A közös ügyek tárgyalására a magyar országgyűlés által kiküldött s Ő Felsége által összehívott bizottság jegyzőkönyve, irományai, naplója, határozatai, 1914 - hiteles kiadás (Bécs, 1914)
A közös ügyek tárgyalására a Magyar Országgyűlés által kiküldött bizottság naplója
38 III. ÜLÉS. ellentétet mondani, mert ez a szó önök előtt talán kemény —, mely a hadsereg* nevelő befolyása és a többi intézetek nevelő befolyása között van, akkor én nem akarok felforgatni ebben az országban, ebben a monarchiában semmit, hanem ellenkezőleg, ki akarom küszöbölni azokat az összeütközéseket, azokat a morális visszásságokat, amelyek megakadályoznak minket abban, hogy a mi egész nemzeti erőnket belevethessük, diadalmasan ráfordíthassuk nemcsak a magunk országának, hanem ő Felsége többi országainak haladására is. Tudom, hogy ezek a gondolatok nem egyengetik az utat a kormány képesség felé. Tudom, hogy nincs remény arra, hogy ezek a gondolatok egyhamar diadalt arassanak. De a jövő ezeké, ha a magyar nemzetnek jövője van Mert vagy belesimul a magyar nemzet egész gondolatvilága abba, amit hadserege képvisel, t. i. az összbirodalmi gondolat világába, vagy ez a hadsereg alakul át úgy, hogy a magyar nemzet életfeltételeivel, a magyar nemzet kiirthatatlan törekvéseivel összhangban legyen, azoknak egyik erőtényezője legyen, ami hogy előbb-utóbb bekövetkezzék, ezt kívánja Magyarországnak, kívánja az uralkodóháznak és kívánja a monarchiának is az érdeke. (Helyeslés jobb felöl.) Elnök: Ki következik szólásra? Teleki Sándor gr. jegyző : Okolicsányi László ! Okolicsányi László: T. országos bizottság! Abban a nagyszabású beszédben, amelyet Appo- nyi Albert gróf t. bizottsági tag úrtól az imént hallottunk, az ő nála megszokott formai szépség, tartalmi gazdagság és a kérdések részletes, beható megvilágítása mellett igen sötét képét hallottuk megfesteni a mi közgazdasági állapotainknak. Én nem hiszem, hogy Apponyi Albert gróf ennek a sötét képnek megfestésével, melyet köz- gazdasági helyzetünkről hallottunk tőle, túlzásokba ment volna, de állítom, hogy az a kép, amelyet ő festett, az a dilemma, amelyet ő ebből következtetett most, amikor ily nagy áldozatok meghozatala előtt állunk védelmi rendszerünk fejlesztésének folytatása érdekében, egyikünk előtt sem ismeretlen, ezt fájdalom, mindnyájan egyforma mértékben érezzük. De kétségtelen dolog, hogy általában véve nehezen, egy rövid tanácskozás keretében pedig semmi esetre sem lehet megoldásra juttatni a maga részleteiben, a maga végleteiben azt a kérdést, hogy mikor körülöttünk minden állam fegyverkezik, minden állam a maga fegyveres erejét a végletekig, gazdasági erőinek teljes megfeszitésével fejleszti, hogy akkor mi ezen a téren a fegyveres erő fejlesztésében a többi államok között, melyek némelyikénél egyenesen ellenünk irányuló törekvések is észlelhetők, hátramaradjunk-e gazdasági érdekeink megvédése szempontjából, vagy pedig szintén kövessük-e azt a példát, amit szomszédainknál látunk, hogy erőink legnagyobb megfeszitésével megtegyünk mindent, ami védelmi rendszerünk fejlesztésére, a modern követelményekhez való alkalmazására I szükséges. Azt a kérdést, hogy meddig és hogyan bir- 1 juk mi a terheknek ezt az emelkedését, közgazdasági kérdések fejtegetésével lehetne eldönteni, én pedig e helyen nem tartom feladatomnak, hogy közgazdasági kérdések fejtegetésébe bocsátkozzam. Azt azonban megállapíthatom, hogy amit felelős kormányaink eddig gazdasági viszonyaink kellő ismerete és kellő mérlegelése mellett, i védelmi rendszerünk kiépítésének szükségét át- . érezve elviselhetőnek tekintettek és magunkra ! vállalhatónak tartanak, azt az áldozatot meg- I hozni olyan kötelességünk, amely elől a leg- : súlyosabb felelősség elvállalása nélkül ki nem j térhetünk. Apponyi Albert gróf t bizottsági tagtársam i felveti azt a kérdést, hogy honnan származik az aránytalanság a katonai költségek és a mi pénzügyi erőink között és erre a kérdésre azzal felel, hogy ő a maga részéről a szükségletek megállapításában, a szükségletek kijelölésében keresi a hibát. Azt mondja ugyanis, hogy azokon a közös ministeri tanácskozásokon, amelyeken a katonai szükségleteket megállapítják, a hadügyministerium, vagy, az ő szavaival élve, katonáék felállítanak bizonyos kereteket és kiszámítják, hogy mihe kerül ezeknek megvalósítása és a két állam kormányai és pénzügyministerei az igy kiszámított költségekből igyekeznek megtakarításokat eszközölni, egyes tételeket tehát azokból törölnek s ezt az eljárást t. bizottsági tagtársam nem helyeselte. Én viszont nem tudnék más eljárást találni, amely czélszcrübb volna, mert hiszen annak eldöntése, hogy milyen terjedelemben szükséges azt a haderőt fejleszteni, nem lehet ] semmi körülmények között sem a pénzügy ministerek feladata. Énnek eldöntését mindenesetre katonáékra kell bízni. így tehát látszólagosan, az okoskodás kedvéért plausibilisnek látszik az, hogy ettől az eljárástól el lehet térni, gyakorlatilag azonban úgy áll a dolog, hogy a haderő fejlesztését, a fejlesztés irányát, méreteit, igenis, katonáéknak kell megjelölniük és a pénzügy- ministerek feladata csak az lehet, hogy gondoskodjanak arról, hogy az ehhez szükséges költségek fedezése mily módon történjék. Ha az utolsó években kezdeményezett és most folyamatban levő véderőreformot vizsgálat tárgyává teszem, olyan valami messzemenő túlságos fejlesztést tulajdonképen nem is látok benne. Úgy értem, hogy valami nagy szaporítása a kereteknek, valami uj csapattestek felállítása stb. elő sem fordul. Mi történt tulajdonképen ? Az ujonczlétszámot emelni kellett, az ujonczlétszám emelése segítségével a meglevő ezredek jelentékeny részénél a békelétszám emeltetik, fejleszte- tik a tüzérség és fejlesztetnek a technicai csapatok. Ezeknek fejlesztése az, amit a modern katonai és technicai tudomány elkerülhetetlenül
