemrehányásra, hogy külügyministerünk politikája idézte elő Romániával való barátságunknak azt a bizonyos elhide- gülését, amelyet legalább is Románia részéről nem tapasztalnunk igazán lehetetlen. A vöröskönyv nyomán, igen t. országos bizottság, lépésről lépésre kimutathatjuk azt, hogy a külügyminister ur a válság egész folyamán következetesen és erélyesen állást foglalt Romániának kárpótlási igényei mellett. Románia t. i. annál a semlegességnél fogva, amelyet a Törökbirodalom s a szövetkezett Balkán-államok között lefolyt háborúban tanúsított s amely semlegessége egyik jelentékeny tényezője volt annak, hogy a szövetséges államok elhatározó győzelmet arathattak a török felett, mondom, Románia ebből a semlegességéből következőleg kívánt bizonyos területi kárpótlásokat. Romániának ezt az igényét külügyministerünk nemcsak hogy elismerte, hanem Bulgáriával szemben igen erélyesen képviselte is. Hiszen maga Gessov, az akkori bolgár ministerelnök nyilatkozott aképen, hogy Berchtold gróf volt az egyetlen irányadó európai államférfiu, aki Bulgáriának Silistria átengedését tanácsolta. Megolvasható ez a vöröskönyvben, még pedig annak 279. számú okmányában. Hogy külügyministerünk közbenjárásának a kívánatos eredménye mégsem állott elő, annak nem a külügyminister az oka, hanem a bolgár államférfiaknak az az elbizakodottsága, amely a sikereken elvakulva, nem akarta észrevenni azt, milyen végzetes következményekkel járhat Bulgáriára a jogos romániai igények ki nem elégi- tése. Monarchiánk Románia igényeit csak úgy képviselhette volna még erélyesebben és még hatályosabban annál, amint a.zt képviselte, ha esetleg kényszerrendszabályokkal is súlyt ad a maga fellépésének. Már pedig, igen t. országos bizottság, azt hiszem, hogy az ilyen politika a lehető legnagyobb hiba lett volna, nem csak azért, mert ezzel ellentétbe jutottunk volna monarchiánknak folyton hangoztatott békepolitikájával, hanem azért is, mert egy ilyszerü fegyveres beavatkozás, mintegy az első jelt adta volna meg az általános, egyetemes európai con- fiagratióra, amely nagy conflictus előidézésének szomorú érdeméről ennek a monarchiának minden polgára bizonyára a legnagyobb készséggel lemond. Némelyek szerint abban hibázott a külügyminister ur, hogy Románia igényeinek támogatása mellett a bolgár kárpótlási igényeket is támogatásában részesítette, annak hangoztatásával, hogy Bulgáriát is kárpótlás illeti meg abban az esetben, ha Romániának semlegességéért a maga területéből bizonyos részt átenged. Ez a felfogás azon alapult, hogy a román semlegesség tényleg mind a négy szövetkezet Balkánállamnak javára vált, az egész balkán-szövetség hasznát látta ennek a semlegességnek, azért az előnyért tehát, amelyet egyformán élveztek a többi balkán-hatalmak is, az igazság követelményei szerint a szövetséges hatalmak Bulgáriát tényleg bizonyos ellenszolgáltatásban lettek volna kötelesek részesíteni. Monarchiánk Bulgáriának ezt az igényét kezdetbe általánosságban, de csak.másodrendben és értelemben hangoztatta, hogy Bulgáriának, ha kielégíti a román igényeket, bizonyos kárpótlásra, bármilyen formában való kárpótlásra lehet igénye. Amidőn azonban Bulgária a maga teljesen elhibázott politikájával egész tönkre tette a maga helyzetét és saját maga ásta alá a prestige-ét, akkor monarchiánk ezt az álláspontot többé — igen helyesen — nem hangoztatta. Mindezektől eltekintve, ez a bolgár kárpótlási álláspont, amely csak elvben volt fölvetve, lia gyakorlati megvalósulásra került volna is, még akkor sem sérthette volna Románia érdekeit, mert hiszen soha senkinek eszébe nem jutott, hogy a Bulgáriának járó kárpótlást Romániától kívánja. Mindenki csak arra gondolt, csak arról lehetett szó, hogy a szövetkezett balkán hatalmasságok, amelyeknek Románia semlegessége együttesen vált javára, azt a társukat, amely ezért az előnyért egymagában fizetett, méltányosan kárpótolják. Szó sem lehet arról, hogy Bulgáriának makacs vonakodását a román igények kielégítésétől monarchiánknak vele szemben is megnyilvánult jóakarata idézte volna elő, ellenkező-
